Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. november (7. évfolyam, 257-281. szám)

1952-11-27 / 278. szám

Az ENSZ közgyűlés politikai bizottságának november 24-i ülése New York (TASZSZ)■ Az ENSZ közgyűlés politikai bi* zottságának november 24-i ülésén végétért az általános vita a koreai (kérdéssel kap­csolatban. A bizottságnak most meg kell vitatnia a be­terjesztett határozati Javasla­tokat és szavaznia kell a szovjet határozati Javaslat, az amerikai határozati Javaslat, valamint India, Mexikó és Peru határozati Javaslata fö­lött. A. J. Visinszkij, a szovjet küldöttség vezetője a politi- ?aai bizottság' november 24-i ülésén elemezte az amerikai­angol tömb képviselőinek a szovjet Javallattal szemben felhozott ellenvetéseit. Rámu­tatott ezeknek az ellenvetések­nek telje« képtelenségére és hangsúlyozta, hogv az ameri­kai-angol tömb vezetői az in­diai, a mexikói és a perui ha­tározati Javaslat palástja alatt próbálják becsempészni a Ko­reában lévő amerikai pa­ra n es nők s á S állá s pon t j án ak támogatására irányuló ame­rikai követelést, a ko­reai és kínai hadifoglyok ellen elkövetett amerikai gaz­tetteknek és az amerikai ag­resszió folytatásának jóváha; gvására irányuló amerikai követelést, A. J. Visitiszkij befejezésül elemezte az indiai határozati tervezetet. Rámutatott _ az amerikai Javaslattal való ha­sonlóságára. és megjegyezte, hogy az indiai határozatterve­zetet ..bírálattal” illető sugal­mazott amerikai sajtójelenté­sek ellenére kétségtelen, hogy tíz Egyesült Államok képvise­lője támogatja az indiai kül­döttség javaslatát. Acheson amerikai küliigy miniszternek az ülés végén mondott beszéde teljes mér­tékben igazolta A. J. Visinsz- kij megjegyzését. Acheson ki­jelentette, hogy ..elismeréssel üdvözli” az indiai határozati Javaslatot és ,, köszönetét mond” érte szerzőinek. Meg­állapította: Az indiai határo­zati javaslat megismétli a hadifoglyok hazatelepítésére vonatkozó amerikai javaslat alapvető rendelkezéseit. Az amerikai külügyminisz­ter nem volt hajlandó vála­szolni A. J. VLsinszkij-nefk, a Szovjetunió küldöttsége veze­tőiének beszédeire. Kijelentet­te, hogy nines szándékában jogi fejtegetésekbe bocsátkoz- ni. Az Egyesült Államok kép­viselője most sem tudott so milyen kifogást emelni a szov­jet határozati javaslat lénye gével kapcsolatban. Acheson puszta frázisokat pufogtatott a szovjet küldöttségnek a ko­reai háború megszüntetésére vonatkozó rendkívül fontos javaslatával kapcsolatban és kijelentette, hogv ezt a kér­dést a hadifoglyok hazatelepí­tésére vonatkozó kérdés ren­dezése nélkül nem lehet meg­oldani. Köztudomású azonban, hogv a Szovjetunió javaslatai egyértelműen kimondják a haladéktalan és teljes tüzszü Hetet, vagyis a szárazföldi, tengeri és légi hadműveletek haladéktalan és teljes meg­szüntetését annak az egyez­ménytervezetnek alapján, amelyre vonatkozóan a hadvi­selő felek között már megálla­podás Jött létre. Ez az egyez­ménytervezet a fegyverszü­netre, valamint arra vonat­kozik, hogv a hadifoglyok tel­jes hazatslcpitésének kérdését a koreai kérdés békés rendezé­sével foglalkozó bizottság elé terjesztik megoldás céljából. A bizottság megalakítását a szovjet határozati javaslat in­dítványozza- A szovjet hatá­rozati javaslat szerint a bi­zottság tagjainak kétharma­dos többségével_ dönt az eléje terjesztett kérdésekben.,Ache- son elhallgatta azt a vitatha­tatlan tényt P. hogv sem az amerikai, sem az indiai, sem a perui, sem a mexikói hatá­rozati javaslat nem tartalmaz javaslatot a hadműveletek ha­ladéktalan megszüntetésére. Az ülésen felszólalt még Sziria és Afganisztán küldőt te is. Mindketten támogatták In­dia határozati javaslatát, Vila az ENSZ közgyűlés politikai bizottságában a határozati javaslatok megtárgyalásának sorrendbe iöiött November 24-én Irán képvi­selője indítványozta, hogy az indiai határozati javaslatot elsőnek vitassák meg és első­nek szavazzanak fölötte. November 25-én az ENfeZ- közgyűlés politikai bizottsá­gának ülésén elsőnek A. J. Visiiniszkij, a Szovjetunió kül­döttségének vezetője mondott beszédet. Kijelentette: a Szov­jetunió küldöttsége ragaszfeo dik ahhoz, hogv a határozati javaslatokat beérkezésük sor­rendjében vitassák meg és te­gyék fel szavazásra. Feltétlenül szükségesnek tartjuk — mondta YisinszkiJ — hogy határozati javaslatun kát az indiai küldöttség hátú rozati Javaslata előtt tegyék fel szavazásra, mert előbb tér jesztettük azt be, mint az in­diai küldöttség- Minden ezzel ellenkező határozat durván sérti jogainkat. A- J- Visinszkij beszéde szemmellá tható zavart kelteit az angol-amerikai tömb kép­viselői körében. Ez megnyil­vánult az újzélandi küldött beszédében, aki elismerte, hogv az elsőbbségi kérdés a lényegbeli kérdés jellegét ölt;. Ezzel kapcsolatban javasolta, napolják el a politikai bizott­ság ülését november 26-ra- bogy _— mint mondta — ta nulmányozhassák ezt a kér­dést.. Az újzélandi küldött javas­latát 45 szavazattal elfogad­ták. Egyelőre tehát kudarcot vallott az amerikai-angol tömb arra irányuló kísérlete, hogv elsőnek vitassák meg és tegyék szavazásra az indiai küldöttségnek az angol és az amerikai küldöttséggel össze­egyeztetett határozati javas­latot. (MTI) Szélesedik a munkaverseny a helyi ipari vállalatok dolgozóinál Az év utolsó hetei a megfeszí­tett munka, a példamutató tet­tek, a hősies küzdelmek hetei. Nem kevesebbről van most szó, mint az 1952. évi terv teljesíté­séről és túlteljesítéséről. A küz­delmekhez nagy ösztönzést ad a dolgozók szocialista vetélke­dése, a munkaverseny. A helyi­ipari vállalatok dolgozói is meg­értik a, mostani napoknak jelen­tőségét és a versenymozgalom kiszélesítésével harcolva ezévi tervük győzelméért. A TISZAKÉCSKEI PERMETEZÜGÉPGYAR VALLALATNAL 42 dolgozó áll versenyben. Az elmúlt hónapban a versenyben részvevő dolgozók átlagban 119.7 százalékos teljesítménye értek el. 100 százalékon alul mindössze 4 fő dolgozik. A vál­lalaton belül a versenyt .rend­szeresen értékelik és az ered­ményeket tudatosítják. A BAJAI FAARUKÉSZITÖ VALLALATNAL 31 dolgozó van versenyben. Az elmúlt hónapban 100 százalékon alul senki nem teljesített, A leg­kiválóbb eredmény), a munka­versenyben Kiss Gézáné érte el, aki 129 százalékos teljesítmé­nyét 136.6 százalékra fokozta. Varga Péterné 115 százalékról 120-ra, majd 123.3-ra emelte teljesítményét. A KECSKEMÉTI KÖIPAKI VALLALATNAL 15 dolgozó versenyez egymás­sal, ebből 6 párosversenyben. Maga a vállalat a Szegedi Kő­ipari Vállalattal lépett verseny­be. Október hőnapoan a dolgo. zók átlag 108 százalékot ér­tek el. A 100 százalékon alul 4 munkás dolgozik. A KISKUNHALASI motor- és gépjavító VALLALATNAL 26 dolgozó és 3 brigád vetél kedik egymással. 100 százalé­kon aluli teljesítő nincs. A dolgozók az üzemben egymás­sal versenyeznek, de a vállalat más üzemmel nem lépett versenyre, A heiyiipari vállalatok ver- sénymozgaima azonban még mindig nem eléggé „verseny- szerű“. Hiányzik a legtöbbnél az első helyért vívott küzdelem, az a nemes izgalom, amellyel a teljesítményeket összemérik, Hiányzik nem egy vállalatnál az igazi versenyszellem, az a vágy, hogy mindig megelőzzük a másikat. Párt és pártéyítés Milyen segítséget nyújt a „Pártépítés44 a pártmunka területén A nevelőmunka színvonalú nak 'és politikai tartalmának elmélyítése egyik legdöntőbb feladata pártszervezeteinknek- Ezt a feladatot pártfunkcio- n ári us a ink és aktíváink csakis akkor tudják jól meg oldani, ha nem elégszenek meg az eddig tanultakkal, hanem tudásukat tovább fejlesztik, rendszeresen tanulmányozzák az SZKP gazdag tapasztala­tait és pártunk írásos kiad ványait. ­A Pártépítés című folyó­irat, amelyet a Központi Ye- zetőség Szervező Bizottsága ad ki, igen nagy segítséget nyu.it a gyakorlati munkánk ban a párt- és ikormányhatá rozatok sikeres végrehajtása hoz. A Pártépítés szeptember 10-i «zárna részletesen fog lalkozik a kommunista példa- mutatással és a cikk utat mu­tat, hogy párttagjaink ho­gyan járjanak elől jó példával a pártonkíviili dolgozók előtt, a termelésben és az ál­lampolgári kötelességeik tel­jesítésében. Ugyanez a szám foglalkozik a pártmegbizatá- sok jelentőségével, melyről Sztálin elvtárs azt tanítja: ,,A káderek igazi megedzése csak eleven munka eredmé­nye lehet, az iskolán kívül, a nehézségekkel való harcban, a nehézségek leküzdésében.” Ez a cikk részletesen foglalkozik a pártcsoportok munkájával és azzal, hogy a pártonkívü- liak bizalmát milyen módon tudjuk megnyerni és meg­győzni őket arról, hogy a párt ügye az egész nép ügye. A november 10-i szám is­merteti Sztálin elvtárs beszé­dét, mélyet a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX• kongresszusán mondott. Is­merteti a Magyar Dolgozók. Pártja Központi Vezetőségé- imk ülését, melyen az SZKP XIX, kongresszusára kikül­dött delegáció beszámolt az ülésen elhangzottakról. A november 10-i szám is­merteti a Központi Vezetőség határozatát, valamint a Szer­vező Bizottság 1949 szeptem­beri határozatából közöl kivo­natot az elveszett párttagsági könyvek bejelentésével kap­csolatban- I Ez a néhány kiragadott cikk mutatja, hogy a Pártépí­tés milyen nagy segítséget nyu.it a pártszervezeteknek, a kommunistáknak mindennapi munkájukban. A tapasztalat mégis azt mu­tatja, hogy egyes pártbizott­ságok, pártjszervezetek nem törődnek e pikkek tanulmá­nyozásával. pártvezetőségi tagok egy részei nem olvassa., nem tanulmányozza a folyó­iratot. Ezek az elvtársak nem gondolnak aira. hogy a Párt­építés gondos tanulmányozása nagymértékben megkönnyíti a pártmunka- a gazdasági mun­ka végzését. Segít a kam­pányfeladatok sikeres végre­hajtásában, ijitat mutat az el­lenség elleni ; harc területén­Szüntessük meg e téren mu­tatkozó lazaságokat, használ­juk fel a Pártépítés cikkeinek segítségét, mért csak így tud­juk sikeresen megoldani mind­azokat a feladatokat, mellyel pártunk. Rákosi elvtárs meg­bízott bennünket. Somlai Antal• Hírek a népi demokratikus országokból PEKING (Uj Kína) A Kínai Nép- köztársaság vas- és acélgyártó üzemelnek dolgozói nagyrészt határidő előtt teljesítik Idei ter vüket. A pekingi „Sicsingsang“ vas- és acélgyártó üzem pél­dául tíz hónap alatt fejezte be nyersvasgyártási tervét, noha előirányzata 17 százalékkal ma. gasabb volt az 1951. évinél. BUKAREST A „Romania Libera“ beszá­mol arról, hogy a targovistei „Gheorghe Gheorghiu-Dej“ mü­vekben Constantin Vasilaehe sztahanovista esztergályos a szovjet gyersvágási módszer alkalmazásával húsz huszonöt normát teljesít naponta es már 1970-re termel. Vikigwi'ic lelkeseit késyiilssek a népek ké^ ekon^ressznsára Ulan-Bator A Mongol Népköztársaságban j gyűléseket és összejövet-lekec tartanak a népek békekongresz- szusának tiszteletére. A mongol munkások, parasztok es értelmi­ségiek gyűléseiken megoélyegzik az imperialista háborús gyújtó, gatókat és ugyanakkor kifeje­zésre juttatják a mongol népnek a tartós béke megteremtésére irányuló törekvéseit. A napokban Ulan-Bátorban megválasztották a Mongol Nép köztársaságnak a népek béke­kongresszusára induló 'tagú küldöttségét is, JSetv-Yorit Paul Robeson, a híres ameri­kai néger énekes felhívást üké zet.t Afrika népeihez A fe hí­vás felszólítja Afrika népeit, használják fel a népek béke- ! kongresszusát arra, hogy ós'ze j fogjanak a békeszerető fimber“ Bég képviselőivel. Ha a szinesbörü népen ősz szefognak a békéért vívott harc­ban — mondta a felhívás — efc­I kor megtalálják az u at, eme Ív I őket jogaik és különösen ómen delKezési joguk Kivívásához ve seti. A világ népeinek, Afrika né­peinek a reakciós háborús tervei­re ,,nehi“-mel kell válasz.miok. Ezt teszik majd . a küszonöná.ó népek békekongresszusán, íiruASsei A belga békebizottság közlése szerint már sok városban meg­választották a kongresszus kül­dötteit. A küldöttek között van 12 bányász, továbbá kohbmun- kások. dokkmunkások, hajógyári munkások, egyetemi tanárok, lelkészek, különböző szakszerve­zetek és hazafias szervezetek képviselői, Montevideo Brazíliában az ország minden államában gyűléseké,, és értíke* leteket tartanak, ameiveker megvitatják a békeharc és a brazi iái bék-okungrosszuson vaio részvétel kérdéseit. Több mint 6Ó neves, különböző politikai méggyözödésü rlOdéja­nerői közéleti személyiség felhí­vással fordult a .akossághoz. Mindenki egyesü jön. — mondja a felhívás, — aki el akarja hárí tani hazánk és az emberi­ség felöl egy új háború szörnyű ségeit. A Sztálin-békedíjjal kitünte­tett Jorge Amado felhívást in­tézett az írókhoz, hogy egye-'.ü' jenek a békeharebnn és támo gassák a népek békekong rész- szusát. Tokió A japán békebizoftság végrehajtó bizottsága terjes ülés tartott Tokióban. Az ülés jő váhagyta a japán békeoisol'sá^ által kidolgozott akcióprogram mot, amely felhívja Japán né­pét, hogy tiltakozzék a hábo­rú ellen, szálljon síkra a béke és a független ég me’ett 63 karcolján a militarizmus, \a Lamint a külföldi csapatok a a pánban tartózkodása ér az or szág újrafelfegyvcrzése eu en. November végén a j ipari diákok tartanak békekongreaz. szust. VARSÓ (MTI) A felszabadulástól napjainkig 950.000 hektár új erdőt telepítettek Lengyel- országban, vagyis többet, mint a felszabadulás előtt húsz esz tendö alatt. A hatéves tere 1952-re 123.000 hektár erdő te­lepítését irányozta elő, amelyek­ből 117.000 hektárt már októ­ber végéig beiiltettekj SZÓFIA (MTI) Nagy fejlődésnek indult a bolgár mezőgazdaság­ban az öntözés. Ma már több mint kétszázezer hektár terüle. tét öntöznek mesterségesen, vagyis ötszörösét az 1944. szep­tember 9. elönti öntözött terü­letnek. A kisebb víztárolókon kívül négy íjiagy víztároló is épül, amelyek] összesen egyroil- liárd köbméter vize^ tárol- nak majd. (MTI) VARSÓ (MTI) Varsóban a lengyel kultúra és tudomány palotájá­nak építésénél nagyszerű ütem­ben halad a munka. A szovjet dolgozók jelenleg a palotai harmadik emeletének acélvázát szerelik. A kahovkai vízierőmű építői kiemelték az első egymillió köbméter földét Moszkva- A kahovlkai vízi' erőmű építkezésénél — írja a ,,Trud” — éjjel-habbal dől goznak. A földszivattyúk, me ivek jelenleg az alapgödröket ássák, három hónap alatt egymillió köbméter , főidet emeltek- ki. _____ A vietnami néphadsereg köriiikerílelíe Na Sant A müncheni rádió jelentést szerint a Vietnami néphadse- rC.-j téliesen körülkerítette A’< Sant- Mint ismeretes. Na Sa a Hanoitól északnyugatra lé­vő terület kulcserődje. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom