Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)
1953-08-30 / 203. szám
A Népköztái'sa§it<£ Elnöki Tanácsának törvényerejű rendele te az egyénileg gazdálkodó parasztok őszi termésű kapásnövényekből fennálló beadási kötelezettségének 10 százalékos csökkentéséről, valamint a gabonafélék és az őszi termésű kapásnövények forgalmi korlátozásának megszüntetéséről / Mindazoknak az egyénileg gazdálkodó parasztoknak, akis 1953. évi kenyér- és takarmánygabonabeadási kötelezettségüknek eleget tettek, az 1953. évre előírt kukorica, napraforgómag és bugonyabeadási Kötelezettségét 10 százalékkal csökkenteni kell. Ezt a kedvezményt meg kell adni azoknak az egyénileg gazdálkodó parasztoknak is, akik kenyér- és takarmánygabonabeadási kötelezettségüket önhibájukon kívül nem tudták teljesíteni. 1953 augusztus 30-tól megszűnnek a búza, a rozç, az árpa, a zab, a kukorica, a napraforgó- mag és a burgonya forgalmával kapcsolatban érvényben lévő forgalmi korlátozások. A kukorica, a naptaforgőmag és a burgonya vagontéteiben való szállításához engedély szükséges. E törvényerejű rendelet végrehajtásáról a begyűjtési miniszter gondoskodik. A törvényerejű rendelettel ellentétes rendeletek és jogszabályok hatályukat vesztik. A dolgozó parasztság döntő többsége kenyér- és takarmánygabonabeadási kötelezettségének Közvetlenül a cséplőgéptől eleget tett. Kötelezettségeinek gyors teljesítésével dolgozó parasztságunk ismét tanúbizonyságát adta állampolgári hűségének, népi demokráciánkhoz való ragaszkodásának. A jó termésre tekintettel a Népköztársaság Elnöki Tanácsa a termelőszövetkezetek s termelőszövetkezeti csoportok 1953. évi beadási kötelezettségét az összes terményekből és állati termékekből már korábban tíz százalékkal csökkentette. A gabona- beadási kötelezettség teljesítése során megnyilvánult beadási fegyelmet figyelembevéve, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa most újabb rendkívül jelentős kedvezményt ad mindazoknak az egyénileg gazdálkodó parasztoknak, akik kenyér- és takarmánygabonabeadási kötelezettségüknek pontosan eleget tetteK. Ezeknek az 1953. évre előírt kukorica-, napraforgómag és burgonyabeadási kötelezettségét a Népköztársaság ElnöKi Tanácsa 10 százalékkal csökkentette. A kedvezmény azokra az egyénileg gazdálkodó parasztokra is kiterjed, akik kenyér- és takarmánygabonabeadási kötelezettségüket önhibájukon kívül nem tudták teljesíteni. A Népköztársaság Elnöki Tanácsának törvényerejű rendeleie azonnali hatállyal megszünteti a búza, a rozs, az árpa, a zab, a kukorica, -a napraforgómag és a burgonya forgalmával kapcsolatban eddig érvényben lévő forgalmi korlátozásokat. A forgalmi korlátozások megszüntetése újabb jelentős lépés a parasztság anyagi jólétének emelése, a város és a falu közötti áruforgalom fejlesztése, a dolgozó nép áruellátásának megjavítása terén. A jó termés lehetővé teszi, hogy a termelők csökkentett kukorica, napraforgómag és burgonyabeadási kötelezettségüket, a gabona beadásához hasonlóin, időben és maradéktalanul teljesítsék. (MTI) Nyugatiiémetorszáigi választások Berlin. (MTI) Nyugat-Németor- szagban nagy fe.tűnést keltett, hogy Adenauer kereszténydemokrata uniója nem vetíe fel képviselője .öltjei közé Robert Lehrt, a hirhedt bonni rendőrminisztert, Berlin. (MTI) Németország Kommunista Pártja az elmúlt héten a szovjet kormány augusztus 15-i jegyzékének és a moszkvai szovjet-német mega. lapodásoknak a népszerűsítését állította választási agitáriójának középpontjába. A nyugatnémetországi választások közeledtével mindinkább erősödik a hatóságok és a zsoldjuk- ban álló fasiszta »rendezőgárdák« nyílt íerrorja az Adenauer-kor- tnany megdöntésére törekvő á nyugatnémet szakadár állam Himmlerjét. Politikai megfigyelők szerint Adenauer, — a terrormódszerei miatt a lakosság széles köreiben gyűlölt Lehit, mint kellemetlen ballasztot elejtette. pártok, mindenekelőtt Németország Kommunista Pártja ellen. Bielefeldben csütörtökön 400, ó'.ombotokkal és késekkel ielfegy- verzett fasiszta megtámadta és szét akarta kergetni a kommunista párt választási gyűlésének részvevőit. A fasiszta banda a gyűlésen megjelent dolgozók elszánt ellenállása láttán megfutamodott. Németország Kommunista Pártja 25 ezer vá.asztási plakátot bocsátott ki. A rendőrök és fasiszta segítőtársaik csaknem mindenütt leszakították, vagy bemázolták a kommunista falragaszokat. A fasiszta banditák a kommunista párt egy önkéntes pla- kátragaszlóját meggyilkolták, többet pedig súlyosan megsebesítettek. Az Adenauer-koalició pártjai ugyanakkor kötüibelül 60 millió választási plakáttal árasztották el egész Nyugat-Németországot. Adenauer a választás előtti utolsó napokban amerikai minta szerint küíönvonaton utazza be a választókerületeket. A 14 termes- kocsiból álló küíönvonaton 200 főnyi »személyzet« kíséri a bonni bábkanceüárt. A reakciós pártok mérhetetlen választási költségeit az amerikai imperialisták és a nyugatnémetországi nagytőkések bőségesen fedezik^ .Németország Kommunista Pártja a német kérdés Lékés megoldására irányuló szovjet javaslatok népszerűsítésével iolylatja választási agitációját A franciaországi tÖTisgsztrájk — a francia munkásosztály erejének félelmetes megnyilvánulása — Benoit Franchon cikke a „VHum unité“-ban Párizs (MTI) A »THumanité« pénteki száma »A franciaországi tömegsztrájk a francia munkás- osztály erejének félelmetes megnyilvánulása!« címmel a monopoltőkések kormányon lévő ügy- , nőkéinek üldözése elől illegali- ! tásba vonult Benoit Frachon, a CGT főtitkára cikkét közli. — A Laniel-kormánynak nem lesz módjában törvényerejű rendeletéit oly mértékben alkalmazni, mint ahogy szerette volna — írja Frachon. — Azonban ja törvényerejű rendeletek rend- j szere mégiscsak megmarad: a Ibérek általános felemelésére nem !fog sor kerülni, kivéve azokat a (Vállalatokat, ahol a munkások akciója elég erős ahhoz, hogy engedményeket kényszerítsen ki a munkáltatóktól. Amit még ki kell harcolni, az a törvényerejű rendeletek útján való kormányzás teljes felszámolása, valamint a bérek, fizetések és nyugdíjak általános jellegű felemelése. — Az osztályharc fellendülésére ma az jellemző, hogy egyetlenegy munkás sem mondott le végső célkitűzéseiről, ha el is foglalta újból munkahelyét. A francia munkásosztály számára a mostani politikai tömegsztrájk- kal csak egyik szakasza záródott le annak az egységes fellépésnek, amelyet végső célkitűzéseinek eléréséig kíván folytatni. — A törvényerejű rendeletek rendszere ellen és a szakszervezeti szabadságjogok visszaszerzéséért folytatott küzdelem első szakasza rendkívül pozitív eredménnyel végződött. A CGT élenjáró harcosainak és szervezeteinek kötelességük megérteni és a legszélesebb körben terjeszteni azt a gondolatot, amelyben minden harcos proletár hisz: győzni fogunk! (MTI) Az amerikaiak beismerték, hogy katonai repülőgépek ismét három ízben megsértették a fegyverszüneti egyezményt Keszon. (Uj Kína) A katonai fegyverszüneti bizottság pénteki ülésén az amerikai fél beismerte, hogy katonai repülőgépei ismét három ízben megsértették a fegyverszüneti egyezményt. Az amerikai fél ugyanakkor igyekezett ethátífani magáról a felelősséget a fegyverszüneti egyezménynek katonai repülőgépei által más alkalommal történt ismételt megsértése miatt. Azt az ürü-= gyet hozta fel, hogy nem állnak rendelkezésére megfelelő jelentések és az eseteket nem^ sikerült kivizsgálni. Li Szán Csu altábornagy hangsúlyozta, hogy az amerikai félnek meg kell tennie a megfelelő lépéseket annak biztosítására, hogy a parancsnoksága alatt álló egységek szigorúan megtartsák a fegyverszüneti egyezmény rendelkezéseit. (MJI) Háziasszonyok kérésére augusztusban és szeptemberben 845 ezer darab beföttes- üveget gyűrt terven felül az üvegipar Kereskedelmünk nem készült fel kellően befőttesüvegekkel az idei bő termésre. A gyümölcsidény be- köszöntével hamarosan elfogytak a meglévő készletek. Segítséget kaptunk a baráti népi demokartikus országokból: Romániából, Csehszlovákiából, a Német Demokratikus Köztársaságból és Lengyelországból. így nagymennyiségű üveget kaptunk és kapunk a megnövekedett szükségletek kielégítésére, de ez a mennyiség még mindig nem elegendő..* A lakosság további kérésének és igényeinek kielégítésére most az építésügy: minisztérium üvegipari igazgatósága elhatározta, hogy szeptember végéig összesen 845 ezer darab 1-től 5 literes nagyságú beíőttesüveget készítteti a terven fe'.ül üveggyárainkban s ez a nagy üvegmennyiség folyamatosan keiül az üzletekbe. (MTI) Időjárásjelentés Várható időjárás vasárnap estig: Kisebb felhőátvonulások, legfeljebb egy-két helyen futó esővel. Mérsékelt északi-északnyugati légáramlás. Erős éjszakai lehűlés. A nappali felmeiegeíes növekedik Várható hőmérsékleti értékek az ország teiületére: vasárnap reggel 10—13, délben 23—26 fok között. (MTI) A begyűjtési minisztérium versenyjelentése A megyék begyűjtési versenyében Vas megye továbbra is tartja az első helyet. A megyék rangsora a következő: 1. Vas, 2. Szabolcs, 3. Bács, 4. Győr, 5. Szolnok, 6. Zala, 7. Fest, 8. Fejér, 9. Komárom, 10. Somogy, 11. Csongrád, 12. Békés, 13. Baranya, 14. Tolna, 15. Hajdú, 16. Heves, 17. Borsod, 18. Veszprém, 19. Nógrád. (MTI) Sz. P. Szuzdaljov, a Szovjetunió koreai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete átnyújtotta megbízólevelét Phenjan (TASZSZ) A -Koreai Központi Távirati Iroda« közli, hogy Sz. P. Szuzdaljov, a Szovjetunió koreai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete augusztus 28-án átnyújtotta megbízólevelét Kim Du Bonnak, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelső Nemzetgyűlése Elnöksége elnökének. A megbízólevél átnyujtása után Sz. P. Szuzdaljov és Kim Du Bon beszédet mondott. Sz. P. Szuzdaljov, a Szovjetunió koreai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete és Kim Du Bon, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Legfelső Nemzetgyűlése Elnökségének elnöke a megbízólevél átnyujtása után beszélgetést folytattak, amelyben résztvett Nam ír, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere is, (MTI) A vietnami néphadsereg főparancsnokának napiparancsa a vietnami augusztusi forradalom nyolcadik évfordulójára Peking (Uj Kína) Van Nguen Ziap tábornok, a vietnami néphadsereg főparancsnoka a vietnami augusztusi forradalom nyolcadik évfordulója és a vietnami függetlenségi nap alkalmából napiparancsot intézett a vietnami néphadsereghez, a helyt népi erőkhöz, a milicia tagjai- noz és a partizánharcosokhoz. Nyolc évvel ezelőtt — hangzik a napiparancs — Vietnam népe Ho Si Minh elnök vezetése alatt fegyvert ragadott, szétzúzta az imperializmus és feudalizmus uralmát, megteremtette a nép hatalmát és így megszületett a Vietnami Demokratikus Köztársaság. 1945 szeptember 2-án Ho Si Minh elnök az egész világ előtt kihirdette Vietnam függetlenségét, ti A néphadsereg a kemény és hősies harcok évei alatt 280 ezer ellenséges katonát semmisített meg és jelentős területeket szabadított fel északi határvidékeinken, valamint Északkelet- és Északnyugat-Vietnamban, A Vietnami Munkapárt és a Népi Kormány mozgósítja a parasztokat földbirtokpolitikája végrehajtására és ezzel mindjobban megszilárdítja a hátország helyzetét, A napiparancs a továbbiakban éberségre, a harci szellem és az osztáiyöntudat erősítésére, a technika tanulmányozására, a nép érdekeinek védelmére, a partizánharc fokozására hívja fel a népi fegyveres erők tagjait, (MTI) Teheránban folytatódnak a letartóztatások Teherán (MTI) Az »AFP« te- heráni jelentéséből kitűnik, hogy Irán fővárosában folytatódnak a letartóztatások, A jelentés szerint a rendőrség augusztus 28-ra virradóra letartóztatta az iráni Néppárt 25 tagját, (MTI) El Glaui a marokkói szultán detronizálásának hátteréről New York (TASZSZ) Kingsbury Smith-nek, az Intemati> nal News Service hírügynökség párizsi tudósítójának jelentése szerint el Glaui Marakesi Pasa Smith egy kérdésére adott válaszában beismerte, hogy a ma* rokkói szultán detronizálásának biztosítania kell a Marokkóban lévő amerikai kátohai támaszpontok sértetlenségét, (MTI) Ünnepi nagygyűlés Helsinkiben a Finn Kommunista Párt fennállásának 33. évfordulója alkalmából Helsinki (TASZSZ) Harmincöt évvel ezelőtt, 1918 augusztus hó 29-én alakult meg a Finn Kommunista Párt. A nevezetes évforduló alkalmából a Finn Kommunista Párt helsinki és nylandi körzeti szervezete a helsinki munkásotthonban augusztus hó 28-án ünnepi nagygyűlést tar* tott. A nagygyűlésen Ville Pessi, a Finn Kommunista Párt főtitkára mondott beszédet. (MTI) Külföldi hírek sorokban LONDON. (MTI) A »Reuter« jelentése szerint Görögország és Törökország magasrangú katonatisztekből álló küldöttséget indít Jugoszláviába a titóísta hadsereg szeptember közepén Zágráb közelében megtartandó hadgyakorlatára, UJ-DELHI. (MTI) Indira Gahnd- hi, Nehru miniszterelnök leánya, aki a napokban érkezett vissza európai körutazásáról, a Szovjetunióban szeizett benyomásairól nyilatkozva kijelentette, hogy a szovjet népnek életbevágó érdeke a béke megőrzése. A szovjet nép békevágyát tapasztalhatta, bárho; is járt, akár egy iskolát, vagy gyárat keresett fel, akár valamelyik szovjet város utcáján járt, (MTI) A »Reuter« jelentése beszámol arról, hogy Washington és Nyugat-Virginia területén mintegy .tízezer híradási dolgozó szüntette be pénteken a munkát, hogy támogassa az Egyesült Államok hét másik államában már sztrájkban álló sokezer híradási dologzó bérkövetelését. A »Reuter« szerint csütörtökön este megszakadtak az amerikai híradási dolgozók szakszervezete ás a Chesapeake and Potomac Telephone Company között ío’yó tárgyalások. SZÓFIA. (BTA) Gunnar Mynialj az ENSZ európai gazdasági bizottságának titkára augusztus 25-én Bukarestből Szófiába érkezett két munkatársa kíséretében, LONDON. (TASZSZ) Az angol hadügyminisztérium a gyarmatügyi minisztériummal folytatott tanácskozás után elhatározta, hogy katonai erősítéseket küld Kenyába abból a célból, hogy fokozza a nemzeti felszabadító mozgalom elleni harcot. A közeljövőben Kenyába küldik Colchesterböl a 19- gyalogos brigáddandár törzskarát Bernard-Castelból a northumber- landi királyi ' lövészek első zászlóalját és Doverből az első királyi lövészeziedej. (MTI)