Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. december (6. évfolyam, 280-304. szám)
1951-12-22 / 298. szám
Szabó néni levele A spekuláció döntő vereséget szenvedett a cipői ponton is Egyik legkedvesebb levelezőnk közé tartozik Szabó Józsefné elvtársnő, a bácsalmási Egyesült tsz do.gozója. A mi Szabó nénink már többször megkereste levelével szerkesztőségünket. Hűséges levelezőnk lett. A napok, ban is levél érkezett Szabó néni_ tol, melynek soraiból a párt iránti tisztelet, s a párt lapja iránti megbecsülés csendül ki. Szabó néni a löbbek között a kővetkezőket írja: — Az eddig hozzám küldött íeveleik úgy érzem, őszinte baráti s elvtársi viszonyt teremtettek közöttünk. Most úgy ítok, mint igazi segítőimnek, tank tóimnak és barátaimnak A leg. utóbb hozzám intézett levelüket megkaptam, melyet a legna- gycbb örömmel fogadtam. A levélből megértettem, s úgy érez. Lem. hogy az e.vtársak mindig mel.’ettem vannak és segítenek nekem munkámban. En ezt vi_ izonozni akaiom őszintén irha. tóm, hogy Rákosi elvtárs november 30.i beszámolóját, mikor A rádión keresztül meghallgat, tam, nagyon örültem. Nagyon örültem minden szavának, mert benne a dolgozó nép legdrágább őrét, vezetőjét és segítőjét lattant. Es tudom, hogy minden egyes szava a dolgoz6 nép életének felemelkedését szol. gálja. Különösképpen örültem Rákosi elvtárs beszámolójából annak a résznek, mely a munka, fegyelem megszilárdításáról szól. A munkakerülők, a hanyagok megértették, hogy a hanyagság ideje lejárt. Rákosi elvtárs beszéde figyel, meztetés volt a ml csoportunk, nak is. A mi tsz.elnökünknek is tanulni kell Rákosi elvtar3 beszédéből. Meg kel; neki is ér. leni, hogy ne mindent saját el. gondolása, belátása szerint intézzen, hanem vegye figyelembe a tagság vé.eményét is. Szabó néni elmondja, hogy december 14_én rádión keresztül Az állami fegyelem _ szigorú betartása és végrehajtása min. den állampolgár tegelsörendü kötelessége és főleg- ma, amikor uz amerikai imperialisták és csatlósaik fokozzák a háborús uszításaikat- Mi Ut a fasiszta Tito ha.ára mellett már nem egyszer bebjzonytiottuk, hogy a békét szolgáljuk és ,últeljesí,ettük a2 állammal szembeni Uö e- lezettségünkei. A kelebiai párt- vezetőség és a tanács elősegí(et- ,e ezf, a munkát, de nz eredtnó- yyeink mellett mutatkoznak nem kismértékben hiányossága. Ink is. A tanács pénzügyi csoportvezetője, Horváth Béláné, úgy akarja az adófizetést meggyorsítani, hogy aki nem fizeti az adóját, átírják más névre és ezzel a dolgozó parasztok nap min, naP csak a tanácshoz, járnak, hogy igazinak hi. Ezér, nom egy dolgozó parasz-t (ett Panaszt, de a csoportvezető fö lényesen kijelenti, hogy ez tör. vény és ehhez én értek és ezzel inegmu'a'.ja az ajőt, hogy már mehet is kifelé. Ez velem i-3 megtör,énj, Eiékzör kiírtak 700 forintot, amikor bemen eni a tanácshoz 163 lett belőle. Má- : cdszcr 1013 foriaioi, a végén lett 840 forint- EZf is kifizettem. Ncmsofaira r jöttek, hogy e: nem is az én adóm volt, Ez: Korvátlmé úgy tümeite fel, hogy ,évedés, de hány ilyen tévedés van a községben, akik ji?m tudják, hojjy nem-g g ku hallgatta a levelezők fe’adatait, majd így folytatja: — Én mini levelező, sokat tanultam. Meg tanultam, nemcsak a szépet, dí. csekedést keli megírni, hanem a hibákat, hiányosságokat is *is Itt meg kell, hogy em.