Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. szeptember (5. évfolyam, 122-147. szám)

1950-09-13 / 132. szám

A LENGYELORSZÁGI FALUSI KULTÚROTTHONOK MŰKÖDÉSE Lengyelországban a kultúra közkinccsététele együtt halad az ország gazdasági, politikai és társadalmi fejlődésével. A múlt­ban elhanyagolták a kultúréle- tet és ez különösen falusi vi­szonylatban egészen katasztro­fális volt. A Páirt, a népi állam szervei és a különböző társadal­mi szervezetek kezdettől fogva hatalmas erőfeszítéseket tettek, hogy a mull bűnös mulasztá­sait jóvá tegyék. A kulturális el­maradottság megszüntetése és a szocializmus felé haladó lengyel falu kultúrájának kialakítása terén igen nagy a jelentősége a Paraszt Önsegély Szövetség működésének. Ez az egész or­szágot átfogó szervezet hivatott arra, hogy vidéki csoportjai út­ján a legkisebb faluba és tele­pülésre is eljuttassa a kultúrát. A Paraszt Önsegély Szövetség felállította a falusi kultúrottho- nok hatalmas hálózatát. A kul­túrtermek, központok és kultúr- otthonok fejlődésére élénk fényt vetnek az alábbi adatok: A lengyel kultúrotthonok szá­ma 1949-ben 13.900 volt és az előző évihez viszonyítva szá­muk 43 százalékkal emelkedett. 1949-ben 2800 falusi kultúrott­hon működött, vagyis 111 szá­zalékkal több, mint a megelőző élvben. Ezévi adatok — melyek még megközelítőleg sem telje­sek — azt bizonyítják, hogy a felsorolt adatoknak leg­alább kétszeresével kell szá­molni. A falusi kultúrotthonok meg­változtatták a lengyel faluk szel­lemig arculatát. Elsősorban a kultúrotthonoknak köszönhető, hogy a legeldugottabb faluban is soha nem tapasztalható olva­sási láz ütötte fél a fejét. A ki­adó vállalatok nem győznek elleget termelni, a könyvterjesz­tő vállalatok pelig alig képesek szervezeteiket úgy fejleszteni, hogy az új olvasóközönség igé­nyeit kielégíthessék. Ennek a felfokozott kulturális igénynek a legjobb fokmérője, hogy az 1950. év kiadói terve 85 millió könyv megjelenését írja elő. A kultúrotthonok más téren is rendkívül nagy szervező munkát végeznek és rengeteg új kezdeményezést indítanak el. A kultúrotthonok ban sokezer színjátszócsoport, ének- és zenekar, valamint népi táncegyüttes működik. A szín- játszócsoportok nagy számára jellemző, hogy a szovjet szín­művek tavalyi fesztiválján a 72 hivatásos színház együttese mellett ezernél több szakszerve­zeti kultúrcsoport és a Paraszt önsegély Szövetség együttesei remekül megálltak a helyüket s nagy szerepük volt abban, hogy egész Lengyelországban ha­talmasan megnövekedett a len­gyel társadalom érdeklődése a szovjet színművek iránt. A fesztivál után még az eddiginél is nagyobb ütemben fejlődött tovább a színjátszó mozgalom Az állam és a Párt minden támogatást megad a kultúrott- honoknak, mert hiszen a falu kultúráját előmozdító hatéves terv sikerei nagyban függnek a kultúrotthonok jó munkájától. A hatéves terv keretében felállí­tandó falusi mozgóképszínhá­zak, a falusi rádióhálózat fej­lesztése, a falusi könyvtárak megszervezése fokozott felada­tokat ró a kultúrotthonokra. Felbecsülhetetlen szolgálato­kat tett a lengyel kultúrának a kultúrotthonok munkája az analfabétizmus elleni harcban is. Hogy az új Lengyelország 27 járásában az analfabétizmust teljesen leküzdötték, abban igen nagy szerepe van a kultúrottho­nok felvilágosító munkájának és állandó tanfolyamainak. Igen nagy jelentősége van annak is, hogy a kultúrotthonok komoly súlyt helyeztek a testnevelés és a sport népszerűsítésére is. A múltban a testedzéssel. — kü­lönösen falusi viszonylatban — senki sem törődött. Most a fal­vakban ezerszámra alakulnak a népi sportegyesüleiek, melyek biztosítják a parasztság testi és erkölcsi fejlesztését. A kultúrotthonok a népi Len­gyelország hatalmas arányok­ban fejlődő új, szocialista kul­túrájának és a békének fontos hadállásai. Látogatás Szadak Móllá Oszmanovnál Momcsilgrádtól nem messze fék-' szik Osukovo. Itt lakik a vidék' legjobb dohánytermelője, Szadak Móllá Oszmanov. Szadakot elsői ízben 1947-ben láttam, amikor | mint kiváló dohánytermelőt, ezüst éremmel tüntették ki. Mikor Bulgáriában elérkezik a dohánybegyűjtés ideje, egymást kérdezgetik a dohánytermelők: vájjon Szadak beadta-e már a do­hányát? Mennyit szolgáltatott be? Vájjon mennyi prémiumot ka­pott? Szadak az idén 1500 kg do­hányt, 60 bálát szolgáltatott be. Az átvevőállomás nagyterme egé­szen megtelt a jól elrendezett, szépen meghúzott bálákkal. Sza­dak újból 60 ezer léva prémiumot kapott a dohány értékén felül. Következő vasárnap megláto­gattuk Szadakot. A lakása ssép, kényelmes A falakon képek, úttörő-egyenru­hás gyermekek arcképei. Szadak gyermekei. Bejött Szadak fivére is, aki szintén kiváló dohányter­melő. Az idén ő is 1300 kg do­hányt szolgáltatott be. Megkérdezzük Szadakot, mi a titka, hogy ilyen nagymennyiségű és ilyen jóminőségü dohányt tud termelni. Szadak mosolyogva vá­laszol. — Két alkalommal palántázok. Ha az egyik ültetés nem sikerül, egész biztos beválik a másik. Az idén másfél hektáron termelek dohányt, palántákat azonban két­szer ekkora terület számára ül­tettem. Sokan panaszkodnak, hogy betegek a palántáik. Én min­dig követtem az agronómus ta­nácsait, fg.v a palántáim mindig egészségesek maradnak. Idejé­ben permetezem, rendesen trágyá­zom. Különösen szép eredménye­ket érek el a műtrágya haszná­latával. Nagy súlyt helyezek a szántás idejének megválasztására, mert nagyon fontos, hogy a föld megtartsa nedvtartálmát. A pa­lántázásnál vigyázok, hogy a pa­lánták egyforma nagyok legyenek, mert így egyidőben is érnek be. — A szedésnél és tárolásnál ter­mészetesem szakszerűen és figyel­mesen kell bánni a dohányleve­lekkel. Ez a szeretet és a szorgal­mas munka, a szakszerűség mel­lett fő tényezője a minőségi és mennyiségi termelésnek. Szadak, mint minden becsületes és szorgalmas dolgozö, a béke lelkes híve — Egész családommal együtt aláírtuk a békeívet — mondotta — Csak békében tudunk dolgoz­ni, termelni, a szocializmust épí­teni. — Én nem adok hitet az ellen séges török agitáciőnak. Azok a hiszékenyek, akiket elhódított az ellenséges agitáció, saját bőrükön keserűen tapasztalták a reakció mesterkedéseinek hatását. Az én hazám Bulgária, itt a családom, itt az otthonom. Itt mindenki számára van kenyér, a népi kor­mány napról-napra gondoskodik rólunk, életszínvonalunk egyre emelkedik. Mikor elbúcsúztunk, meleg sze­retettel szorította meg kezünket és kedves mosollyal mondta: — Az idén munkaversenyre hí­vom az ország összes dohányter­melőit. A termés minőségének és mennyiségének fokozásával aka­rok harcolni a békéért, Bulgária szocialista építéséért. Elbizakodott a soltvadkerti pártszervezet Orruk előtt végeznek bomlasztó tevékenységet a „szelíd*6 kulákok Dolgozó parasztságunk egész évi jó munkájának, a Párt és a kormány támogatósának eredmé­nye a termés időiben való betaka­rítása. Az aratás idejében való elvégzése 'nemcsak a termelési munkák befejező fázisát jelen­tette dolgozóink számára, hanem fontos politikai harci feladatot is. Most az őszi munkák időbeni és gyors elvégzésével nemcsak a jövő évi termés minőségét és mennyiségét 'biztosítjuk, hanem erősítjük demokráciánkat, de se­gítjük a munkásosztály és a dol­gozó parasztság közötti szövetség szorosabbra fűzését is. Pártszervezeteink a jó s eredmé­nyes munkát csak a kulákság el­leni fokozott harccal biztosíthat­ják. Az őszi munkáik elvégzésénél a kulák éppen olyian elszántan tá­mad, mint az aratás és cséplés idején. Ez az osztályharc törvény" szerűsége. Ez a támadás minden járásban, községben jelentkezik, ha másformában is. Kulákok „agitációs körúton“ S oltva dk értén a pártszervezet gyenge feiválágosftó munkája kö­vetkeztében a „szelíd“ kulák az orruk előtt végzi bomlasztó tevé­kenységét. Mágocsi párttitkár elvtárs nem tudja, hogyan álil a<z őszi munka és azit gondolja, hogy náluk ez simáin, zökkenőmen­tesen fo.g lezajlani. Lebecsülik a kulálkoik mesterkedéseit és engedékenységet tanúsítanak velük szemben. A n é-pn evet/írnunk ű't a párt tagsága részéről feleslegesnek tekinti, vi­szont a kulákokat kiküldi agitációs munkára. Tizenhat hutáikat küldött ki, hogy a tagosítással kapcsolatosan menjenek többi kulókcimbo fáik­hoz agitálni. És valóban másnap látta is, hogy tarisznyával a nya. kukban nyíltan végezték az „agi- tálást“. Mágócsi elvtárs elfelej­tette, hogyt a kulákság támadásá. nak fő eszköze az ellenséges pro­pagandamunka és rémhiirteirjesz- tés amellyel késleltetni tudja az őszi munkáik időben való elvégzé­sét. Módot adott ara, hogy a ku­lák szervezetten támadjon. Eddig is támadott Sollvad'ker- ten a kulákság, és ez az őszi fej­lesztésnél újiból megnyilvánult. Azt hirgszteit-e az egyik, hogy aki a termelőcsoportba lép, a: az ő dűlőjén ne menjen keresztül, mert agyonveri. Hogy melyik volt az, azt ma: nem tudja, de nem is Igen törődik vele. Viszont a hiányos nevelő­munkának tudható be az, hogv akinek ezt mondta a kulák, az ké­sőbb visszavonta. Ezzel buzgón segítségükre sietett a kulákok- nak. Gyengítette a béketábo: ere­jét, erősítette az ellenség táma­dási kedvét. A DÉFOSz is meg­alkuszik ••• Sok a kulák Soltvadkerten, er­re hivatkozik a titkár e.vtárs. — Ezért nem lehet jó munkát vé­gezni. De közben a pártszervezet vezetősége s a DÉFOSz funkcio­náriusai megalkuvókként visel­kednek velük szemben. Az őszi munkáik elvégzésével kapcsolatosan a vezclöjegy- zőtől kezdve a pártlilkárig igyekeznek egymásra hárítani a felelősséget, csak a DÉFOSz-titkár tud adni némi felvilágosítást. Különválaszt­ják egymástól a politikai és gaz­dasági munkákat és senki sem érez felelősséget azok elvégzésé­ért. így, különválasztva a politikai és gazdasági feladatokat, jó munkát végezni nem lehet. Soltvadkerten se legyen semleges tér Pártszervezeteinknek állan­dóan szem előtt kell tartani, amit Rákosi elvtárs mondott: „Az osz­tályharcban nincs semleges tér. Ahol mi nem vagyunk jelen, all jelen vain, vagy befurakodik oda az ellenség.“ Ezért pártszerveze- teinknek mozgósítaniok kell a tagságot, tömegszervezeteiuk tag­jait, hogy elzárjuk a kulákok mesterkedéseinek lehetőségét. Az ellenség mindent elkövet. Rém­híreket terjeszt és ezeket le kell nyíltan leplezni dolgozó paraszt- ságunk előtt és kíméletlenül fel keél lépni ellenük, hogy biztosí­tani tudjuk az őszi munkák zök­kenésmentes elvégzését. Kemé­nyen meg kell fogai a munkát a soltvadkerti pártszervezetnek is, mert az ellenség fokozottabban támad és ezt a támadást csak jől felkészülve tudja visszaverni. Szapaskov tanulókörök megkezdték működésüket Az Orvos Egészségügyi Szak- szervezet kecskeméti városi alap­szerve folyó hó 11-én, hétfőn meg­kezdték a Szovjetunió Egészség- ügyi rendszerének ismertetését célzó Szapaskov tanulókörök tar­tását. Az egyes tanulókörökre je. lentkczettek beosztása megtörtént és az előadók, a kartársakat a továbbiakban is értesíteni fog­ják. Tekintettel arra, hogy a szo­cialista népegészségügy kialakítá­sához a Szovjetunió egészség­ügyének ismerete feltétlenül szük­séges, felhívom kartársak figyel­mét, hogy a tanulókörökre a még nem jelentkezettek sürgősen je­lentkezzenek a VBCs kecskeméti Kirendeltségének Főorvosi Hivata­lában, /V\AA#>/S/VAAAAAAA/NAAAAA/WV'*AAAAAAAAAA/WA/\A/W/NAA/\AA/VAAAAAAAA/V\A/AAAAA/V\AAA/\/VAAAAAAAAAAAA/MAAAAAAAA/\AAAAAA/XA/>A/VV/\AI Vámos János neve is ott van a névsorban A* utcák pillanatok alatt megteljenek emberekkel. Az újságok fölé emberfejek gyűrűje hajol. Csdtalja már régen nem emlékezik a lelkesedés, az öröm ilyen megnyilvánulására, mely most egy, az új­ságban megjelent hosszú névsor egyetlen nevére megüli a szíveket. Az újság csak most érkezett. De az első olvasó tekintete már megakadt a néven: Vámos János. Mint, a futótűz terjed a hír. Az újságok pillanatok alatt ott vannak a kezekben, az ajkak egyetlen nevet ismétel­nek: Vámos János. Vámos János még semmit sem tud. Nem tudja, hogy a gabonabegyűjtés során vég­zett lelkes munkáját méltó jutalmazás érte.. Csak meglepetve áll udvarának kö­zepén és nézi, figyeli, mi hozta az embere­ket házának portája elé. Énekszóval az áttörök csapata közeledik. ..Könnyű a szí­vünk, vidám a, nyár....“ — csendül a dal. Befordulnak a kapun és örömtől remegő hangjuk, üdvözli Vámos Jánost. — Tőled veszünk példát majd János bácsi, hogy ha majd nagyok leszünk, a te, nyomdokaidban haladjunk. t'ámo* Janó* közben már kétszer is át­futotta a bírt, melyben neve is szerepel. A felesége is előkerül. Átölelik egymást. IOU szótlanul is mintha egymásnak mon­danák: — Látod, érdemes volt dolgozni. A kötelességet becsülettel teljesíteni. A megérdemelt jutalom nem maradt el. — A gyerek is előbukkan. Nézi a szokatlan képet, a sok embert az udvaron. Mindenki azon iparkodik, hogy megszoríthassa Vá­mos János kezét. Hogy átölelhesse, hogy becsülettel végzett munkája után ilyen diadalt, ilyen elismerést hozott Csátalja dolgozó népének. Vámos János még fiatal ember. Hu­szonnyolc éves. öt hold földje van, A ga­bonabegyűjtés során 667 százalékra telje­sítette begyűjtési kötelezettségét. Földjé­nek jó megmunkálásával, az időben elvég­zett mélyszántással, a vetéssel és a föld jó és alapos megtrágyázásával elérte, hogy holdanként 13 és fél mázsa gabonát arat­hatott. Büszke, hogy tagja lehet a Párt­nak, Végtelenül boldog rogyok, — mondja. — A köszönet és a hála első szava Pártom felé száll. Mindent a Pártnak, tanításának, útmutatásának köszönhetek. Közben az üdvözlök serege újakkal sza­porodik. Vámos János elérzékenyülve lát­ja, mint száll feléje a szeretet. — Büsz­kék vagyunk rád, János — mondják. Ba­rátok, ismerősök, idegenek egy percre be­fordulnak. Szemtöl-szembe akarják látni. — Rajtad keresztül mindnyájunk kitün­tetését érezzük — szól az egyik ismerős. Vámos János mindenkit szeretne át­ölelni. Fiatal munkás életének ragyogó napja a mai nap. — örökké felejthetetlen marad — mondja, amikor egy pillanatra magára marad. — Amilyen végtelen örö­met jelent számomra a kitüntetés, olyan nagy súlyát érzem a rámháruló köteles­ségnek. Munkámban azt akarom elérni, hogy a bizalmat jelentő elismerést meg­háláljam a Pártnak és Rákosi elvtársnak. Meg is fogadom, hogy több és jobb mun­kával fogom megmutatni, hogy érdemes­nek bizonyultam a kitüntetésre. Megfogadja, meg is fogja valósí­tani. Mert ilyen ember ez a, János — mondja egy öreg nénike, akinek a fehér zsebkendőjének a csücske már nedves a könnyektől. — Amit akar, azt el is éri. — Vámos János pedig akarja, •— Mikor elsőnek megpillantottam a ne­vemet az újságban, azt hittem, káprázik a szemem. Hol volt azelőtt az elmúlt vi­lágban a munkának ilyen megbecsülését A helytállásnak, a teljesítésnek ilyen el­ismeréset A kitüntetésben a munkásosztály megbecsülését látom dolgozó parasztsá­gunk felé. Nem volnék őszinte, ha azt mondanám, hogy nem esik jól, hogy nem vagyok büszke rá. Valaki megkérdezi, mit fog csinálni a pénzzel, amit jutalmul kapott. Mosolyog. — Azt, amit a többivel csináltam, amit a prémium juttatott a számomra. Boldog és elégedett életemet formázom. Vámos János még nem tagja a terme ő- szöveikezeti csoportnak. De már elhatá­rozta, hogy csoporttag lesz. — Ha jók is voltak az eredményeim, a csoport ered­ményeit nem tudtam megközelíteni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom