Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. június (5. évfolyam, 46-68. szám)
1950-06-14 / 54. szám
Szabad és boldog jövőnket meg fogjuk védeni mindenkivel szemben mondják Katymáron az EPOSz délsz.áv anyanyelvű fiataljai Katymáron az EPOSz fiataljai telkesen készülnek junius 18-ra, a Dolgozó Ifjúsági Szövetség megalakulásának napjára. Meg üs fogadták, mint Páhi Árpád, Szabó Erzsébet, Székely Lajos, hogy jobb munkával, eredményeik fokozásával, elméleti tanulással készülnek a nagy napra. Juhász Gábor megfogadta, hogy eddig elért eredményeinek túlteljesítésével, minőségi munkával igvekszik megmutatni tiűségét a Párt és szeretett Rákosi elv- iárs iránt. Az EPOSz fiataljai elhatározták még, hogy az egyesítő kongresszus napjára tagtoborzással szélesítik ki soraika. Az EPOSz tag fai közölt a délszláv anyanyelvű fiatalság mindössze 12 taggal van képviselve. De amint Mosztics Gyöngyi a titkár mondja, valamennyi aktív tagja az EPOSz- nak. Több oka is van annak, hogy a délszláv anyanyelvű ftata súg, bár nagy szeretettel fordul az EPOSz felé, mégis ilyen kis számmal van benne' képviselve. A volt vezetőség hibája: nem biztosítóit helyet a délszláv ifjú súgnak a vezetőségben. Ezt azóta kiküszöbölték. Ma már a vezetőségben foglal helyei Aue Pelres és Iván Páncsics. Meg is indult a délszláv fiatalság áramlása a tagság soraiba. De kiküszöbölték azt a hibát is, melyről Páhi Árpád beszél: — A régi Pártvezetőség titkárát a? EPOSz-ban csak akkor láttuk, ha oda véletlenül betévedt. Elszakadtunk a Párttól. Ez eredményezte, hogy elaludt az éberség, ku.ákcsemeték szivá rogtak az EPOSz-ba. Előbb csak meghúzódva, szerényen, majd később ők leltek a hangadók. A volt titkár, Jávor István, maga is kulák fia volt. 60 holdjuk, kél tanyájuk és nagy üzletük van a községben. De ott ültek a tagság soraiban és az egység megbontásán dolgoztak Ralinkov János és Petres Antal 70 holdas kuláksüvölvények is. Az EPOSz- oa belül ők voltak a hangadói annak, hogy a kulákleleplezés nem más, mint „üldözése azoknak, akiknek még valamijük van“. Hiába emeltek szót a dolgozó fiatalok, hogy a ku ákok a dolgozó nép érdekei ellen törnek és a klerikális reakcióval karöltve a régi kizsákmányolást, a, 60—80 filléres napszámot akarják visszalopni, ledorongolták őket, kizárással fenyegetőztek. Az EPOSz lelkes kulturmunkát folytat. Színjátszó csoportja nem régen mulatta be nagy sikerrel Molière Fösvényét. A sikernek híre terjedt és a csoportot meghívta a garai EPOSz vendégszereplésre, A színjátszó csoportban a délszláv anyanyelvű fiatalság is kiveszi részét. M.nlahogyen mindenben ott látni őket az élen. Az ünnepségek rendezésében, a felvonu ásokon, a dekorációban és a Fali Újság hasábjain.. Tánccsoportjuk a bácsbor- sódi Fatunapon mutatkozott be először a nvilvánosság élőt. Könyvtáruk 70 százalékban állandóan kézben van. A fiatalok szeretnek ovasni, tanulni. Ane Petres szerint a fiatalok tudatára ébredtek, hogv a tanulást nem nélkülözhetik napi munkájukban. Már alig várják a könyvnapokat, hogy könvvek vásárlásával gva- rapithassák könytárukat. A szak könyvek, Lenin—Sztálin és Rákosi elvtársak munkái iránt mutatkozik nagy érdeklődés. — Az elmélet hatalmas fegyver a számunkra, — mondja Iván Táncsics. A mi szaluid és boldog jövőnk biztos záloga, melyet meg