Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-10 / 8. szám

Jó trágyázás: magasabb terméshozam Gero elvtárs a Központi Ve­zetőség november 29-én mon­dott beszédében hangsúlyozta, bogy n tcméshozain fokozásával; egyik döntő tényezője: a trágyázás. Mi ennek a jelentőségét már ak­kor számbavettük, mikor 1919- ben megkezdtük a gazdálko­dást. A tröszthöz tartozó állami gazdaságok fő jövedelmi forrá­sa a szőlő- és gyümölcsterme­lés. Legnagyobbrészt olyan terü­leteket vettünk át, melyek már évek óta nem voltak megfele­lően kezelve, nem kaptak trá­gyát és ezért bizony gyenge ter­méshozamra is lehetett számí­tani. Ezért mindjárt az első évben nagy gondot fordítottunk a trá­gyázásra, mint a termésho­zam egyik U'gfontosab > emelőjére. •V szőlő és a gyümölcsös szereti i trágyát és sok-sok mázsa .elméstöbblettel hálálja meg azt. 1949-től kezdve folyamato san 1951-ig a tröszthöz tartozó összes szőlőterületeket- letrá- gyáztuk. Minden holdra 200 má zsa szervestárgyát és 4-5 mázsa műtrágyát számítottunk. A szakszerű trágyázással tucltui- évről-évre emelni a terméshozu mot. Nem mindegy azonban ho­gyan trágyázunk. Elsősorban nagy gondot kod irdjtani a trágya szakszerű tüzelésére. Eleinte ezen a térín .tálunk is voltak hibák. Tavaly nár jelentős javulás tapasztal­ható állami gazdaságunkban a trágya kezelés tel'én. A trágyát szarvasokba rak­juk, földdel jól letakarjuk, hogy levegő ne érje. Ezzel biztosítjuk, hogy a trágya iem veszít minőségéből. Szige­tien ellenőrizzük gazdaságunk­ban azt is, hogy a szétszórt trá­gyát azonnal tőiddel letakarják, agyis megmunkálják. Nemcsak a szőlő, hanem a gyümölcsösök trágyázására is lágy gondot fordítottunk A gyümölcsösök termőfa- egységenként minden évben Ivét mázsa szervestrágyát és 10 kilogramm műtrágya ke­veréket kapnak. Ennek köszönhető, hogy gyü- nölcsöseink terméshozama is év- öl-évre emelkedik. A helvéciai illami gazdaság nyárlörinei üzemegysége tcrmöfaegységert- ként 62 kilogramm helyett 100 kilogramm télialmát termelt ta­valy. A barack termelésénél 120 százalékot értünk el termőin- egységenként. összehasonlítot­tuk terméshozámunkat néhány magánkézben lévő gyümölcsös íozamával. Megállapítottuk, íogy tavaly a téli- és nyári al- matermést alapul véve a magán­kézben lévő gyümölcsösöknél át­lagosan 10 kilogramm volt a ter més, az is férges, gyenge minő ségü, nálunk 70 kilogramm tor méshozamot takarítottunk be termőfaegységenként, jóminö ségü, exportcélra alkalmas gyű möicsöt. Mindezt elsősorban szakszerű trágyázásnak köszön üetjük. Természetesen fontos a gyümölcsfák gondos ápolása, a kártevők ellen, megfelelő véde kezes, de a döntő tényező mégis a trágyázás. Tavalyelőtt Ágas egyházán kísérleteztünk, azzal hogy mennyivel lehet emeln terméshozamot szakszerű trá gyázással például a szőlőnél. A jói trágyázott parcellán abban az évben 200 literre» több volt a holdankéntl át­lagtermés, mustba átszánii1- va, A trágyázásnál felhasználjuk a Szovjetunió tapasztalatait. Az 1951-ben Helvécián járt szov jet tudományos küldöttség erre vonatkozólag hasznos útmnta tást adott nekünk. Mi azelőtt a szervestrágyát ősszel bemun­káltuk a földbe, hasonlóképpen ll káli- és foszfortartalmú só­kat. Tavasszal pedig a pétisó: ezórtuk a földre. A szovjet elvtársak útmuta­tása alapján a pétisót mosV- íuár nem egyszerre, hanem iuironi szakaszban adagoljuk a gyümölcsös számára. Az idén ezt a módszert a szőlő­nél is bevezetjük. Először a péti só egyharmad részét a virágzás előtt szórjuk ki. Másodszor a virágzás után adagoljuk a péti­sót. ezzel biztosítjuk a jó ter­me skötödést, a harmadik trá­gyázás a megmaradt termés maximális kifejlődését segíti elő. Az idén az ágasegyházi, hel­véciai és vasküti állami gazda­ságokban 100 négyszögöles par cellákon újabb kísérleteket vég­zünk annak érdekében, hogyan lehetne még jobb, meg szak­szerűbb trágyázással további terméshozam növekedést elérni. Az eddigi tapasztalatok utat mutatnak további munkánkhoz. Az idén még szélesebb körben nemcsak egyes helyeken, hárem mindenütt alkalmazzuk a meg­felelő helyes trágyázást, inert ezzel döntően elősegítjük a ter­méshozam emelkedésé', egvbfc.n termékeink minőségét megja­vítjuk, ez annál is inkább fon­tos, mert exportra Is t-H'me'ünk. X magasabb terméshozammal csökkentjük az önköltséget, ol­csóbbá tesszük a termelést. Ta­pasztalatainkkal utat akarunk mutatni megyénk temekioso- portjainak, mert több helyen fc mi megyénkben is híly.ál'őak Gerö elvtárs szavai, hogy szá­mos állami gazdaságban és tci- melöszüvetkezetben éveli óta ott hever a trágya kihasználatlanul. Elmondotta; Fáth Imre, a Duna-Tiszaközi Szőlő- Os Gyü­mölcstermelő Állami Gazda­ságok Trösztjének agro- iiónuisa­begyűjtőit terményeket fosztogatta — börtönre ítélték Szabadszálláson hosszabb idő óta fosztogatták a terményfor­galmi vállalat kezelésében lévő górékat. Az ellopott kukorica tetemes mennyiséget tett ki és a tolvajt hosszú ideig nem si­került kideríteni. Az elmúlt hónap végén azután i telep egyik felvásárlója; Fo­dor István rajtakapta Tóth László szabadszállási lakost, aki kukoricát szedett Nagy Bá- lintné udvarán lévő góléból, ahol a termelőktől begyűjtött kukoricát tárolták. Fodor Ist­ván azonnal jelentette -az esetet a szabadszállási rendőrőrsön. A kihallgatás során kiderült, űogy Tóth László, aki 1951-ben lopásért már kapott 7 hónapi börtönbüntetést — rendszeresen fosztogatta az állami kezelésben lévő górékat. A műit év novem­bere óta termelőmunkát nem vé­gez, hanem lopásokból él. Elő­ad munkahelyét pedig önkénye­ién hagyta e!. Kiderült az is, hogy a lopott kukorica nagyobb részét Nagy- Bál segítségével — aki Tóth Lászlóval egy udvarban lakik — kis tételekben piacon eladta, sőt a kukoricából Nagy Pál is vészt kapott A nép bírósága Tóth Lászlót 2 évi börtönbüntetésre. Nagy Tál orgazdát 6 havi fogházbüntetésre ítélte. A munkakerülő, aki a népi va­gyont fosztogatta, méltó helyé­re került. I’űi (Jur A Pál foktatás Házában, ja nuár 13-án délután 6 órakor előadás: „Sztálin elvtars a szó cializmus közgazdasági pro­blémái a Szovjetunióban című műve a marxista-leninista elmélet kimagasló alkotása címmel. Az előadásra meghívjuk a propagandistákat, a káderokba tusban részvevő elvtársakat, va lamint pártaktívákat. Előadó.- az Országos Központ bői. (Az előadás konzultációval lesz egybekötve.) '■>r<SÍ<^Cí<m<^<^^CS<í<^ClSCi<90SCl Sporthírek Január 11-én kerül lîboïijoliiâs.