ítsem az Egyesült tsz-ben mutatkozó ni- bákat. Szeptemberben a tsz.ta. gok feihívták az elnök figyelmét a kukoricaszedésre. Az elnök ezt megtiltod a. Az mondotta, hogy még ráérünk erre. Kukorica esz az még karácsonykor is Sok tszcs-tag széjjelszé.edt az ilyen helytelen intézkedés után. Ennek következtében az őszi De ta. paritásban nagy hibák történtek Ez abból is adódik, hogy a tsz. elnök nem ismeri a működési szabályzatot. Nem foglalkozott senki a dolgozókkal, akik közül sokan ennek következtében nyá. ron odébbálltak. így senki sem tekintette magáénak a csoport területét. Sokan elmentek a ku lakoknak dolgozni, mert ott pénzt kaptak. így károsodjunk meg mi, becsiietes dolgozók, akik állandóan kint do gőz-.unk. De mi Rákosi elvtárs beszédé, bői tanultunk. Szigorúan fogunk fellépni a munkafegyelem lázi. tóival szemben. A legyemet megköveteljük a vezetők ,öl is — Én a levél irása közben eJ határoztam, hogy az 1952.es mezőgazdasági évben mindent el fogok kövemi a mumeafe. gyelem és az egyéni fe, el osság megszilárdításáért, az Egyesült tsz dolgozói életének felvirágoztatásáért. Levelei, melyek a szerkesztőséghez érkeznek, mindig kézről.kézre járnak, a szer. kesztőség dolgozói valamennyien érzik, hogy Sza. bó néni mindig itt van kö. zöttttk, segíti munkájukat a közös célért. így lett Szabó néniből levelező, a Népújság kedves levelezője. Iák adóját fizetik ki, mert aml. kor a kuiákol; adóját szorgal. mazni kellett, a tszcs-tagokhoz men.ek ki, végrehajtani. Ideje lesz, ha a tanácselnök széjjel néz a tanács apparátusánál, mert nem elég az, ha az elnök jól dolgozik és a többi nem. Ezen sürgősen vál.oziaini kell és a tévedéseket kiküszöbölni, akkor meg f;g javulni a kelebiai dolgozók adófizetése és a viszonya a [unács dolgozóihoz. PAPP SÁNDOR, tszcs-|ag A Bajai Konfckciíüzemben befejeztük évi tervünk teljesítését VdUaVuk, hogy ezévi tervünké t december hó 21-re be. fejezzük. Rákosi elvtársnak tett fogadalmunkat valór,, kdl vál. tani. És mos/ örömmel és büszkeséggel jelenthetjük, évi ter. vünket december 15-én délelölt fél 12 órakor befejeztük. A terv idő előtti teljesítésében otf. vot.unk mi, DISZ-fia'alok is. Meg is fogadtuk valamennyien a tcrv teljesítésének perceiben, hogy az 1952-es évben még jobb munkával fogunk harcolni az ötéves terv sikeres valóra váltásáért. En magam ígérem cs meg. fogadom, hogy mindenkor a-on leszek, hogy tanulással fokozzam mennyiségi és minőségi munkámat és annak eredményeit, PASTROVICS ANNA, g Bajai, Konfekció AT ifjúmunkása. Sztálin elvtárs születésnapiára 5-án a Télapót nagyon vártuk, de nem tudott bejönni, meri sje. telt a másik iskolához. Az ajándékot azért megkap.uk föle Örüljünk is nagyon neki. Most, hegy nem vártuk, sőt haragszunk rá, mert Sztálin e.vta'j- nak ict.i ígéretünket nem (etje. élhetjük, mert fagyossá tette a földet, melyb€n sok-sok szt ve tétünkét és hálánkat akartuk meg- órökí0eni Sztálin elvtárs 72, születésnapjára, Szen.kirúlyi úttörők sok, son olyan fáj akartunk ü-telni, me,y hasznos a mi ötéves tervünknek. Ezt a, s°k ígéretet most, nem tudjuk feljesijCni Tétapó azért nem fog ki rajtunk, mert mi még télen is sok-sok ró. esát fogunk nevelni. Ezek a ró- zsák a tanulás rózsái lesznek, — Ezután a tanífóbácsi naplójába napról-napra több és több ötös rózsa fog virítani. Igérejünket czért nem fogjuk elfelejteni. — Több erővel, akarattal a tavasz- sza, pótoljuk. Tavasszal, amikor a fák már élednek, a mi Sztálin, fáink is hirdetni fogják azt az embert, Sztálini, aki minket felébresztett a sötétségből, a-» eí- ftyomáscól. Mi nemcsak étünk, de teásunkkal alkotni, építem akarunk és ezt a lehetőséget a mi nagy vezérünknek, Szta.in nak köszönhetjük, Éljen Szadiin elvtárs még sokáig, . hogy jövő születésnapjára a világ minden részében sok szegény elnyomott ember gyetme. kei azt k'Mltsák, hogy éljen SZtá. lin elv-társ, a szebb és boldogabb éjét útmutatója. Éljen Sztálin elvtárs sokáig! — ezt kívánják neki tísata szívből n felsöszenf királyi Petőfi Sándor úttörőcsa- Paj tagjai. BOTI FERENC, VII, osztályos tanuló. HÍREK — Gyászhír Fájdalommal, megtört szívvel tudaijuk, hogy Györffy Károly mojnár 54 éves korában, hosszú, sú yoa szenvedés után e.húuyt. Temetése de. cember 22_én délután 3 órakor lesz a ref. temető halottasházá. lói. — A gyászoló család. 23634 — Felhívjuk a konyhakertészettel foglalkozó termelöszövet. kezeli csoportok és egyén gazdálkodók figye'mét, hogy nyárfafürészáru és kész nyárfa ablakkeret áll rendelkezésükre. Szükségletüknek megfe élőén adják be igénylésüket írásban vagy szóban .a termelöcsopor. tók a járási, városi tanács me zögazűasági osztályára, egyé niek a Mezőker.vá.lakatnál (ta any gra, üvegre, zsinegre, stb.) A bejelentés halárideje: decem. bér 25. — Különféle bűnjelek árverése lesz Rákóczi-út 7. sz. (megyei bíróság épülete) december 22 én déle ott 10 órakor, I. emelet 47. számú Szobájában, GYERMEKJÁTÉK kapható ä készítőnél, — Kecskemét, Nagy- kőrösi.utca 40. sz. 23828 A Katona József SíínhÓ7 műsoia : 22 én: Határszélen. Katona J -bérlet. 23- án: Határszélen Bla ha L.. bérlet. 24- én: Nincs előadás 2ő-én dé után fél 4 órakor: Palotaszálló Este fél 8 órakor: Cigánybáró. 28.án délu*án fél 4 órakor: Cigánybáró. Este fél 8 órakor. Szibériai rapszódia. BácskiSKunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Fe.éiös szerkesztő: KOVAKI PÉTER Szerkes?iöség: Kecskemét, Szé chenyi tér I s». Telefon: 26—19 25—22 és 20-97 3z, Felelős kiadó: németi joüsef Kiadóhivatal: Kecskemét, Széohenyi.tér 1, Te efon: 22 09 Kecskeméti Nyomda. Te 24 09 Felelős: Faragó Imre igazgaio Lázas, szorgos munka zajától hangos a Kecskémé i Texiil- nagylcereskedelmi Vállalat ci. pőosz.álya nap mint nap. Alig műit még ké, és fél hete annak, hogy népünk szeretett vezéie, Rahosi Mátyás elvtárs bejelen, iei.ie a jegyrendszer megszűnte, égé;, az árak és a bérek ren-^ dezését. A beszéd u.án a cipő- osztály dolgozói megfogad ák, bogy jebb, s több munkával hálálják meg pártunk úja’ob hatalmas segítséget jeleniö gon. doskodásái. Az elhangzott fogadalmat tettek követték. Minden egyes dolgozója a cipöosztálynak heteken kérész ül megfeszített, erővel látott, munkához. Kora reggeltől késő éjszakáig megállás nélkül fo:yt a munka- Az áruval Zsúfolt raktárból egymásután gördüllek A második a.apfokú tornász, bajnokság előkészületei Bács- Kiskun megyében elkésve indul, tak meg. Bíráló cikkünkben an. nap idején fe hívtuk a bajnok, ság megrendezésével megőrzőt- -SZOT figyelmét azokra a hiányosságokra, amelyek megyénk terü.etén, főleg pedig a megye- székhelyen akadályai voltak a tömegek bekapcsolódásának az alapfokú tornászbajnokságba. Meg kel állapítanunk azt. hogy sportköreink egy része az elte.i idő alatt igyekezett kiküszöbö.n. a hiányosságodat, A1 ez különösen a Vörös Meteor SE bácskh. kunmegyei területi elnökségére, amely szívügyévé tette az a np- fokú tornász bajnokságok jo lebonyolítását és a többi sporüiö. röket mege-őzve, már a Vörös Meteor.sportkörök alapfokú tornászbajnokságainak elődön ,öit is megtartották. Igen ügyes kezde. ményezésne.< taitjuk, hogy az üzemi tornászcsapatok és sport, körök által patronált Szenczl- leánygimnázium és a tanítónő, képző tornászcsapatai közösen készü tek fel a bajnokságra és párhuzamosan is vettek részt azon. Az üzemi do gőzök és a diákság így egymástól tanulva, szakszerűen felkészülve mulatta be tudását, amely tavaly óta jelentősen emelkedett, A nehéz gyakorlatok így szép kivite ezés. ben kerti.tek bemmatásra. Szabó Ilona, és Szemereí Andorné testnevelöianárok jó munkáját dicsért az elért eredmény. Az üzemi csapatok közül első he. lyen a. Vörös Meteor I. számú csapata győzött Benedek Ilona, Nyúl I-ona, Diószegi Marica, Csontos Erzsébet, Désakual Anna, Varga Agnes. Szántó Me. ünda és Szeg ha mi Katalin ősz. szeállításban Az iskolák csapatai közül a Szenczi.leánygimná. ziúm III. számú csapata lett a győztes, Kovács Mária, Mihá yi Eszter, Kuczka Klári, Kováos Gabi, Tóth Klári, Berkes Anna, Sándor Éva és Horváth Karo.a ö^szeál Utasban, Reméljük. hogy a Vörös Meteor férfi tornászai is hasonló alapossággal készülnek a bajnok. Ságokra A kecskeméti üzemek közü dicséretet érdemelnek a Kinizsi r’latter sporto ói is, akik tavalyéiért szép eredményüket akarják megismételni az idén is. Az elért eredmények mellett azonban nem szabad azemet- húnyni a még mindig fennforgó hiányosságok feiett sem A Vö. rös Meteor és a Kinizsi Sport, kör é énk munkája mellett nem álunk hasonló lelkesedést a Vasas, a Vörös Lobogó és főleg e Petőfi sportköröknél. Xtt a sport, körök zöme egyszerűen kivonja magát az alapfokú tornász, bajnokság előkészületeiből és így, ha üggyé-hajjal el is JndL tanak egy csapatot, annak fel. ki a megrakott teherautók. Viták a megye minden részébe a szebbnél-szebb, jobbnál.jobb minőségű, női-, férfi- és gyermekcipőket. Dézsi István, az osztály veze. tője elmondja, hogy a spekulá. ció dön.ö vereségei szenvedett a cipöfron on is. Az árrendezés előtt zugban egy pár nőj magasszárú cipőér;, a lelkiismeretlen feketézők, láncolok 500 forintot is e.kér.ek. És ma ezeket minden dolgozó megjvásároiha,ja 262 forin.éri, A dolgozók megfogad;ák, hogy december 21.re, Sz ál in elvtárs születésnapjára tervüket teljesítik. Elérték azi, bogy ,er. vüket a kiiüzö.t határidő elölt 11 nappal, vagyis december 10-re teljesítet(ék. készültsége sok kívánnivalót hagy maga után. Sokan a sport, köri veze .ők közül abban a tévhitben vannak, hogy a torna, sport nem kíván megfelelő elő. készítő edzéseket, holott ennek éppen az e-lenkezöje igaz: még a tény.eges sportolók is csak szorgalmas gyakorlás Utján sze. rezhetik meg azt a mogáskész- séget, amely a tavalyinai nehezebb gyakorlatok jó kivitelező, sét biztosítja. Hibásnak tartjuk azt is, hogy a sportkörök nem alakítanak szakosztályi alap. fokú tornászcsapatokat, amelyek között vetélkedés folyhatna a gyakorlatok jobb e sajátitása tekintetében. Ezen a téren a Kecs. keméti Építők Járnak elöl jó pél. dával: a labdarúgó, az atlétikai és tekeszakosztályok most szer. vezték meg férfi és női aiap- fokú tornászcsapa aikai, nme. lyeket Budai Lász 6 testnevelő tanár rendszeres edzéssel készít elő a bajnokságokra. Ez az elő. készület egyben igen jó alkalom arra is. bogy a tél folyamán szüneted szabadtéri spor. tok kedvelői ne tétlenséggel tolt. sék el a telet. Aktív pihenőn értjük a pihenési idényben olyan új sportág üzését, amely megóvja a szervezetet az e.puhulástó’, megőrzi ruganyosságát, erőnlétét, fokozza &3 új • izomcsoportok működtetésével az alapsportág versenyeredményeit is jelentősen megjavítja. Reméljük, hogy a kecskeméti példa nyomán a inegye többi városai is felzárkóznak az alapfokú tornászbajnokság sikere érdekében és ha e- késve is de mégis sikerrel kapcsoják be a dolgozók új tömegeit a terna. sport hívei körébe. l e gyen aj undémba Totószc I vényt ! A december 31-1, 52. számú szelvény már most péntektől vásároihaló. Az 51. heti tipszelvény pontos műsora: 1. Keltex—Do,og 2. Bp. Gyárépítók—K. Dohánygyár 3. Tatabányai Bányász— Bp Dózsa 4. Bp, Előre—Bp. Honvéd 5. Sortex—Bp Postás 6. Pécsi Lók.—Bp. Kinizsi 7. Békéscsabai Építők— Szegedi Honvéd 8. Salgótarjáni Bányász- Diósgyőri Vasas 9 Misko ci Építők—Csepel 10 Debreceni Lokomotív—Bp Bástya 11. Szombathelyi Lokomotív Nagykanizsai Bányász 12. Közért—Bp Dózsa Az 50 hét II. és Hl. osz. tályú nyereményei már csü. törtöktől kezdve kifizetésre kerülnek. 267 ....................................... iji"i«ií.v<h K öszönjük. Miért nem halad az adófizetés Kelebia községben A második alapfokú tornászbajnokság sikeréért !