Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. augusztus (5. évfolyam, 95-121. szám)

1950-08-03 / 97. szám

Az értekezlet előadója dr. Horváth Riohárd volt. Beszéde elején az egyház és a népi de­mokrácia viszonyával foglalko­zott, majd rámutatott: köztük, papok között számosán felismer­ték, hogy korfordulón állunk, az ilyenek bátor hangját azonban a felsöbbség valami egészen ko­nok és elmaradott politikai fel­fogással szerencsétlenül elnémí­totta, vagy legalábbis elnémítani törekedett. Jöttek a letiltások, a felfüggesztéssel való fenyegeté­sek. — Pedig mi — jelentette ki hatalmai taps közben — egy­szerre akarunk és tudunk lenni jó katolikusok és jó állam­polgárok. Ez a felismerés azonban most már kezd mind többekben öntu­datosodni. Ez a mi mozgalmunk, a nép­től jövő, a néppel együtt me­netelő, a néphez hűséges pa­pok megmozdulása: spontán és hisszük, hogy egyházunk és hazánk javára célba is ér. Horváth Riohárd szerzetes ez­után leleplezte a reakciós rága­lomhadjáratot, amely a katolikus papok békemozgalma ellen fo­lyik, majd ezeket mondotta: — Mi római katolikusok vagyunk s azok is maradunk. De különbséget kell tennünk hit, erkölcs és politika, a Va­tikán tanító tekintélye és a Vatikán politikája közölt. Hangsúlyozta, bogy gyanakvás­sal és konkrét esetben elutasitó- lag fogadják a vatikáni emberek .megnyilatkozásait, mivel na­gyobbrészt nem felelnek meg sem népünk érdekeinek, sem az igazságnak. — Ha azl kell ész­revennünk, — folytatta — hogy hivatalos helyeken, így >a Vati. kánban is, csak a kapitalistá­im peria lista világrendet hajlan­dók egyedül-ttdvözltőnek elfo­gadni: ez nem kötelező ránknézve, ez nem a keresztény felfo­gás és ebben nines még csak a szikrája sem a csatba tat- lanságnak. Nekünk a nép mellett a helyünk (hatalmas taps), ott van he­lyünk, ahol ő és ahogyan ő építi országát, építi magának a boldo­gabb jövőt. Nem kívánják itt a mi hitünket elvenni, csak azt kívánják, bogy hitünket is állít­suk bele az alkotó munkába. (Élénk helyeslés). A jövő útja a szocializmus, amely sokkal kö- közelebb áll hozzánk, mint a le­tűnő kapitalizmus. — Nemcsak hirdetni kell a békegoodolatot, hanem cse­lekvőiig ki is kell állnunk mellette és ha kell, harcol­nunk is kell érte. Részt kell Tennünk a békeszer­vezetek munkájában, külön papi békeszervezetet, békebizotlságot is. kell alakítanunk, el kell Ítél­nünk a háborús uszítást, a ter- rorbombázást, az imperialista háborúkat, le kell lepleznünk és meg kell bélyegeznünk a hábo­rűts bűnösöket. El kell ítélnünk az atombombát és meg kell bé­lyegeznünk minden spekulációt az atombombával kapcsolatban. — Együtt a békéért, katoliku­sok, hívők és papok egyaránt, keresztények, kommunisták, együtt minden jóakaratú és jó- szandékú ember. Ezen az úton minden támogatásával velünk van a magyar állam és a magyar nép is. Mozgalmunk lényege: hű­ségesen együtt a népünkkel, amelyből mi is jöttünk és ahová mi is tartozunk. Együtt vele a szocializmus építésének útján, a béke ügyének szolgálatában, az egyház és hazánk közti megértés­ben. Felszólalók a békeharc mellett Az első hozzászóló, Faddy Ott­mar ferencesrendi házfőnök. Csongrád, arról beszélt, hogy a magyar ferencesek akarják a szociális megújhodást. Akarhat­juk-e mi a háborút? Nem! Nemi — felelte viharos tapstól kisérve. Freész József, budapesti her- minamezői segédlelkész felszóla­lásában a béke megvédésének a fontosságáról beszélt. Hangsú­lyozta: minden becsületes ember­nek, minden papnak leghöbb kí­vánsága kell, hogy legyen a béke megvédése. Az állam és egyház megegyezésének fontosságáról szóivá, kiemelte, hogy a kormány mindig érezni fogja a néphez hű katolikus papság segítségét. Pozsgai Pe'bárt Szeged-felső­városi minorita lelkész, rámu­tatott, hogy minden változik, fejlődik és így a papoknak is az a feladatuk, hogy együtt halad­janak a fejlődéssel. Kijelentette, hogy a hamis propagandisták, a suttogó hírgyárosok csak annak a hírszolgálatnak hisznek, amely nem a szabadságot hirdeti, ha­nem csak egyes osztályok régi álmait táplálja. A főpapok katasztrófapoiitikája Ezután Balogh István szólalt fel. — Három esztendeje annak, hogy a magyar katolikus egyház, olyan politika nyomán, amely a külpolitikai helyzetet kétségtele­nül tévesen ítélte meg, zsákulcá- ba jutott. Az elmúlt esztendők tanulsá­gai nyomán nagyra nőtt azok tábora, akik az egyház és az állam együttműködé­sének nemcsak lehetőségét, hanem szükségességét is hangoztatják. Hangsúlyozta Balogh István, hogy az eddigi hivatalos egyházi politika életveszélyesnek bi­zonyult és ezzel szakítani kell. Ez az, amit a püspöki kar is kétségtelenül belátott, amikor most végre odaült a tárgyalóasz­talhoz. Belátta ezt a magyar ka­tolikus papság is, amikor a tár­gyalások sikere érdekében meg­indította a mozgalmat. ' Nagy taps fogadta Darvas,Jó­zsef vallás és közoktatásügyi mi­niszter felszólalását. A miniszter a Magyar Népköztársaság kor­mánya nevében köszöntötte az értekezlet részvevőit- és őszinte örömmel üdvözölte a néphez 'híí, hazafias papok mozgalmát, mely mozgalomnak ez a mai értekez­let egyik nagyjelentőségű állo­mása. Hangsúlyozta, hogy népköztársaságunk kormá­ny® helyesli ezt a mozgal­mat, céljával, törekvéseivel egyetért. — A mozgalom elindítóinak nyilatkozatai, az itt ellhangizott felszólalások is egyformán hang­súlyozták, mind az egyházhoz, mind az államhoz való hűséget. Ez teljesen helyes és mi ezt nemcsak megértjük, hanem ter­mészetesnek is tartjuk. Mi soha nem követel tűik és nem is fogjuk követelni sem a katolikus egyház, sem más egyház egyetlen papjától, egyetlen hívétől sem, hogy legyen hűtlen egyházához, vallásos meggyőződéséhez. A Magyar Népköztársaság al­kotmánya hazánk minden pol­gára számára biztosítja a teljes lelkiismereti szabadsá­got és ml népünk alkotmá­nyát tiszteletben tartjuk. A múltban sorra elbukott né­pünk minden szabadságtörekvé­se, ma viszont népünk szabad­ságharca végleg győzedelmeske­dett s a haladás és a béke erői az egész világon legyőzhetetle nek. Népünknek ma már van ere­je, hatalma ahhoz, — foly­tatta — hogy megvédje min­denkivel szemben azt, aki a hozzávaló hűség útját járja s ma már nem üldöztetés jut nálunk osztályrészül annak, aki a haladásért, az igazságért mun kálkodik. Dolgozó népünk nevé­ben, népköztársaságunk kormá­nya nevében ígérhetem, hogy ott állunk a mozgalom mel­lett, ha kell segítséggel és védelemmel is. Ha szükséges, nem mulasztjuk el bárkinek is tudomására hoz­ni, hogy népi demokráciánkban senkire nézve — a katolikus pa­pokra nézve -— sem jelenthet az hátrányt, ha a demokrácia, a haladás, a béke őszinte híve — fejezte be lelkes tapssal foga­dott felszólalását Darvas József miniszter, „Nem téveszt meg a háborús uszítás“ A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter beszéde után dr. Körinek József és Balázs Alfonz minori­ta szerzetesek szólaltak fel, majd dr. Sebeiia István nyiirbéltelki görögkatolikus -lébános beszélt. A katolikus papok országos értekezletének határozati javaslata Az értekezleten résztvetl és az ország valamennyi egyházme­gyéjéhez tartozó katolikus papok és szerzetesek kijelentik, hogy hűséges papjai a római katolikus Anyaszcnlegyháznaik és annak fejének, bű állampolgárai a népi demokratikus magyar államnak. Papi és állampolgári kötelessé­güknek tekintik lclkipásztori hi­vatásuk teljesítését, a dolgozó magyar nép nagy országépílő munkájának támogatásit és ■ tartós béke biztosításáért indí­tott harcban való tevékeny rész­vételt. Ezért elhatározták: 1. Akarják az egyház és az ál­lam közötti sürgős és teljes megegyezést, az egyház és az ál­lam törvényeinek kölcsönös tisz­teletben tartása val. Ezért öröm­mel iidvözliik a püspöki kar és a népi kormány képviselői között megindult tárgyalásokat és a ma­guk részéről egész erejükkel elő­segíteni kívánják ezekek 2. A papság és a dolgozó nép közötti bizalom helyreállítása érdekében kifejezik hűségűket a népi demokrácia állama, a Ma­gyar Népköztársaság iráni. Ezt annál is inkább igaz hazafias kötelességüknek tekintik, mert a magyar nép szociális felszaba­dítását, emberi rangra emelését tekinti a népi demokrácia a ma­ga legfontosabb céljának és azt hirdeti, amit a papság is vall, keresztény hite szerint: .»Legfőbb érték az ember“. Kijelentik, hogy az ötéves népgazdasági terv megvalósításáért mindent meglesznek, hogy szintén hozzá­járulhassanak a magyar nép anyagi és szelcmi életszínvonalá­nak emelkedéséhez. Szembeszáll- nak minden olyan külső és bel­ső reakciós törekvéssel, természe­tesen elsősorban a soraikon be­lül jelentkező reakcióval, mely az ötéves terv megvalósítását, a szocializmus építését hátráltatni, szabotálni igyekszik. Nem akar­ják, hogy a katolikus Anyaszenl- egyházal a reakció a maga cél­jaira felhasználhassa. Nem sirat­ják vissza a múlt szociális igaz­ságtalanságait. Előre akarnak haladni a néppel hazafiasságban, szeretetben, munkában össze­forrva. 3. Fenntartás nélkül támogat­ják a magyar nép békebarcát és ebből tevékenyen ki akarják ven­ni a maguk részét, szem elölt tartva Krisztus Urunk hegyi be­szédének e mondatál: „Boldogok a békességesek, mert ők Isten fiainak hivatnak.“ Ezért egyhan­gúlag csatlakoznak a stockholmi békefeihíváshoz és telszólílják mindazon paplest véreiket, akik e felhívást még alá nem íriák, tekintsék az aláírást sürgős ka­tolikus kötelességüknek, 4. Mivel a tarlós béke megvé­dése egyaránt érdeke az egyház­nak és az államnak, a papságnak és a dolgozó népnek, elítélik az imperialistáik háborús uszításai, a gyarmati és félgyarmati népek szaba d ságba reá nak elnyomását célzó imperialista háborús be­avatkozásokat. Az igazi keresz­tény humanizmus nevében tilta­koznak az atombombának pro­pagálása és használata ellen. Megbélyegzik azokat, akik a ko­reai háborúval kapcsolatban az atombomba használatát követe­lik. Tiltakoznak a koreai lakos­ság, a védtelen városok és falvak elleni bombalámadások elleu. 5. Az állam és az egyház megbékélése, a dolgozó nép és a papság együtemű ktöídésc érdeké­ben kívánatosnak tartják, hogy a néphez hű papságot és szer­zeteseket az államhatalom teljes erejével támogassa hivatásának teljesítésében, az ország újjá­építéséért, a tartós békéért kifej­teit munkájában. Ezután az értekezlet elhatároz­ta, hogy a megindított mozgatom vezetésére megalakítják a Kato­likus Papok Országos Békebi­zottságát. Az értekezlet tizenöt- tagú állandó bizottságot küldőit ki azzal, hogy az a tizenöt tag szükség szerint harmincra egé­szíthesse ki önmagát. Végül dr. Széchy Antal pro- vikárius esperesplébános, az ülés elnöke köszönetét mondott a fel­szólalóknak és a magyar római katolikus papság békebizottságá­nak első értekezletét bezárta. A Szovjetunió képviselője átvette a Biztonsági Tanács elnökségét Msük elvtárs, a Szovjetunió képviselője átvette a Biztonsági Tanács elnökségét és átadta Trygve Licnek, az ENSz főtitká­rának az augusztus 1-i napiren­det. A népi Kína BNSz-képvise- letc és a koreai konfliktus békés rendezése szerepel a napirenden. Az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének titkársága közölte a sajtó képviselőivel, hogy Trygve Lie, az ENSZ főtitkára július 31-j kelte, zésü levelet kapott Maliktól, a szovjet kormány képviselőjétől az ENSZ-ben. Malik a levélben közli a Biztonsági Tanács augusztus 1-) ülésének napirendjét. A Szovjet­unió képviselője kéri, „tudassák a Biztonsági Tanács tagjaival, hogy a Tanács ülését augusztus 1-én 15 órára (neworki idő szerint) tűzte ki“. Az ülés napirendje a következő : 1. A napirend elfogadd«*. 2. A Kínai Népköztársaság köz­ponti népi kormánya képviselőjé­nek elismerése Kína képviselője, vé. 3. A koreai kérdés békés elinté­zése. DICSÖSÉGTÁBLA A begyűjtés ólén jórnak: BÁCSALMÁS: Kossuth és Lenin termelőcsoportok, továbbá Zomborácz Lázár, Klinecz István, Szávai Antal, Plávity Boldizsár, Hetes András, Riczu Sán­dor, Lakatos Verona, Bor Mihály. PÁLMONOSTOR; Nagy Ferenc, Nagy István. HARKAKÖTÖNY: Torma Mihály, Torma Vince, Szi­lárd Gábor. BATYA: Hegedűs János, Tamasin Mihály. Elöljáró cséplőgépek: KISKÖRÖS: Kudron János cséplőgép munkásbrigádj'a. DUNAVECSE: ÂMG gép Április 4. brigád (Amán Jó­zsef, Amán Antal, Őszi Mihály, Rávai Gábor). KUNSZENTMIKLÔS: Samu János gépe. Jó népnevelők DUNAVECSE: Krepsz Mihály, Kulcsár Ferenc, Szu* dolezki István, Varga Katalin, Faragó Bálint. A tejbeadási versenyben élen járnak: TEHÉNTARTÖK: Takács Józsefné (Vaskút), Kurucz Antal (Vaskút), Szabó Józsefné (Bátmonostor), Horváth Péterné (Bátmonostor), Fábián Kálmán (Kelebia), Pertics Alajos (Csikéria), Kovács Imre (Csikéria), Gálfi Gergely (Csikéria), Dózsa tszcs (Madaras), Bállá István (Madaras), Borics János (Madaras), Ladóczki László (Mátételke), Wilhelm Istvánné (Mátételke), Erdó'di Péter (Kunbaja), Köpf- ler István (Kunbaja), Szabó József (Alpár), Kürti József (Alpár), Mogyoró Gábor (Jászszentlászló), Kiss Ferenc (Jászszentlászló), Benke István (Jász* szentlászló), Horváth Mátyás (Tiszaújfalu), Papla- nos Antal (öregcsertő), András György (öregcser* tő), Bagó Sándor (Drágszéi), Fodor Gergely (Drág. szél), Katona Sándor (Dusnok), Varga István (Dusnok), Termelőcsoport (Dusnok). Az imperialista háborús uszítok ellen, a magyar nép békeharcának támogatása, az állam és az egyház közötti megegyezés mellett foglalt állást a katolikus papok országos értekezlete A budapesti Tudományegyetem nemzetiszínű zászlókkal, vi­lágoskék drapériákkal feldíszí­tett nagytermében kedden dél­előtt ült össze a katolikus papok országos békeértekezlele. Az ér­tekezlet részvevői nagy tapssal köszöntötték az elnöki asztalnál helyet foglaló Darvas József val­lás- és közoktatásügyi minisztert. Az elnöki asztalnál foglalt helyet P. Lombos Lás/ló ferencrendi szerzetes, a Kínából nemrég ha­zaiért apostoli belynök, dr. Szé- c’ny Antal provikárius, budapesti esperes-plébános, dr. Horváth Richárd cisztercita szerzetes és Rácz Károly szervita szerzetes. Az értekezlet imádsággal kez­dődött, majd az elnöklő Szédhy Antal üdvözölte a megjelenteket. Megnyitó beszédében hangsúlyoz­ta: azért jöttek össze, hogy meg­vitassák, miként legyenek segít­ségére a kormánynak abban a törekvésében, hogy a magyiar dolgozó nép szociális fejlődéséi biztosítsa, állást foglaljanak a stockholmi békehatározatok mel­lett és kifejezzék készségüket a népköztársaság kormányának tá mogatására. Kötelességeiket — mondotta — mint katolikus pa­pok és magyar állampolgárok mindkét minőségükben maradék­talanul akariák teliesiteni. „A mi mozgalmunk a nephez hűséges papok mozgalma“ Darvas József miniszter: Népi demokráciánk mindenkivel szemben meavódi azokat, akik hűek hozzá

Next

/
Oldalképek
Tartalom