-i bala váios térő és női egyéni asztali tenisz bajnoksága. Mindkét nemben igen népes mezőnyók indulnak bajnokságban. * A Bajai Dózsa SK az 1Ö-33. év folya man megerősíti atlétikai «-Zcikosztályát. A téli tornatermi edzéseken jelenleg 29 női és 22 férfi versenyző vesz ré Többek között Gömzsik Mária többszö­rös ifjúsági bajnok és csúcstartó áiszkoszvetésben. Mihályit János, súiylökés ifjúsági bajnoka és Szekeres Mária I. osztályú versenyző és még zámos új tehetség, akiknek igen n.’gy része az MHK sportmozgalmon ke resztül kedvelte meg az atlétikát. Ge- rinczi György rendürszázados, szak •jsztályvezető és Szatmári János edző irányítása mellett a téli tornatermi ed zéseken kívül szakosított szakmai elő adásokon is resztvesznek vasárnapon ként. A rendszeres mezei edzések is megindultak. tz 1953. cvbén a Bajai Dózsa két j'-szagos és több sportkörök között páros versenyt rendez, ineiy.r.*k célja atlétika népszerűsítése és ez/m kérész iiil a tömegeknek a bevonása és minőség emelése. Baján eddig igei Ihnnvagolt sportág volt az atlétika olott ez a sportág, amely az MHK-n keresztül a legnagyobb tömegeket, tudja mozgósítani. Baja Jdig is a tehetségek kincses oányája vplt, csak nem volt. sportkor mely felkarolta volna ezt a fontos ós szép spoitagat. A Bajai Dózsámé tett, mostmár a Bajai Honvéd is rne^ alakította az atlétikai szakosztályát. Alég az elhanyagolt atlétikai pály-j kellene rendbehozni és ehhez legbizco sabb út a sportkörök társadaím munkája íenne. Ha még ez a probléma is mezői dódik. úgy nemcsak Bajának, de egész Bács-Kiskun megyének legjobb atléta gárdája nevelődne ki. Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácski'kunmegyei Bizottsága napilapja felelős szerkesztő: KŐVÁRI PÉTER Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér I. sz. Telefon: 26-19, H-22 és *20-97 Felelős kiadö: NÉMETI JÓZSEF - Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi tér 1. se. Telefon: 22—09 B ács kis kunmegy el Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 24—09 b>Jelös: Faragó Imre »gaseató Mozik műsora Január 10-i műsor;­liecskenict. Városi Mozi 6 és S óraker: VIDÁM VETÉLKEDÉS Kecskemét, Árpád Ilozi Fél 6 és fé! 8 órakor: AFRIKÁBAN TÖRTÉNT Hajú, Itékcv Mozgó Fél ô és léi 8 órakor: KINCSKERESŐK Kaja, központi 6 és 8 órakor: BOLDOGSÁG FELÍ; Takarékoskodj a villannyal! ora+csa- <^t<a§cí<8agcK§cScK)8Cgö ; Apróit i i'tleíéseK BEVESZETT csütörtökön este Kecs­keméten, a Nagyállomástól a parkon keresztül a Rákóczi-útig egy pénztár­ca pénzzel és iratokkal. — Megtaláló a fele pénzt tartsa meg, az iratokat -■s a pénzt küldje Kupa-utca 6. szám alá. ft VÁLLALAT keres csirkekeltetőgépet, 500—1000. tojás befogadóképességűt. — Cím: Kecskeméti Sertéstenyésztő és Hizlaló, Lechner Odön-u. 1. sz. “09 KARDIT hegesztőhöz sürgősen vásá­rolunk készpénzért feszmérőt, Le­verőt, pisztolyokat. — Lakatosüzem, Katona Józscf-u, JQ. Kecskemét. 60: Miről írtak levelezőink az elmúlt héten Az elníult héten megyénk levelezői soraikban arról szá­moltak be, hogy Rákosi és Gerő elvtárs beszéde milyen segítsé­get ad a napi tex-vek teljesítésé­hez, a termelékenység állandó fokozásához. Az 1952-es tervév tapasztala tai alapján ,a Kecskeméti Cipő gyár dolgozói nagy lelkesedés sei kezdték az új tervévet. Az év első napjaiban voltak nehéz­ségeink Az új gyártmány be­vezetésével némi visszaesés mu­tatkozott a tervteljesitésben, A pártszervezet fő feladatnak te­kintette a munkaverseny foko zását és ma már a párt- és szakszervezeti bizalmiak jó nevelőmunkájuk által nemcsak a napi terveinket teljesítjük, hanem a hátralévő lemaradást is behoztuk. A tervek teljesíté­séhez nagy segítséget adott Gerö elvtárs a Központi Ve­zetőség ülésén, amikor felhívta a figyelmünket a termelékeny Bég állandó fokozására, a meg. lévő rejtett tartalékok feltárá­sára. tlzemünk minden dolgozója a terv mennyiségi és minőség: túlteljesítéséért harcol. Ebben harcban világítófáklyakénc mutat utat számunkra az SZKP XIX. kongresszusa, amelynek anyagát a pártoktatásban rész­vevők lelkesen tanulmányoz­nak — írja levelében Stecenkó Teofil párttitkár a Kecskeméti Cipőgyárból Több levelezőnk írt a párt­tagsági könyvesére jelentősé­géről és arról, hogy mire kö­telezi a kommunistákat az új párttagsági könyv. üzemi dolgozók örömmel várjuk azt a napot, amikor a párthoz tartozó írásos okmányt kézhez kapjuk Nincs nemesebb és szebb megtiszteltetés szá­munkra, mint tagja lenni an­nak a pártnak, amely Rákosi elvtárs vezetésével következe­tesen harcol a szebb -és boldo­gabb hasa felépítéséért. Ma, amikor harc folyik a béke és a háború erői között, miránk kommunistákra még fokozot­tabb feladat hárul. Uj párttag­I sági könyvünk tulajdonában még I következetesepDen kell harco-Ln' a párt- és kormányhatározatok végrehajtásáéit, a szocializmu­sért, a béke védelméért, Hogy feladataülkat sikeresen végre tudjuk hajtani 100 szá­zalékosan résztveszünk a poli­tikai oktatásban és jól fel • készülve kollektív munkával fogjuk elősegíteni az oktatás színvonalának emelését — Írja levelében Pitó Istvánné a Kecs­keméti Barneváltól. Hasonlóan írt levelében Ve­res Gyula barneváh és Zs g- mond Nándor cipögyári dolgo­zó. Levelükben megemlítették, hogy saját életükben döntő fordulatnap lesz az, amikor a hat évre szóló Uj tagsági könyvüket megkapják. Fo­gadalmat tettek, hogy a követ­kező időkben úgy fogják e vé­gezni munkájukat, hogy méltóak legyenek a párt és Rákos* elvtárs bizalmára. Székely Erzsébet, Vaskút szövetkezeti község vb-titkár-» levelében a ku ItUrforradalom eredményeiről számolt be. A múlt Vaskút község dolgozó parasztjai elől is elzárta a kultúra és a művelődés lehető­ségeit. Ma azonban már a község dolgozói az alkotmány által biz­tosított jogok következtében széleskörben élvezhetik a kultú­ra áldásait. A napokban bemu­tatásra került a ,,Szabad Szél" című operett, melyet a község kultUrcsoporLja adott elő, nagy szeretettel és örömmel fogad­ták a dolgozók. A nagy siker eljutott a járás valamennyi Községébe. A garai dolgozók vendégszereplésre hívták meg kuitUrcsoportunkat. A szövetke­zeti község dolgozói nagy ér­deklődéssel várják a Falu Színház január 18-1 vendégjáté­kát ia, örömmel és szeretettel kö­szöntjük levelező-mozgalmunk új tagjait, akik az elmúlt hé ten első alkalommal keresték fel értékes soraikkal szerkesztő ségünket. Köztük . Kristófon Gyula és Pataki Sándor kecs­keméti dolgozókat is. Visszaesett a sport fejlődése Hajóson .Még 1951-ben arról volt nevezetes Hajós község, hogy a kalocsai járás területén a legjobb egységes falusi sportkörrel rendelkezett, öt szakosz­tályában élénk sportélet folyt és a árási versenyekén és bajnokságok so- án a hajósi versenyzők jó ered' menyekkel állták meg helyüket. Az 1952 es év nagy tervekkel indult. Hajós községhez tartozik a közelében evő hildpusztaf állami gazdaság, melynek többszáz fiatal dolgozójának volt ft kérése, alakítsák meg a Traktor Sportköit. Tavasszal meg is lakúit, de az előzetes megbeszélések ■alapján úgy, hogy a hajósi egységes ainsi sportkör is beolvadt a Traktor Sportkörbe. Közös vezetőséget válasz- lőtt a tagság, az új sportkör vezető- égében képviselte magát a községi tanács és a földművesszövetkezet is. Eddig nem is volt baj. A baj akkor :ezdűdott, amikor az első sportren­dezvényre került sor. Hol. rendezzék meg? A hajósiak amellett voltak, hogy természetesen a községben, míg liíld*«U tz állami gazdaság terüle- én lévő társadalmi munkával épített alván kívánták a mérkőzéseket meg­rendezni, ami viszont a községbelieknek nem tetszett. Ez a vita folyt egy darabig, majd sportkör vezetősége .úgylátszik meg­unta a nézeteltéréseket és abbahagyta spoitmunkával való törődést. A hajósi sport, mely még az előz-' évben a járásban első volt, egy év alatt az utolsó helyre esett vissza. Felvetődik a kérdés, nincsenek fia talok Hajóson és az állami gazdaság bari, azért nincs sportélet? Nem. Hajo son változatlanul szeretik a fiatalok ; sportot és a kívánságuk, hegy a sport kör vezetőségét válasszák újra olya nőkből, akik nem kicsinyes egyén’ érdekek szem előtt tartásával akarják « sportkör ügyeit intézni, hanem olya »lókból, akik határozottan állast fog ialnak az MHK testnevelési rendsze* mellett, akiknek legtöbb törekvésük az, hogy Hajóson is meginduljon a sport fejlesztése. A hajósi fiatalok — a községben és az állam: gazdaság ban egyaránt — sportolni akarnak mert ezen keresztül lesz jobb mun tájuk és válnak edzettekké. A meg választandó új vezetőség ne azon vitat kozzon, hogy melyik pályán legyenek d rendezvények, hanem fő törekvés« a sport ügyének előbbrevilele legyen A község vezetői vizsgálják me| alaposan ezt a kérdést. Nézzék mer azt is, hogy az állami gazdaság é‘ « község sportvezetői közötti ellen:*»* mögött nincs-e az ellenség keze? H; jobban megnézik, találnak még ezen a vonalon Hajóson néhány olyan „rég5 portvezetőt‘h akiknek nem érdekük ? sport fejlesztése, ellenben legfőbb lö ekvésük az ellentétek szítása. Az izsáki MNDSZ-asszonyok már megkezdték az új begyűj­tési rendelet alapján a baromfi- és tojás begyűjtést. Tóith Já- nosné 8 holdas, Fodor Józsefné holdas dolgozó parasztasszo­nyok már teljesítették 1953. évi baromfi- és tojás beadásukat. Példájukat több dolgozó pa- •asztasszony követte. A bácsbokodi Vörös Csillag tsz-ben Szűcs József cs Ob ért Sebők seitésgondozók verseny­ben állnak egymással a szapo ni lat növeléséért. A verseny­ben Szűcs József vezet. Egy anya után 8.2 fialtatás! átlagot ért el és egy maiacátlaggal megelőzte versenytársát. Ehhez a versenyhez csatlakozott Gyón gyösi Istvánné, a -kecskémét Dózsa tsz sertésgondozója. 1952 évben 9.2 malacozási átlagol ért el. Ebben az esztendőben IC anya után 1 százalékra csők kenteibe az elhullást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom