Bácskiskunmegyei Népújság, 1951. június (6. évfolyam, 125-150. szám)

1951-06-23 / 144. szám

a A A katymárl Lenin-tszcs üzemi pártszervezetének harca a ma­gasabb termelékenységért a ma. gyár és délszláv dolgozók közös munkáján keresztül, — A Kecs­keméti Gépgyár dolgozóinak csatlakozása az alkotmány ün­nepének tiszteletére meginduló verseny-mozgalomhoz. VI. évfolyam, 144. szám Hálatelt szívvel gondolunk a szovjet hősökre 1941. június 22-e 10-ik év­fordulóján hálatelt szívvel gon. dőlünk a nagy Szovjetunióra, amelynek népe Sztálin elvtárs vezetésével annyi áldozatot ho­zott a szabadságért vívott hatalmas csatában, amely véré­vel váltotta meg, a magyar nép békéjét és szabadságát. Hálával gondolunk az emberiség meg­­mentőjére, akik megnyitották az utat felemelkedésünk, szép életünk, gyermekeink boldog­sága számára. Tíz évvel ezelőtt Hitler fegy­veresei orvul, gyilkolva, ra. bolva, gyújtogatva megrohanták a Szovjetuniót. Ez a nap kez­dete volt a német fasizmus leg­nagyobb bűntettének, amelyet pályafutása során valaha is el­követett. Ez a nap betetőzése volt annak a rabló, népeket letipró politikának, amelyet fennállása első pillanatától kezd. ve folytatott, 5 amelynek vég­célja, Iránya és legfőbb rendel, tetése a Szovjetunió elleni tá­madó háború előkészítése volt. Ezen a napon megelége. dettebben ültek asztalhoz a lon­doni bankárok, jobban ízlett az ital az amerikai fegyver­­gyárosoknak, mert azjt remél­ték, hogy napokon belül bekö­vetkezik a Szovjetunió összeom­lása. A hős szovjet nép, Sztálin elvtárs vezetésével, egy ember­ként kelt fel hazája védelmére. Megkezdődött a harc, mely a sza­badság lobogójának Berlinben való kitűzésével, a Hitler-fasiz­­mus szétzúzásával, a fasiszták által elnyomott népek, köztük a magyar nép felszabadulásával ért véget. A második világháború 52 millió halottjának vére szá­rad Hitler lelkén. Európa szét­dúlt városai, elpusztított faival a nácikat vádolják. De vádol, ják a nyugati imperialistákat is. Az 52 millió halottnak vére vádolja mindazokat, akik ma Is háborút akarnak, akik annak kirobbantásán fáradoznak, akik bőrüket nem viszik vásárra, akik nem lövészárkokban seny­­vednek. Az 52 millió halottnak a vére vádolja a fegyvergyárosokat, hadiszállítókat az „emberhús. 3ql kereskedőket” és ezek ha­szonélvezőit, megvásárolt, meg. fizetett lakájait. A háború, amely milliók és milliók szá. mára mérhetetlen szenvedést és pusztulást hoz, az elvetemült tö­meggyilkosok maroknyi cso­portjának növekvő hasznot, a számukra mindennél kedvesebb dollárok és fontok milliárdjai. nak bezsebelését jelenti. Több mint 50 millió ember pusztult el a második világhá­borúban. Az amerikai tőkések — akik joggal tekintik a hábo­rút hatalmas hasznot jelentő jövedelmi tételnek — minden halotton legalább 1000 dollárt kerestek. Ezen a hasznon az Amerikai Egyesült Államok száz legnagyobb vállalata osztozko­dott. A haszon elosztása vilá­gosan mutatja, hogy kik és miért akarnak háborút. Az orvtámadás pillanatá­ban sok tényező a fasiszták­nak kedvezett. A fasiszták azt gondolták, hogy a náci haderő, „mint kés a vajba”j úgy hatol be a Szovjetunióba'. Soha jósok nagyobbat nem tévedtek. A hitleri fasizmus saját halálos ítéletét pecsételte meg, amikor megrohanta a Szovjetuniót. A szovjet hadsereg Sztálin elvtárs zseniális parancsnoksága alatt kemény harcokban felőrölte a fasiszta csapatok ereiét, meg­semmisítő csatákban megverte, óriási arányú ellentámadásokkal kiűzte a Szovjetunió területéről, barlangjáig üldözte és ott pusz. tította el a világuralomra törő imperialista, fasiszta feneva­dat. Bebizonyosodott a szovjet rend­szer politikai,, gazdasági és er­kölcsi fölénye. Bebizonyosodott a szovjet vezetés fölénye. • A Bolsevik Párt és a szovjet nép egyetlen hatalmas tömbbé forrott össze. Az egész nép munkáját és fegyveres harcát a legva­dabb viharok közepette is biz­tosan irányította ,a győzelem felé a legnagyobb vezető, a határo­zott kezű, bölcs hadvezér: Sztálin. A szovjet hősök megváltoztat­ták a világ térképét. Milliók és 'milliók szabadultak fel, milliók és milliók szakadtak ki a kapi. talizmus rabláncából. A sza­badság megváltoztatta az embe­reket is. Megtanulták sze. retni a Szovjetuniót, gyű­lölni a fasizmust. Százmilliók ismerték fel az amerikai Impe­rializmusban a béke legvesze. delmesebb ellenségét. Ezért nö nap mint nap a béke vllágmoz. galmának széles tábora. Békét akarnak a dolgozók milliói, az egyszerű emberek szerte a vi­lágon. A békemozgalom legszi. lárdabb támasza, a háborús ve­szély elleni védekezés erős bás­tyája, a felszabadult országok, a népi demokráciák, amely Sang­hajtól az Elbáig húzódik és amely­nek élén a legyőzhetetlen Szov­jetunió áll. Ez akadályozza meg azt, hogy szerte a világban az imperialisták űzhessék régi mes­terkedésüket. De tudjuk, hogy a háborús gyujtogatók nagy erővel folytat­ják a háborús előkészületeket. Jól ismerjük az előjeleket; a háborús költségvetések felduz­zasztása, a brutális beavatko. zás más országok életébe, a fegyverkezések meggyorsítása, Ara 50 fillér 1951. június 23. szombat Harc minden szem gabonáért Az aratógép nyomán dőlnek a rendek a tüiöpszállási Vörös Csillag-termelő­szövetkezet földjén Kattog az aratógép a Szabad­szállás felé vezető müút men­tén. Dőlnek a rendek és szapo­rodnak a kévék a gép munkája nyomán. A fülöpszállási Vörös Csillag-termelőszövetkezet őszi árpáját aratják. A szövetkezet­nek itt 19 hold árpája van egy tagban. A határban a Vörös Csillag kezdte meg az aratást elsőnek. A géppel meg gyorsan is megy a' munka. Egy ember egy nap alatt legfeljebb egy holdat tud learatni megfeszített munkával. A szövetkezet földjén két nap alatt végeznek a tizenkilenc holddal. Az aratógépet Parragi Imre, a szabadszállási gépállomás egyik brigádvezetöje irányítja. Bár még „újonc” a gép kezeié, sében, hiszen azelőtt még nem kezelt ilyen „masinát”, de azért jól megy a munka, j Távolabb a learatott tarlón, a hullámzó kaiásztenger végén szorgalmas munka folyik. A szövetkezet arató-brigádja gyüjiti keresztekbe a kévéket. Seré­nyen hajladoznak. A brigádon belül a két munkacsapat verse­nyez egymással. A munkacsa­­patvezetök, Máté Lajos és Kozma Sándor ugyancsak ke­ményen dolgoznak. Losonczy György üzemi párt. titkár szintén az egyik munka­csapatban segít. Szeme örömtől ragyog, amikor az aratógépet figyeli. — Sokat jelent nekünk ez a masina. Learatja a gabonát, összeköti a kévéket. Nekünk nincs más dolgunk, mint össze_ szedni és keresztekbe rakni. Sok munkaerő szabadul így fel. Most itt csak tizennégyen dolgozunk és jól elbírjuk a munkát. A többiek a növényápolást végez, hetik. Kozma Sándor és Losonczy György egy pillanatig megáll­nak. Losonczy elvtárs nagyot húz az eléje nyújtott üvegből. Jólesik a víz ilyenkor. Kozma Sándor szemei szeretettel pihen­nek meg az aranysárga kalá­szokon. íme, megvan a jő növényápolási munka ered­ménye. — Több mint tízmázsás át. lagtermésre számíthatunk — mon'dja a párttitkár, mintha kL a népek békéjét ég szabadságát védelmező kommunista pártok és a béke minden ülve ellem ter­ror, az ötödik hadoszlop tevé­kenysége, mint nálunk Grösz József -és bűntársainak akna­munkája, mind arra szolgál, hogy az Imperialisták újabb há­borúval Ismét milliárdokat be­zsebelhessenek. Ha az imperla­találta volna a másik gondola­tát. Az idén nagyobb a szal­ma, nagyobb a szem, ez több és jobb munkát követel. Nem mindegy ugyanis sem a technikai felkészültség, sem munkaszervezés, sem pedig szakmai képzettség szempont., jából, hogy hány mázsás átlag­termést takaríthatunk be. Az sem közömbös, hogy a tavalyi 50—60 cm-es szalmatermés