Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-03 / 128. szám
Gépállomásaink vonïaïoHxm végzik a növényápolást Terme öszövetkezeteink nö. vényápo ási munkája nagyrészt attó! függ, hogyan végzik a gépállomások a növényápolást, hogyan lendül fel. milyen eredményeket hoz a traktorosok nö- vényápoiási versenye. Sok gép- á lomásunk súlyos mulasztásokat követett e , nem hasznaiba ki a gépeket. Például a madarast gépállomáson 640 hold növényápolásra kötöttek szerződést. A tegnapi napig egyetlen egy holdon nem végez.ek még növényápo ást. Pedig két U-3 típusú gépjük van. Tűrik, hogy 8 gépjük még mindig a bajai javítóműhelyben vesztegel. A termelőszövetkezetek kény-e lenek kézi erővel végezni a növényápolást. Ez azt jelenti hogy a munka nap-nap után jobban torlódik. A madaras! Kossuth és Dózsa, a katymári Alkotmány most minden tagot munkába állít, aki csak a kapát bírja. Ds a bácsalmási gép át omáson sem megy a növény ápolás, Az előirányzott 1200 ho'.dbói mindössze 80 ho don végeztek növényápolás-. Dusnokon még a gépállomás udvarán is olyan magas a gaz. hogy a gépek ki sem látszanak. A gépek még az udvaron vannak. A kiskőrösi gépállomáson is von atottan megy g növényápolás. A 700 ho dból mindössze 110 holdon végeztek a ‘ermeö- rzö vet keze leknek növényápo- ást. Sírnak, hogy még nem érkeztek meg az U-3-as trakto. rok, pedig 20 kormos traktort lehetne a növényápolási munkára ráálütani. A borotai gépállomáson is elkésve fogtak a munkához. A 900 holdból csak 200 ho don végeztek gépi növényápolást. Még csak a mu t há't közepén lendültek munkába. A kiskunfélegyházi gépállomáson Seres Béla zetoros nap* 30 ho don végez növény- ápolást, A gépállomás három Zetorral és egy vontatóval dolgozik. Itt a növényápolást végző traktoristák egymással versenyben állanak. Első Seres Béla; utolsó Nagy István, aki eddig 80 holdon végzett nö. vényápolást. De megnehezíti a növényápolást, hogy a terme'ö- szövetkezeti csoporitagok nem jól készültek fel. Ezt a Dózsá- uál is tapasztalhattuk. De a gépállomás mezőgazdászai sem ezervezik jó a munkát. Kontha Ba’ázs és Csatlós Mihály szeret lógni. Csatlós Mihály mezőgazdász a gépállomáson bejelentette, hogy az Uj Élet teznél megszervezte a munkát. Rosszul szervezte, mert délu:án 3 órakor munka hiányában a zetoros kény-e en volt visszajönni. Hasonlóképp „szervezett” Kontha Balázs a Leninnél. A gépállomás irodájában nagy hangon bejelentik a szervezést és amikor a traktoros a hely színre ér megdöbbenve értesül, hogy a mezőgazdászok igen rossz, vagy semmilyen munkát nem végez, ek. A gépi növényápo'ás'oan a traktorosok kivá óan keresnek, jóminöségü . munkájuktól függ, hogy milyeh lesz a termés a csoportoknál. Mind a csoport elnökei, mind a traktorosok érdeke, hogy minél tökéletesebb, jobb legyen a gépi növényápolás és az elvégzés pedig időben történjék. Gépállomásaink tehát mindenütt hasznának ki a gépeket, harcoljanak mezőgazdaságunk bö terméséért. Sok új gyárat építenek a Szovjetunióban Nagyszerűen sikerült a kalocsai szövetkezeti dolgozók spartakiádja Moszkva. A most folyó ötéves tervben sok új gyárat építenek a Szovjetunió különböző részeiben. A többi között 6 új textilkombinátot épitenek. Ezek évente körülbelül egymihiárd méter texeilanyagot gyártanak majd. Az épü ö textilkombiná tok közül a legnagyobb Kaml- slnben lesz. Ez naponta. 250 ezer női ruhára elegendő textilanya got gyárt majd. Jelentősen bővül a konfekció, készítmények választéka is. Az idén körülbelül hatezer újfajta készruha gyártását kezdik meg Az ötödik ötéves terv előírja hogy körülbelül 80 százalékkal több cipőt kell e adni a dolgo sóknak. A cipőgyárak dolgozói ezért a mennyiség növelése mellett a gyártmányok mmöségá pék további javítására ék i választék bővítésére is töreked uek. Az idei tavaszi és nyári idényben 1300 új modell áll a vásárlók i-endelkezéséra. (MTI) Nyugat-Németország ifjúsága négyhatalmi értekezlet összehívását követeli sát, Berlin. (MTI) A Szabad Német Ifjúság nyugatnémetországi központi irodája nyilatkozatban foglalt állást a „Pravda” május 24-i cikkével kapcso’atban. A nyilatkozat kiemeli, hogy a cikkben felvetett elvek megvalósítása elősegítené a nyugatné. met ifjúság és az egész uémet nép boldog jövőjének biztosítá— Nyugat-Németország ifjúsága a lakosság többi békeszerető létegével együtt követeli, hogy az Adenauer.ko talány hagyjon fel a négy nagyhatalom értekez’etének akadá yozásával és a békeszeretö Szovjetunió elleni dühödt uszítással — emeli ki a nyilatkozat, Az „Humanité“ a Rosenber^-házaspár életéért Párizs. (MTI) Megálljl-t kiál tunk az ártat'anok gyilkosai nak!“ című vezércikkében az „Humanité” kedd regge'i színia ezeket írja: Ne engedjük, hogy Ethel és Julius Rosenbergel megöljék! Ennek a két ártatlan embernek nem szabad gyilkosság útján meghalnia! Mindenütt a vilá gon tiltakozni kell az el’-en, hogy ilyen minősíthetetlen eszközökkel ítéljenek halálra ártatlan embereket. E két ártatlan em bemek napok múlva meg keü halnia, ha nem akadályozzuk Tito«clIenes tüntetések a trieszti szabad terület jugoszláv övezetében Prága. (MTI) Mint a j.Nova Borba”, a jugoszláv forradalmi emigráusok Prágában megjelenő lapja írja, a trieszti szabad terület jugoszláv övezetében a rendkívül nagy é’elmiszerhiány miatt napirenden vannak a til. takozó tüntetések. Trieszt jugoszláv övezetében a lakosság egyharmadán-.k igen gyakran nem jut kenyér. A kevés forgalomba hozott kenyér is ehetetlen. A kenyér- és liszthiányon kívül mind nagyobb méretű a burgonya, és a cukorhiány is. Nemrégen például több mint száz asszony tüntetett Isolában, mer; a pékek aznap egyá talán nem sütöttek kenyeret. Tito Jugoszláviájában tavaly 250.000 üzemi baleset történt meg a bűncselekmény végrehajtását. Az egész vi:ágon min. den becsii'etes ember a legnagyobb aggodalommal tekint a Rosenberg-házaspár cellája felé. A francia kommunistáknak — írja a lap, — akik már eddig is mindent megmozgattak, hogy megakadáyozzák ezt a szégyenletes kivégzést, tovább kell harcolniok a két ártat'an ember megmentéséért, (MTI) Dobi István távirata JI. Erssébet angol királynőhöz Dobi István, az Elnöki Ta. nács elnöke, üavözlö táviratot intézett II. Erzsébet an^ol királynőhöz megkoronázása alkalmából. (MTI) . A kalocsai szövetkezeti dolgozók t<partakiád kereteben mérték össze erejüket a járási kórház dolgozóival. A parosverseuy mar vasárnap reggel a kora reggeli órákban kezdődött meg a. kórház kultúrtermében, ahol a párosverseny során nagy küzdelem alakult ki sakk- és asztalitenisz sportágukban. A kórndz dolgozói nem kis büszkeséggel mutatták meg vendégeiknek a'társadalmi munkával épített teniszpályájukat. Közben befejeződött a sakkmérkőzés, melyet a szövetkezeti dolgozók nyertek meg. Az asztaliteniszben viszont a kórnáziak győzedelmeskedtek, így eddig a győzelmi arány 1:1. Ez jó jel a délután kezdődő sparíakiadra. ahol minden bizonnyá] még kiélezettebb lesz a küzdelem^ atlétikában és labdarúgásban. A részvevőket szépeu dekorált sportpálya fogadta, f. versenyeket nagy közönség tűzi végig a versenyszá noK latt. A megnyitót Kirseltner Dezső szövetkezeti sportfeielős nyitja meg, najd kiváló íendezésbm megkezdődnek az atlétikai szamok. A sportolók nemcsak fegyelmezett magatartásuk- kai. nanem több szép eredménnyel is igazolják azt, hogy a munka jó végzés© mellett a sportpályán is lehet küzdeni és győzelmet aratni. Ez a verseny azoknak a győzelmét hozza, akik munká.ink után rendszeresen folytatnak edzéseket, így erősek, edzettek. A közönség az atlétikai számok győzteseit nagv tapssal köszönti. Szvétek Lajos ^ 155 crn-es magasugrása után is méltán csattan lel a közönség elismerő tapsa. Az atlétikai verseny után került sor a szövetkezeti dolgozók és a járási ; kórház dolgozóinak barátságos labda rúgómérkőzésére, amit nagy küzdelem után a szövetkezetiek nyertek meg 4:3 arányban. Az eredmény--•K gyors kiszámítása után máris uird'Vh'k a parosv ersenv eredményéi: 132:123 arányban győztek a szövetkezeti dolgozók. Közben ir.ru arról beszélnek a részvevők, versenyzők, mikor lesz, a visszavágó? A kórháziak erősen fogadkoznak, legközelebb ők győznek! A műhelyekben. üzemekben a második negyedéves' terv győzőié rre- vlteléért folyik a harc. A kalocsai szövetkezeti dolgozók tudják, hegy a terv teljesítéséhez erős. edzett dolgozókra van szükség. Akik a sportpályán megállják helyüket, azok a munkapad mellett is eredményesebben tud » nak harcolni a termelési eredménye* fokozásáéit. A kalocsai szövetkezeti dolgozók c* kórházi dolgozók spartakiádjánik sikere serkentse a sportköröket arra hegy hasonló versenyek keretéber rendezzék meg a spariak'á I >kat és a? MHK versenyeket. így lehet elérni azt, hogy az MHK tervet ez évben is sikerrel teljesítik a «sportkörök. KIRSCHNER DEZSŐ sportteve? czS Á kecskeméti területi birkózó- bajnokságot a Szegedi Honvéd nyerte Szombaton és vasárnap rendezték meg Kecskemétén a Piarista-gimnázium dísztermében a területi kötöttfogású felnőtt birkezóbainokságot. A bajnokságra 16 csapat küldte el nevezését. azonban több csapat indokolatlanul távolmaradt, ami nagymértékben rontotta a verseny színvonalát. Csongrád megyéből egyedül a Szegedi Honvéd, Bávs-Kiskum megyéből a Kecskemét! Kinizsi és ? Kiskunfélegyházi Vasas jelent meg teljes csapattal. míg a Szente-si Lokomotív és a Kalocsai Kinizsi mindössze három versenyzővel. A versenybíróság e két csonkácsapátból versenyen kívüli csapatot alkotott, melynek eredménye a versenybe item számit bele. Eredmények: Szegedi Honvéd-Kiskunfélegyházi Vasas 3:3. Kecskeméti Kinizsi—Vegyes csapat 5:3, Szegedi Honvéd—Kecskeméti Kinizsi o:3. K:s- kuníélegyház* Vasas—Vegvcs csapat í:4. Kecskeméti Kinizsi-Kiskunfélegyházi Vasas 4:4. Szegedi Honvéd—Vegyes csapat 6:2. A csapatverseny végeredménye: li Szegedi Honvéd 4 pont, 2. Kiskunfélegyházi Vasas 1 pont. 3. Kecskeméti Kinizsi 1 pont. A Kecskeméti Kinizsi kötöttfogású csapatának gyenge szereplése- meglepetés. A Szegedi Honvéd megérd? nel- ten jutott a bajnoki cím birtokába. A Bácsalmási Petőfi sportszerűtlen viselkedésének eredménye Bajai Dózsa—Bácsalmási Petőfi 1:0 (1:0) A megyei labdarúgóbajnokság Del csoportjában a tavaszi lorduló befejezése után megkezdték az őszi fordulót. Az Északi-csoportban a tavaszi forduló elmaradt mérkőzéseit pótolták csapatok. A forduló során ismét több meglepetés ^született. Baján, a vezető bácsalmási csapat olyan idegesen játszott, hogy játékosai közül néhányon súlyos sportszerűtlenségre ragadtatták magukat, melynek következménye volt a csapat megérdemelt veresége. Jánoshalma ezen a héten kivág.a a rezet, kishíján megverte a Bajai Honvédőt. Meglepetés az is. hogy a Kalocsai Kinizsi ezen a heten végre jól 3át- zott és győzött. Déli -csoport ; Baján: B. DÓZSA—BÁCSALMÁSI PETŐFI 1:0 (1:0). Vezette: Szűcs. A mérkőzést a játékvezető a II. félidő 18. percében lefújta, mivel Páncs'cs tettlegesen bántalmazta a játékvezetőt. Az ö sportszerűtlen viselkedésének köszönheti a Petőfi c vereségit, mely esetleg a bajnokság megnyerésétől fosztja meg a csapatot. A megyei TSB ez ügyben hozzon olyan példás ítéle tét, hogy hasonló eset no ismétlődhessen meg pályáinkon. Baján: BAJAI ÉPÍTŐK—KISKUNHALASI LOKOMOTÍV 4:0 (0:3). Ve ette: Lovász. A hazai csapat végi« kezében tartotta a játék irányítását Miért nem hajtják végre az anya- és gyermekvédelmi rendeleiet a csátaijaí állami gazdaságban? Szófia. A ;,Napred‘‘, a ju- goszáv forradalmi emigránsok Szófiában megjelenő lapja úja; A belgrádi ha*-a'ombi‘oilok mitsem törődnek a gyárak, a bányák, az építkezések munka, védelmével, túlmunkára kényszerítik és kegye:1 énül kizsák. mányoJják a munkásokat. Ennek a lelkiismeret en módszernek a következménye a rendkívül sok üzemi baleset és a rokkant munkások számának növekedése Jugoszláviában. Csupán a szarajevói vasút- építő vállalatnál 588 üzemi balosét történt a múlt év e’sö hat hónapjában. A sziszaki vasgyárban 742 szerencsétlenség történt 1952-ben, amelyek közül négy halálos kimenetelű volt. A Sz’o- véniai Store fémkohászati üzemben 1952. első három hónapjában a. Marita-kemencéknál dolgozó munkások 88 száza’éka, a mechanikai rész egben pedig a dolgozók 60 százaléka sérült meg. Szarajevó egyik hadiüzemében az ez év januárjában történt robbanásnak több mint 100 hatott és sebesük áldozata volt. Még az iparilag fejletlen Montenegróban is igen sok az üzemi baleset. A ..Pobjeda”, a titóista párt montenegrói lapja kénytelen volt beva'lani, hogy az elmúlt évben a halátos kimenete ü balesetek száma 244.4 százalék, a súlyos sebesüléstk száma 154.2 százalékkal, a könnyebb sérülések pedig 387.8 száza ékkai emelkedett. Montenegróban 1951- ben 90.436 üzemi ba’eset. 1952- ben pedig 250.000, azaz 176 százalékkal több üzemi baleset történt, mint az előző évben. .(MTI) A bürokratikus, a léleknélkiili intézkedés szemléltető példáját mutatja a csabaijai állami gazdaság. A gazdaságban öt olyan anya dolgozik, akinek szoptatásra szoruló csecsemője van. Az anya- és gyermekvédelmi rendelet kimondja: az ilyen anyákat úgy kell foglalkoztatni és olyan munkabeosztást kell számukra biztosítani, hogy az első hat hónapban naponta kétszer félóra, ezt kővetőiig pedig 3 hónapig naponta egyszer félóra álljon rendelkezésükre szoptatásra. gyermekeik gondozására. A csákUjai állami gazdaság mind az öt dolgozója csecsemőjét az idénjbölcsődében helyezte el. Az állami gazdaság az anyákat pedig a bölcsődétől 5 kilométerre fekvő munkatelepekre osztotta be. A gyalogút az anyák számára minden esetben oda-visszajárat közel három órát vesz igénybe. Arra kérték a gazdaságot, hogy ossza be őket a bölcsődéhez közelebb eső munkahelyre, vagy pedig biztosítsa számukra a kocsifuvart. Az állami gazdaság, ahelyett,* hogy köveUe volna az anya és gyermekvédelmi rendelet idevonatkozó rendelkezéseit é* a dolgozó anyákat a gazdaság központjába. vagy közelebbi munkaterületre osztotta volna be, elkezdte a levelezgetést a Dunám ellékl Gyapottermesztő állami Gazdaságok Trösztjével, Arra kérte a trösztöt, engedélyezze az anyák által kért kocsifuvarokat és jelölje meg számukra azt a tételt. amely alatt ezeknek a fuvarozásoknak költségeit elszámolhatják. Ebben az ügyben a gazdaság május 13-án és május 20-áu küldött már levélbeni megkereséseket — válasz persze sehonnan sem érkezett eddig. Az anyák pedig naponta kétszer öt-öt kilométer útat tesznek meg, hogy gyermekeiket megszoptathassák. A gazdaság levelezgetés helyett jobban tenné, ha sürgősen intézkedne az anyák munkahelyének megváltoztatásáról, vé. gclvetne ennek az állapotnak és érvényt szerezne az anya- és gyermekvédelmi rendelet intéz- kedéseinek, és megérdemelt, biztos győzelmet sraú tott. A Lokomotív a szokottnál sokkal gyengébben ntsznt;. Jánoshalmán: JSK—BAJAI HONVÉD 2:2 (2:0). Vezette: Jung. A forduló legnagyobb meglepetése. A Jánosba!, miak nagyszerűen harcoltak és meg érdemelten (irtottak az értékes ponthoz. A ba.iaiak r.cm vették komolyan ellenfelüket, s ez megbosszulta ma gát. Kalocsán: K. KINIZSI—BACS30KODI KINIZSI 5:p (3:3). Vezeí.e; Kákonyi.A kalocsai csapat vég:e úgv játszott, ahogy azt közönsége joggal elvárja ettől a nagy múlttá! rendelkező együttestől. A báesbolod'uk ts sokat támadtak, de ezúttal nem ment a góllövés. Dávcdon: D. VÖRÖS LOBOGD— GARAI TRAKTOR 4:3 (2:1). Vezette:' Vuity. Hatalmas küzdelem alakult ki a végeredményért. Egyenlő erők küzdelmét láthattuk a pályán. A Bácsalmásra kitűzött B. Bás-va —Balai Vörös Lobogó márköiist későbbi időben rendezik meg. Északi-csoport; taiosrrizsen: L. LOKOMOTÍV-' KECSKEMÉTI VASAS 3:3 (1:2). Vezette: Kiss Jenő, Egvcnlő erők küzdelme. igazságos eredmény. TisZakécskén: KMETl ÉPÍTŐK— TSK 3:1 (0:1). Vezette:-Horváth. A hazaiak csak egy félidőn át bírták aa iramot. Ekkor még vezettek is. Szünet után összeroppantak és az Építők meg-tnegú]uló rohamainak nem tudtak ellenállni. Az eredmény igazságos. Kecskeméten: K. PETÖFI-XISKUN- MAJSA 4:3 (1:1). Vezette: Sásdi. Érdekes. változatos küzdelmet hozott ez a találkozó. A kapu előtt a hazaiak roltak a határozottabbak. ezzel győztek. Apróhirdetések Színes djoptriás meniscus szemüveg védi szernél: a naplói. munkában, sportnál, üdülésben. —■ Kapható: az O főtéri-boltokban. 1100 GŐZ- és kádfürdő 5-én, pénteken újra megnyílik. A nyári szezon alatt min-, den pénteken és szombaton lesz nyit*! va. Gőzfürdő pénteken csak nőkn b i szombaton esik férfiaknak lesz. 604 8 MÉTERES cseréptetőanyag és tégla eladó. — Kecskemét. Szolnoki-hegy 11: sz. 39/ KERÉKPÁR-hetek a Kecskeméti Állami Áruházban máius 25-től június 33-ig. Könnyen, gVorsan érsz célhoz ke- rckpárou. — Ujtípusú kei érpárok. S02 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegye: Bizottsági Felelős szetkesztő: KOVARÍ PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi* tá* l. sz. Telefen: 23-19. II-22 és 20-9? Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-té» 1. sz. Telefen: 22—09 A Báeskitskunmegyei Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 24 -09 Felelős. Faragó Imre igazgató