fogunk védeni mindenkivel szemben. Nem úgy, mint a Titó banda uralma alatt nyögő ifjúságé, kiket a kulákok elnyomása és kizsákmányolása foszt m* * **g szabadságuktól és a legkétségbeej- több jövőbe taszit. Ezt akarta az Omladina is. Ezt a délszláv anyanyelvű ifjúsági szervezetet Vujevios József és Zegnár Márk keltette életre. Vujevics és Zegnár az Omladinában folytatták nacionalista, soviniszta és tiloisla méregkeverésüket. Éket akartak verni a délszláv és magyar anyanyelvű fiatalság közé. A délszláv anyanyelvű dolgozó fiatalok azonban átláttak mesterkedéseiken. Hálát fordítottak nekik és; otthagyták az Omladinát. A két aljas titoisla bérenc emlékét is kiölték magukból. Benn az EPOSz-ban a fiatalok hatalmas transzparens készítésén dolgoznak. Ezzel fogják ékesíteni székházukat június 18-án, az egyesítő kongresszus napján. — Boldogok és büszkék vagyunk, hogy tagjai lehetünk az új ifjúsági szövetségnek. Munkánk megjavításával és a minőségi termelés fokozásával fogjuk megmutatni, hogy méltók vagyunk arra, hogy ágjai lehetünk az új ifjúsági szövetségnek. Szemeink előtt a lenini Komszomol példája lebeg. Őket fogjuk mindenben követni. A könyvei BARBUSSE •Tizenöt esztendeje, hogy elvesztettük. Barbusse hajút a hatvanas évek ezüstje hamvazta ,de tartása még energikus és egyenes volt. Ha ma él ne és ha újra láthatnám, egy fe- hérliajú, hajlotthátú aggastyán állna előttem párizsi dolgozószobájának dohányfüstjében, vagy .az aumonti országúton, ahogy — azóta múzeummá átalakított — lalusi háza felé ballagtunk. Asz- t/éta arcát még mélyebbre szántották volna az évek, szája csücskében azonban bizonyára ma is olt lógna a hagyományos „mé- got“, a caporal-cigaretta sárgászöldre szívott csikkje és fáradt, mély hangján ma is — okkal — szidná azokat az Írástudókat, akiknek árulása meghiúsította életének nagy harcát a háború ellen. flegutóbb is — annak hl- zony már több mint tizennyolc éve — ezekrOl volt szó. Akkoriban jelent meg szép könyve Sztálinról. Barbusse épp a szerzői tiszteletpéldányt dedikálhatta finom, gyöngyszemű, kerek betűivel, de már megindult ellene a polgári és jobboldali szociáldemokrata lapok és revük acsarkodóba. Fölén azok szították ezt a rebeliót, akiknek már addig sem tetszett, ’ hogy egy fíon court-dljas író, egy világhírű könyv szerzője hátat)örült a sikernek, a bestsellerek millióinak és a bolsevikok mellé áll béke- politikát hirdetni, a volt frontharcosokat háborúellenes szövetségbe szervezi, folyton a dolgozó emberek mártínimáról, a fasiszta terror sötét hóhérairól beszél és azt prédikálja a fiatal Íróknak, hogy ne csak saját kenderjükre, hanem a társadalom iránt való kötelességeikre gondoljanak és azokkal fúj egy kövei, akik a kapitalista, világrendet fel akarják forgatni... Haragos gesztussal dobta félre az asztalon azokat a leveleket, A komszomolisták emelik ideológiai színvonalukat melyeket egyes írástudóktól kapott, akik megtagadták aláírásukat egy akciótól, mely a reakciós magyar kormány börtönében siny- \ iődő kommunisták védelmében indult. Ö ^arbusse Magyarországon ; is járt nyarán, ügy ! balkáni körút alkalma vezette ide és látogatásáról később beszámolt egy könyvében (Les bourreaux, a Hóhérok), de élőszóban is. Természetesen, erről az akkori magyarországi lapok mélyen hallgattak. A mnnkdsla- j