he­lyett az idén 150—200 cm hosz­­szúságú szalmatermést takarl­­tünk be. — Reggel négytől talpon va. gyünk és este. későig dolgozunk, mert a munka nem tűr halasz. tást. Az aratás ideiében való befejezése azért, is fontos, hogy a szemveszteséget elkerüljük, Már itt me.g kell akadályoznunk a szemveszteséget. A tervsze. rüllenség és gondatlanság kö. vetkeztében az aratástól a csíp. lésig 10 százalékos szemveszte­ség is előfordult. Nálunk ez csak 10 mázsás átlagtermés esetén is 1 mázsa. Tizenkilenc holdnál pedig mái' tizenkilenc mázsát jelent — mondja az üzemi párt­titkár. Ezért hordják óvatosan a ké­véket, nehogy egy kalász is elszóródjon, mert minden szem gabonáért harcolni kell. Nem is látni sehol egy kalászt sem a tarlón. — Holnap befejezzük a mun­kát, akkor azonnal jön a. trak. tor és felszántja a földet, Siló, kukoricát és kölest vetünk ide másodnövénynek. Mire a nap lehanyatlik a ho­rizont mögé, az összegyűlt ke» resztek bizonyítják, hogy az egész napi szorgalmas munká­nak megvolt az eredménye. A Szovjetunió válaszjegyzéke a nyugati hatalmakhoz a külügyminiszter helyettesek tanács­kozásának folytatása ügyében Június 20-án Gromiko elvtárs, a Szovjetunió képviselője át. nyújtotta az USA képviselőjé­nek a szovjet kormány válasz­jegyzékét. A szovjet kormány jegyzékében kihangsúlyozta, hogy kész haladéktalanul elkül­deni képviselőjét a külügymi­niszterek Washingtonban tar­tandó tanácskozására, ha a kül­ügyminiszterhelyettesek párisi tanácsa pozitiven hozza meg az Atlanti Egyezményre és az ame­rikai katonai támaszpontokra vonatkozó napirendre tűzésének kérdését. A jegyzék továbbá kihangsúlyozza, hogy a külügy. miniszterhelyettesek párisi ta. nácskozásának ülései megmu. tatták, hogy az USA, Nagy-Bri­­tannia és Franciaország kép­viselői teljesen alaptalanul a négy nagyhatalom külügymi­niszterei tanácsa összehívásának feltételeként tüntetik fel azt, hogy a szovjet kormány mond. jón le az Atlanti Egyezmény és az amerikai katonai támaszpon. tok kérdésének általa javasolt megvitatásáról. ■ A szovjet kormányt meglepi, hogy a három hatalom képvise­lői félnek beleegyezésüket adni ahlwz, hogy az Atlanti Egyez­mény kérdését a külügyminisz. terek tanácsában megvitassák. A szovjet kormány ismét kijelentette a jegyzékben, hogy az európai feszült helyzetet szülő valamennyi ok őszinte megtárgyalására törekszik. A szovjet kormány szüksé­gesnek tartja — jelentik ki a jegyzékben — hogy a külügy. miniszterhelyettesek folytassák párisi tanácskozásaikat annak érdekében, hogy az egyenjogú­ság alapján megegyezés jöjjön léire a külügyminiszterek ffi. nácsa napirendjének kérdésében, tekintetbe véve ezzel kapcsola­tosan az Atlanti Egyezmény és az amerikai'támaszpontok napi­rendre tűzését, mintahogy ez a kérdés döntő fontosságú az európai feszült helyzet felszá­molása szempontjából. Ugyanilyen szövegű jegyzéket nyújtott át Gromiko elvtárs egyidejűleg Nagy-Britannia és Franciaország képviselőinek is. Koreai hadijelentés A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága közölte, hogy június 20-án a néphadseregnek a nyugati fronton működő egysé­gei 229 ellenséges katonát és tisztet ejtettek foglyul. listák fokozzák háborús élőké, születeiket, akkor a ml felada­tunk, hogy minden erőnkkel har­coljunk a háború megakadályo­zása. érdekében. Még nagyobb munkakedwel és munkafegye. lemmel kell megállni a helyét mindenkinek a termelés front, ján, az ipar, mezőgazdaság és a szellemi munka területén. Mi azt akarjuk, hogy virágzó ha-1 zánkat ne pusztítsa háború. Erre gondolunk hálatelt szívvel,, béke védelmében. Nálunk in győzelemre kell vinnünk a béke csatáját — dz élet csatáját. Erre gondolunk hálatelt szívvel ' amikor visszaemlékezünk * Szovjetunió elleni hitleri orvtá-1 madás napján. "

Next

/
Oldalképek
Tartalom