Bácskiskunmegyei Népújság, 1952. szeptember (7. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-17 / 218. szám

A Kisszállás! Kendergyár dolgozói a SZK(b)P XIX. kongresszusának tiszteletere verseny vállalást tettek Áthatolhatatlan volt a por­­felhő- Alia látták egymást az üzemben a dől hozóU- Ki ák- Hi tak. prüszköltek, közben na- U.aokat kiáltottak: — Komám, meddia bírod még, ha sokáig ían megy, me9fulladunk. — Mondasz valamit — szólt a másik. Úgy látszik „Nko-mpá­­nyi hercegnek” keveset hozott a kmyhára a párezer hó d föld, meg a kender üzem itt Kisszálláson. Igaz, nü a az cmber csak annyit jelentett, mint egy mehhás állat. Húz zou, mini az iaáslój szakadjon meg a munkában és az ő pcmszikrényének feneketlen ha^a tegyen tele. Ezekre az időkre jól emlé­keznek a Ka szá lási Kinder gyárban. Fatiló, por, korsze­rűtlen berendezés, ezzel járó betegség, korai hcHáU — ezt adta a herceg uralma. LÜ A hercegek korszaka letűnt Kisszálláson is, A nyomor, munkanélküliség megszifnt. Az tizem gazdái a do-gozók lettek. Ök gazdálkodnak, ők döntenek arról hogy többet ée jobbat termelnek- Az üzemből eltűnt a fatiló. ^Az ötéves torv keretén belül kor­szerű géni berendezés került az üzembe több tízezer forint értékben. Az új gépek tígy állnak egymás mellett, mint ep-v' bata.mas ércfal, mint a határokat védő büszke határ­őrök. A falon függő verseny­táblán pedig napróluapra friss munkagvőzelmek hir­detik a felszabadult ember ragyogó alkotókészségét. — Teech Ferenené sztahanovis­ta kommunista 106 százalék ra növelte teljesítményét- — Dávid Piroska DlSZ-fiptak jelvénye« Sztahanovista 127 százalékot ért el- Kovács Ve­rona 122 ezázalékot, Tóbiás Voioua 105 százalékot ért el Versenyeznek a dolgozók. Miért? Mert az országban a hatalom az övék lett. Augusz­tus hónapban a dolgozók az ötödik helyezést érték el a te­lepek közötti versenyben- El határoztak, hogv szeptember­ben az elsők között lesznek. Az augusztusi 108 százalékos átlagteljesítményüket jóval magasabbra akarják szár­nyalni. Gvurákovics Joachim sztahanovista e8oportvezető állandóan segíti dolgozótár­sait szakmailag és politikai­­laS- Szívesen és örömmel ad ja át munkamódszerét, mert tudja, hogy egy újabb mód­szer, újabb termelési győze­lem a haza, a dolgozók életé­nek szeli betéteiét segíti. De nemcsak ő, hanem Tesch Fe­­rencné. Kovács Antal.'Nagy és Juhász elvtársak és a töb biek a pártmutatta úton ha­ladnak. (3 Az elmúlt héten termelési értekezletre gyűltek össze a dofgozók> ami igen élénk volt. Erién nem is leltet cTodtVhíz­­ni, mert saját életükről, a jobb munkáról vitáztak, majd megtették újabb versenyvál­lalásaikat. — Bizony, a. Szovjetunió ötéves terve nekünk is meg­mutatja a jövőt, és a boldo­gabb élet útját. Ennek a szép feladatnak a végrehajtására vállalkoztak a szovjet embe­rek. Nem is olyan réOen még vérüket áldozták a szovjet anyák gyermekei azért, hogy az elnyomott, magyar népet felszabadítsák. Emberek let' tünk, megbecsült tagjai a tár­sadalomnak. A gyár képe is megváltozott. Van fürdőnk, mosdónk. Kaptunk egy új rázógépet 10 ezer forint ér­telében. Hallatszik, hogy egy új gőzgépet is krimink, gép­házat építünk a közeljövő­ben. — l'jy torlódtak gondo­latai a beszámoló alatt Ju­­hász elvtársnak. A beszámoló vénén hoz.ászóiásra .jelentke­zett.. — Életemben már sokgt .áttam, tapasztaltam, de ahányszor olvasok a Szovjet­unióról, pundia arra gondo­lok. hogy most már mi is el­­crheiiink oda, a szovjet embe­rek segítenek ebben. A Szov­jetunió út ötéves terve szá inunkra is döntő jelentőségű. Ami itt jó és szép, karjá­val eay félkört írt le — azt elsősorban nekik, a szovjet embereknek köszönhetjük. — Szabaddá, boldoggá tettek bennünket, — Nálunk az egész ország egy emberkent ál, pártunk és államunk mögött, Mi a béke harcos katonái vagyunk, s ebben se,Jít bennünket a Szov­jetunió- Mi építünk• Szebbé, gondtalanabbá tesszük életün­ket. Ehhez ad segítséget, len­dületet a Szovjetunió új öt éves t o „'s a Bolsevik Póri XIX. Kongresszusa. Úgy ér­zem,hogy együttérzésemet és hálámat úgy mutatom meg legjobban a szovjet nép iráni, ha teljesítményemet növelem. — Brigádom nevében válj latom, honv óránként o„ -J- logrammal cmeliük termelé­sünket a Bolsevik. Párt XIX. Kongresszusának tiszteletére — mondotta emelt hantion Juhász elvtárs•„ Mint a megbolygatott méh­kas, olyan leit a termelési ér­­lekezlet. Egymásután álltak fel a dolgozók- A Nagy bri­gád 2ú! kilogramm többterme­­lést vállalt. Tesch Ferenené sztahanovista és Dávid Piros­ka jelvén uCs sztahanovista terven felül óránként 5 kilo­gramm többáru termelésre tett újabb fogadalmat. m Vége a műszaknak. Vidám nevetés hallatszik a fürdőből. mosdóból Rövid idő múltán frissen, üdén, vidáman jön­nek ki a dolgozók. Terv­könyvecskéjükbe beírták, az eredményeiket. Dávid Piros­ka 101 százalékot, Tesch Fe­renené 122 százalékot, Tóbiás Verona 122 százalékot ért e,­­Hazafelé menet az ország­úton folyó vidám beszélgetés zaját a szél messzire elviszi,. D 1 S Z • E L E T Büszke örömmel, és lelkesedéssel készültek fel a bácsalmási 32-es fiatalok honvédelmi kötelezettség ük tel jesítésére 'A néphadsereg jövendő ka­tonái, u bácsalmási járás 1932es évfolyambeli fiataljai nagy lelkesedéssel, a haza iránti szeretet jegyében tar­tották meg találkozójukat. A találkozón 8 kiváló jó mun kát végzett DISZ-iagok is megjelentek, akik bár csak pár év múlva vonulnak be, de mégis elkísérték tag tár­saikat, barátaikat. A találko­zón heves versenqós indult meg az első díi, a „kiváló járőr” érem elnyeréséért. — Több falu fiataljai között folyt a küzdelem- Nem ismer­tünk akadályt, a feladatot pcm^csan teljesítettük. Meg­ható jelenet volt> amikor, az úttörők köszöntötték a fiatat lókat » virágcsokrot nyújtot­tak át részükre. Ugyanesah felemelő jelenet volt, amikor az MNÜSZ asszonyok, mint gyermekeiket köszöntötték « fiatalokat, akik hazánk ható* rqinak megvédésében elszánt hittel és akarattal vesznek majd részt. A fiatalok a kis ünnepség végén ígéretet tet­tek, nogy addig is. míg be vonulnak, becsületes, eredmé­nyes munkával erősítik ha­zánkat és a hős lenini Kom, szo-mollioz méltón tesznek ele­­cet a honvédelem kötelezett bégének-VDVARHELYl GYULA Kunbaja. \ Bajai Gyapjúsasövefgyár DISZ-s*er veretének harca a kozinopolitlzmus ellen A Bajai Gyapjüszöveígyár DlSZ-szervezete alapos gonddal tanulmányozta át Farkas elv­társnak a Központi Vezetőségi ülésen mondott beszédét. Az e-lenságes ideológia befolyása ellen, a kozmopolitizmus ellen fel is vette a harcot. Szeptem­ber 14-én ismerkedési est lesz a kultúrházban, ahova a város A Megyei Tanács Téglagyári Egyesüléséhez tartozó téglagyárak vezetői javítsák meg munkájukat Gerő elvtárs a gazdaságve­­zetők érteke? étén többek kö­zött hangsúlyozta, hoéy: „ .. 1952 ben a termelésnek le-fel hullámzó görbéjét szí­vós, öntudatos, következetes harc útján, helyes szervezés és vezetés útján, jó felvitá gosftó töméamunka segítsé­gévei is, egyenletesen emel­kedő vonallá kell. , helyettesí­teni," Ennek az útmutatásnak se­gítségével harcoltak a Mo gyei Tanács Téglagyári Egyesüléséhez tartozó tégva- SyáraV dolgozói tervük való­­raváltá<sáért- Célul tűzték ki, hogy több és jobb téglát ad­nak épülő szocialista hazánk­nak- Vizsgáljuk meg, hogyan teljesítették tég agyaraink vezetői a párt által reájuk hízott feladatokat? A helyes műszaki vezetés és a szakszervezet verseny szervező politikai munkájá­nak eredményeképpen a dol­gozók júliusban téliesítettek előirányzott tervfeladatukat. Ez a .endület. és lelkesedés augusztus hónapban vissza­esett, sőt nem egy telepen megsokasodott az igazolatlan mulasztások száipa. Ennek eredménye az lett, hogy a dol­gozók augusztus havi tervu két az együttes értékelés alapján nem teljesítették. A nyer-gyártású ál íoo.i százalé­kot, égetésnél 5)5.1 száza.ékos tervtel,jesítéűt értek el-A hibák okait abban találhatjuk, hogy az egyesülés műszaki vezetése az utóbbi időben elhanyagol ta a gyártástechnológiai uta­sítások végrehajtásának el­lenőrzést, a telepvezetők munkájának megjavítását- Megtörténik az, hogv a te.ep­­vezetők az igazolatlan mm lasztitokat elnézik, nem von­ják felelősségre a mulasztó­kat, akik hátráltatják a terv teljesítését. A telepvezetők meg nem érzik munkájukban azt, hogy ezemélvi.eg is fele­lősek a telep munkájáért Npm élnek a kunnáuvzatmik által biztosított jogaikkal A telepvezetők ezt a feladatot népszerűtlennek tartják. Ügy gondolják hogv a fegyelme’ zés munkája a központ dol­ga. Elfelejtik: a becsületes dolgozók érdeke azt kívánja a vezetőktől, hogv a hibák kijavításával harcoljanak kö­vetkezetesen a feladatok vég­­réhá fásáért. Az öntudatos dolgozók- mint Szíankovics Mihály és felesége, akik pz elműt hónapban 4112 forin­tot kerestek és ezenfelül 4824 forint prémiumban részesül­tek. nem tudják megérteni, hogy a vezetők miért il-en elnézőek a terv hátráltatói vn| szemben. Ök kelveslik és támogatják a többi becsüle­tes dolgozókkal ewütt a ve­zetőket. hogy az olyan dolgo zókat, mint Planter Antal és felesége, akik öt. napot mu­lasztottak igazolatlanul, von jak felelősségre. A terv végreha jtásában a szakszervezetnek is van tennivalója. A szakszervezet vezetősége a bizalmiakon ke­resztül szervezze -a munka versenyt- A bizalmiak egyéni nevelésével biztosítsa a har­cos kezdeményezést, a válla­lások teljesítésének segítő el­lenőrzését. A bizalmiak ma­gyarázzák meg azoknak a dolgozóknak, akik ragasz­kodnak még a régi munka­módszerükhöz. hpgv azzal gá­tolják fejlődésünket, orszá­gunk építését. Régi munka­­módszereikkel maradi gon­dolkozásukkal önkéntelenül s tudatlanul a szociáldemokrata burzsoá ideológiát szolgálják- Ezzel a munkájukkal megká­rosítják saiát magukat, dol­gozó társaikat- Agitáljanak azzal, hogv aki szorgalmasan dolgozik, azt pártunk és ál­lamunk megbecsüli,, jutal­mazza. Az a ícglaverő. aki 160 ezer darali téglát elkészített. 260 forint jutalmat kap. — Azonfelül minden 1060 nyers­tégla után 30 forint jutalom­ban réezesül. A szakszervezeti bizalmiak, kommunisták magyarázzák meg, hogy a terv napi telje­sítése összefügg népünk har­cával az egész haladó embe­riség küzdelmével A szak­­szervezetek adjanak újabb lendületet a versenynek azzal, hogy tartalmas politikai munkát folytatnak a tömegek között. Használják fel mun­kájukban Horváth Márton elvtárs Központi Vezetőség előtt elmondott, beszédét, ahol többek között kihangsúlyozta, hogy: ,,Neveli ük dolgozóin­kat mindenekelőtt a szocialis­ta' kötelezettségvállalások ko­molyságára, az adott szó teljesítésére.” A Megyei Tanács Tégla­gyári Egyesüléséhez tartozó tég a gyári vezetőktől és dol­gozóktól azt várják megyénk dolgozói, hogv fegyelmezett munkával kiváló minőségű téglát gyártsanak épülő ha­zánknak. — teljesítsék har­madik negyedéves tervüket. Í1 siikösdi céigazdaság dolgozóinak iniiiiielpfo' a Nagy Olieri Szocialista Forradalom tiszteletére A SÜKÖSDI PAPRIKA-FELDOLGOZÓ Vállalat cél­­gazdaságának dolaozói lelkes munkáfeUljáutasaikkal ké szülnek november 7-rC, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom méltó megünneplésére. Vállalták, hogy a ro'-s vetését szeptember 30 helyett szeptember 10 re, az őszi takarmánykéverék vetését szep­tember 30 helyett szeptember 20-ra, őszi búzavetésüket ok­tóber 20 helyett már október 10-én> az őszi zabvetést pe­dig szeptember 17-re befejezik. , A CÉLGAZDASÁG DOI.HOZÓI tudatában annak, hogy minden vállalás annyit ér, amennyit abból megvalósíta­nak, a rozs vetését vá lulásuk előtt Öt nappal szeptember 5 re már elvégezték• Az őszi-árpa és zab vetése is már be­fejezés előtt áll, A dolgozók vállalásaikhoz való csatlakozásra hívták ki az ors ág valamennyi célgazdaságát, A szegedi és hatvani célgazdaságok máris bejelentettük csatlakozásukat a sü­­kösdi célgázdasga dolgozóinak november 7-i ver sen y felhí­vásához . ifjúságát hívtuk meg. Előadást a Szabad Ifjúság szerkesztősé­gének egy tagja fogja megtar. tani. Az előadás a Kozmopo. litizmus elleni harcról fpg szólni. Az előadás után a vá. ros ifjúsága előtt szemléltetően színpadon fogjuk bemutatni a nyugatot utánzó jampecok idét­len, visszataszító táncait és vi­­selkedését. Valamennyi fiatal véleményt alkothat majd magá­nak, hogy milyen visszataszí­tóan hat egy jampec viselke­dése. Ezt az eiöadást Is feljiasz-, náljuk arra, hogy felvilágo­sítsuk az Ifjúságot a kozmopo­litizmus káros, rőmboló hatásá. ról. Bács telki Lajos, a Bajai Gyapjüszövetgyár DlSZ-tltkára. ' Üzemünkben, a pártvezetőség munkájában nagy fordulat állott be a Központi Vezetőség június 28-i* ülése óta. Bár üze­münkben megalakult a DISZ- szervezet már régebben, da a fiatalokkal nem gokat foglal­koztunk. A vezetőség Farkas elvtárs referátumát alaposan áttanulmányozta és azóta be­látta, hogy milyen sok tenni­valója van az ifjúság nevelésé, ben. Eddig nem nagyon törőd­tünk a DISZ-szervezet munká­jával. Ma már, hogy nü is tisz­tán látjuk az ifjúság nevelésé­nek, az új nemzedék nevelésé­nek a fontos kérdéseit, segítünk a DISZ-nek, megbízzuk fel­adatokkal őket, ellenőrizzük munkájukat, hogy Üzemünk ifjúsága betöltse azt a szere, pet, melyet pártunk mint köz. vétlen tartalékcsapatától el is vár Kovács Mária-, a Kecskeméti Gyufagyár üzemi pártszervezet titkára A texasi orkán 106 hombuvetőfgépipt mcftroHítált Az United Frcss washing­toni jelentése szerint az utuo rikai légügyi nainisztérunj közölte, hogy a rriujt héten a Texas álamban dühöngő or­kán 100 „B—36” bomba vet őt megrongáit és egvet el puez tított, ______ Több. mint egymillió­­hétszázezer aláírás gyűlt Japánban a sorozás ellen Tokiói jelentések beszámol­nak arról, hogv Japánban — még uejn tejes adatok sze­rint — augusztus 15-jg körű', belül 1.734-000 aláírást gyűj­töttek a katonai sorozás el len. ül arait üzemünkben a OlSZ-smzet munkája

Next

/
Oldalképek
Tartalom