I ok se szenteltek edég figyelmei Barbusse budapesti tapasztalatai uhk. Mindez füljegyzésekben ma- , I adt. Most megjelennek Barbusse I legfontosabb írásai, azok, ame 1 y eket a mai ujságolvasóközon- ségnek is ismernie kell, megszólaltatjuk Barbusse magyarországi impresszióit. p autoUó nagyobb müvét ■*' Zoláról irta. Azzal a kettős céllal, hogy egyrészt, tisztázza a Znla-kérdést, melyet a reakciós korok a realizmus ellen igyekeztek kiértékelni, másrészt, hogy tisztázza a maga viszonyát a naturalizmushoz és a realiz muslwz. Szocialistának és realistának ralllotta magát, mondván, hogy a természet és társadalmi valóság színeit, jellegzetességeit az igazságnak megfelelően kell visszaadni, de mindig a történelmi valóság távlatába állítva. nemcsak a jelent kell láttatnia, hamm a jövőbe való fejlődést is. fiz Barbusse hitvallása: a jövő útjának keresése, a szociális'n jövőé .melyet lelkének fiatalos lobogdsdval szeretett, mint az igazság megtestesülését. Azét az igazságot, melyről egykori mestere, Mallarmé azt mondta egyszer: „Aliba a korszakba érkc- -ilnk, amelyben az igazság a szépség legnépszerűbb formája". ARANYOSSl PÁL „Az Ifjúság kommunista nevelése terén a Komszomol sikeres munkájának légion losabb feltétele az Ifjúság politikai tudatossága színvonalának emelése és a Komszoniol-tagok eszmei megedzésénck fokozása.“ (A Szovjetunió Lenini Kommunista Ifjúsági Szövetségé XI. Kongreszusának döntéseiből.) Az egész Komszomol munka egyik legfontosabb kérdése a komszomolisták és az ifjúság politikai és általános műveltséget nyújtó tanulásának kérdése. X Szovjetunió Lenini Kommu- Ifjúsági Szövetségének XI. Kon- greszusa utalt arra, hogy a Szovjetunió Leninista Kommunista Ifjúsági Szövetségének minden tagja köteles állandóan foglalkozni politikai tudását, tanulmányozni a marsizmus-leninizmus alapelveit és megmagyarázni a Kommunista Párt politikáját az ifjúság széles tömegeinek. Az ifjúság politikai nevelése elképzelhetetlen politikai tanulás nélkül. Ezért jaroszlávi autógyár komszomol bizottsága különös figyelemmel készült fel a Komszomol politikai hálózatában az új tanévre. A műhelyek Komszomol szervezői, a bizottsági tagok és a propagandisták beszélgetéseket folytattak külön-külön az egyes komszomohslákkal, képzettségüknek és felkészültségüknek megfelelő tanulókört ajánlva nekik. A tanulókörök feltöltésénél • számításba vettük a komszomolisták és az ifjúság korát, képzettségét és termelőmunkája feltételeit. A komszomolbizottság a gyári pártbizottsággal együttesen válogatta ki és osztotta be a legtapasztaltabb propagandistákat az ifjúsági tanulókörük vezetésére. Azokat, akik az elmúlt évben a iájuk rótt kötelezeltségeknek nein tettek eleget, vagy unalmasan vezetlek a fogia kozásokat s az érdeklődést nem tudták felkelteni, ellávoiítottuk a tanulókörök vezetéséből. A kocnszomol- bizoltság és a műhelyirodák okullak a mull tanévben elkövetett hibákból. Minden tanulókör számára állandó helyiséget keres tünk. A tanulókörök vezetői közölt előmeneteinyilvántartási nap lókat osztottunk szét és minden propagandistát ellátunk tanrenddel és tanszerekkel, A gyárban 32 politikai tanulóköri létesítettünk, ezekben 550 ifjú és leány tanul. A párthálózat foglalkozásain 63 Haráíi összefogás a munkában a sztálingrádi területen van a „Panfiíovazkij“ kolhoz. Brigádvezető jénrk Vaszilij Pancsenkonak m ináig gondja volt arra, hogy jó együttműködést fejthessenek ki a kolhozban dolgozó traktorbrigáddal. A traktoros brigád vezetőjét Platon Va- szilenkonak hívják. Már ősszel, amikor a traktor felhasltotta az utolsó barázdát is, mindketten mégrgyszer felülvizsgálták a szántás minőségéi. Nem találtak hibát. A földet jó 25 cm mélységben kitünően felszántották elő- vnsas ekékkel. Ez a szemle az elmúlt érben végzett utolsó közös munkálatoknál, csak még jobban elmélyítette a kolhoz és a gépállomás brigád vezetőjének barátságát. Jól emlékeztek arra. hányszor volt azelőtl aszályos esztendő a vidéken, hónapszám nem esett az eső, mégis jó termést takarítottak be. A gépesítés és a magas színvonalú agrotechnika eredményezte ezt. Múlt ősszel Panrsenko ismét megköszönte a traktoristáknak a löld kitűnő megmunkálását, Va- szltenko pedig köszönetét- mondott a kolhozpnrasztoknak, hogy olyan jól szolgálták ki a traktor- brigádot. összeköttetés a kolhozparasztok és a trakloris- tök között nem szünetelt a téli A hónapokban sem. Mikor lehullott az első hó, már a tavaszi -munkálatok tervén fáradoztak. A két brigádvezető gyakran találkozott a kolhoz irodájában. A kolhoz vezetőségi tagjai, az agrono- mus is bekapcsolódott' a megbeszélésekbe, meghdnytdk-vetellék a tavaszi munkálatokra vonatkozó javaslatokat és elkészítették a télen szükséges munkák táblázatát. Semmit nem felejtettek ki a tavaszva való előkészületek salán. A tél is sok munkával telt cl. Megkötötték a szerződést is a kolhoz és a gépállomás közölt. Nemrég azután Platón Voszi- lenko újra felkereste a kolhoz- brigád vezetőjét aki e szavakkal fogadta : — A mi brigádunk készen áll a mezei munkákra. Lelkiismeretesen rendbehoztuk az ekéket, vetőgépeket és boronákat. Előirt minőségű vetőmagunk van, több mint száz mázsa trágyát hordunk ki a kolhoz földjeire. jæj ’ is jól állunk — felelte ™ a traktorbrigád vezetője. — A gépállomáson brigádunk hozta rendbe elsőnek a trkatoro- Icát és a többi gépet. Traktoristáink sok újat tanultak a tanfo lyonion, nagy hasznát látjuk majd ennek. Most csak egy kérésem van. A traktorvontatta gépekhez ugyanazokat az embereket állítsd a brigádodból, akiket tavaly, ő rabé osztásra dolgozunk ezévben és így a legtapasztaltabb segítőtársakra van szükség. Vaszilij Pancsekonak ezt nem kellett magyarázni. Regóig, tudja, minél jobban kiszolgál jé t a iraktoristákat, annál gyorsabban halad a munka, annál termelékenyebben dolgoznak a gépek. A két brigádvezetö mindjárt •* nekiült és beosztották az embereket. A legjobb kolhozparasztokat jelölték ki a veiögép'k, a traktorvontatta eszközök mailé,, az üzemanyag és víz szállítású hoz. A kolhozban a mezei munkák több mint 90 százalékát a traktor brigád végzi. Az őszi szántás át boronálására két napot fordi'a nak és öt nap alatt vetik el a korai növényeket. Mikor már mindent letárgyaltak, a két brigádvezetö gondolkodott mivel pecsételhetnék meg a szerződésüket. os — mondta Pancsenk», a kolhozbrigád vezetője —kötelezzük magunkat, hogy együttesen tizennégy mázsa gabo mit termelünk holdanként! — így teszi — csanott a tenyerébe Vaszilcnko traktor bugád vezető. w komszomoUag vesz részt. Tanulóköreinkben a tanév kezdete rendben zajlott le. Itt több mint 80 komszomolista tanul. A foglalkozások rendben folynak. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának történetével foglalkozó tanulókörök látogatottsága százszázalékos. Nálunk, a Diesel motor műhelyben öt politikai tanulókörvezető dolgozik. Nagy sikerrel vezeti tanulókörének munkáját a fiatal komszo- molisla Raszia Vaszina mérnök- nő. Már második éve körvezető. Nyáron elvégezte a városi pártbizottság mellett működő alapfokú politikai tanulókörök propagandista tanfolyamát. Ebben az évben tanulókörében a legtöbb hal gatónak kitűnő osztályzatai vannak. A tanulókörök és politikai iskolák első foglalkozásai arról tesznek tanúságot hogy az ifjúság serényen törekszik minél több ismeret megszerzésére. A jaroszlávi autógyár komszo- bolbizottsága nagy figyelmet fordít a komszomoíakliva rendszeres tanulásának megszervezésére. E feladat sikeres megoldásától nagy mértékben függ kom- szomolszervezetünk egész terme- ' tő és társadalomi politikai tevékenységének színvonala. A kom- szomo bizottság meghatározta, hogy az egyes aktivisták hol fognak tanulni az új tanévben. Va- szi'.jevn és Capita e'vtársak folytatják tanulmányaikat az esti műszaki középiskolában. Podja- csev, Filatov és Prahov, a műszaki főiskola gyári filmintézetének hallgatói. A többi aktivisla bejelentette, hogy a pártiskola koinszomoloszlályán óhajt tanulni. Itt „A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának története. Rövid tanfolyam“-ot, gazdasági földrajot és pártépítést tanulnak. Az aktíva tanulása nem szorítkozhat pusztán az általános műveltség megszerzésére. Az élet és a munka, a szervezett munkához feltétlenül szükséges ismereteket és készségeket követel meg a komszomoListáktól. — Ezért a komszomolbizottság, a műhelyiroda titkárok részére rendszeres szemináriumokat tart. A szemináriumokon előadásokat tartanak a szocialista verseny szervezéséről, a politikai felvilágosító munka formáiról stb. Gyárunk 52 komszomolisfája ugyancsak esti műszaki középiskolákban tanul, 125 en ifjúmunkás iskolában, 65 pedig intézeti főiskolai magántanuló. Munkánkban méjj sok hiányosság és nehézség van. A konnszo- mo bizottság lebecsülte a kom- szomolcsoport szerepét a politikai felvilágosítás terén. Még nem tanítottunk meg minden komszo- molis'át arra. hogy tanulásáért egyéni felelősséget érezzen. A bizottság a politikai felvilágosító munkájában nem támaszkodott a csoportra, hanem csak a propagandisták és a műhelyirodai titkárok erejével sztornóit. Ezért sok komszomolístába még nem tudtuk beoltani az önálló tanulás készségét. De keveset foglalkoztunk még a propagandisták agitálásának fokozásával él el- mé'etL színvonalának emelésével is. Még nem rendeztünk be propagandista szobát aho! a tanuló- körvezetője jobban megismerkedhetne a politikai és aktuális irodalom újdonságaival. Mind e hiányosságok kiküszöbölése segíteni fog bennünket a komszomol felvilágosító hálózatában megindult tanév sikeres lefolytatásában. A bizottsági tagoknak és az aktivistáknak gyakrabban keit beszélgetniük a propagandisták kai és a tanulókörök hallgatóival. Fokoznunk kell politikai la- nu'ás minőségét és a foglalkozásokat érdekesebbé kell tennünk SZOKOÍvOV, ■ jaroszlávi autógyár központi komszomntbtzoHságánnk komszomol szervezője. Szeívozófcet íe vesz a kiadóhiva ai i t