Bácskiskunmegyei Népújság, 1950. május (5. évfolyam, 19-43. szám)
1950-05-16 / 31. szám
Boleszlav Gebert, as síik tír a: Létre kell hozni az egység és a szolidaritás gyakorlati kötelékeit valamennyi ország dolgozói között Az SZVSZ Nemzetközi Szak- mai Szövetségeinek május 12-i ülésén Ií. Pigelet (Franciaország), a Vegyipari Szakmai Szövetség aielnöke bejelentette, hogy szak mai szövetsége javasolja: tilta kozzanak a legerélyesebben az olasz kormánynál. E. Guidi, a Vegyiipari Nemzeközi Szakmai Szövetség elnöke útlevelének visz szavonása miatt, aki emiatt nem jöhetett el az értekezletre. Csiu Ősin (Kína), a Tengerészek és Dokkmunkások Szakmai Szövetsége részéröl szálait fel e megállapította, hogy* az SZVSZ a közelmúltban nagy győzelmet ara tett a szakadárok felett. Beszá molt a szakszervezeti munkáról Kínában, ahol már eddig 4 millió dolgozót szerveztek be a szakszervezetekbe. Igyekeznek jobb kapcsolatot ki építeni a többi ázsiai szakszerve. zetekkei és átvenni más országok szakszervezeteinek és a nemzet. közi szakmai szövetségek tapasz talatalt. Az SZVSZ Ázsiai össze kötő Irodája, — amely máris nagy befolyást gyakorol az ázsiai munkásságra — mindenben segítségei nyújt a nemzetközi szakmai sző vétségeknek. Bossi (Olaszország), a Mezőgazdasági és Erdészeti Munkások Nemzetközi Szakmai Szövetségé- nek titkára, több példával ismertette az egyes országok paraszt, »ágának és munkásságának közüt harcát, amelyet a munkásosztály vezet. Megemlékezett a Szovjetunió élenjáró kolhozparasztságának eredményeiről a mezőgazda- sági termelés növelésében, majd ä kapitalista államokban dúló mezőgazdasági válságról beszélt, A május 13 i tanácskozáson Boleszav Gerbert, az SZVSZ tltká ra összefoglalta árvita eredményét. — E tanácskozás — mondotta — a szakmai szövetségek fejlődésének első szakaszát zárja le, új és széles távlatokat nyit meg előttünk. Világosságot vet legfoa. tosabb kérdéseinkre, amelyeket eddig nem láttunk eléggé tisztán. Visszatükrözi azt az egyre erőteljesebbé váló harcot, amelyet a dolgozók folytatnak az egységért és a béke védelméért. A kapitalista és gyarmati országok dolgozóinak küzdelmeit más országok szakszervezeteinek erőseu támogatni kell és így valamennyi ország dolgozói között létre kell hozni az egység és a szolidaritás gyakorlati kötelékeit. A Szakszervezeti Világszövetség pekingi összekötő irodája lehető, vé teszi majd, hogy a nemzetközi Szakmai szövetségek gyakorlati segítséget nyújtsanak az ázsiai és óceániai országok dolgozóinak harcában. így a nemzetközi szakmai szövetségek valóban harcos szervekké válnak majd, amelyek gyakorlatilag irányítani tudják a munkásosztály küzdelmét — mondotta befejezésül Gebert. Közlemény a nyugati külügyminiszterek londoni tanácskozásának beiejezésérö A londoni tanácskozás befejezése után a nyugati államok külügyminiszterei közös kommünikében kijelentették, hogy ,,megegyeztek politikájuk alapvető vonásaiban a világ minden részében“ és hogy ,,a három ország közös tartalékainak még szorosabb koordinációját tervezik“. A miniszterek egy másik kommünikéjükben kijelentették, hogy „szakértők csoportját jelölték ki a nyugateurópai lakosság-fölösleg kérdésének tanulmányozására és a lakosság-kiegészítő tervek készítésére, a lakosság át; elepi. tésére, különös tekintetteí Olaszországra és Németországra“» A három kormány ^lényegében megegyezett az afrikai népek politikai fejlődésének jélentőségét illetően“; A kommüniké kijelenti, hogy a miniszterek határozatokat hoztak a délkelet-ázsiai országokkal kapcsolatban 5 a kommüniké ebben a részében állításokat tartalmaz ..kommunista veszélyről“ ezeken a területeken. A külügyminiszterek továbbá kijelentették hogy „megegyezésre“ jutottak a Német, országgal kapcsolatos politikájuk kérdésében és hogy közös deklarációjukat, amelyet átnyújtottak a nyugatnémet kormánynak, május 15-én fogják nyilvánosságra hozni. Továbbterjed az amerikai vasutas sztrájk Az amerikai mozdonyvezetők és fűtök sztrájkmozgalma egy ötö. dik amerikai vasútvonalra is kiterjedt. Kanadában két nagy vasútvonal 120.000 dolgozója jövő héten szavaz a sztrájk ügyében. A vasutasok béremelést és rövidebb munkaidőt követelnek. Elfogadta az országgyűlés ú] bünteíöförvénykcnyvről szóló Javaslatot Az országgyűlés pénteki ülésén folytatták a büntetőtörvény könyv általános részéről szóló törvényjavaslat vitáját. Valamennyi felszólaló elfogadta a javaslatot. A vita végén líies István elvtárs, igazságügy- miniszter válaszolt a felszólald sokra. Bámutatott: a büütétC igazságszolgáltatás célja a dől gőzök államának és a dolguzók jogainak védelme a szocializmus hoz vezető út biztosítása érdekeljen. Hangsúlyozta Hies elvtárs, hogy az ój büntető törvénykönyv megalkotásánál felhasználták a szovjet büntetőjog tapasztalatait Uj büntető törvénykönyvünk az élenjáró szovjet büntetőjogi tudomány tapasztaltai és a marx'ziii’is lerJnizrnus alapján épült fel. Az új büntető törvény- könyv elkészítéséből iráhyt mutatott Népköztársaságunk alkotmánya, amely meghatározza a dolgozók jogait és kötelességeit. Végül hangsúlyozta líies elv- társ annak fontosságát, hogy a dolgozók nyújtsanak fokozott se. gitséget a bíróságoknak az új büntető törvéhyköayv alapelveinek megvalósításában. A dolgozóknak kell olyan erkölcsi légkört teremtenlökj amely meg. bélyegzi és kiközösíti azokat, akik megkárosítják a köztülaj- döbt és a dolgozók állania ellen törnek. A lelkes tapssal fogadott beszéd után az országgyűlés a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben elfogadta. Ezzel az országgyűlés ülészaká befejeződött. mostani y R földfoglaló mozgalomban résztveif muttkásvizelőhel ítéllek el Szardíniában Sajtó jelentések szerint a szardíniái bíróság két szdtdiniai mitn- kásvezétőt, a Kommunista Párt tartományi tanácsának tagját és a szocialista párt tartományi szervezetének titkárát, 30 hónapi fbg- házbüntetésre ítélte, mert a parlagon heverő földeket elföglató pá. rásztok mozgalmának élén álltak. \ Szakembereket Toboroz Nyugal-N émeíország- ban az amerikai légierő Richard, a nürnbergi repülőtér parancsnoka, az ADN- üaynökség közlése szerint hivatalosan kijelentette, hogy a nyugati hatalmak főbiztosai rendelkezést adtak ki német szakemberek toborzására az amerikai légierő részére. A c&iUs-ztwáU háláját f Ui Fierlingen helyettes miniszter, elnök csütörtökön fogadta a es»h. szlovák egyház több képviselőjét, akik az egyház háláját fejezték ki a támogatásért, amelyet a népi demokratikus kormány az egyház és a vallásos élet ki- fejlesztésének nyújtott — Az egyház továbbra is a dolgozó nép mögött áll és támogatja a Világ békefrontját — jelentették ki a küldöttség tagjai. R bret jogászok egyesülete t i akozott az ausztráliai kommunistáelienss törrény ellen A haladó brit jogászok, egye. süiete nyilatkozatot adott ki az ausztráliai kormány áltál kidolgozott konlmunistaellenes törvény ellen. A társaság ezt a törvényt a gondoiatsznbadság megbéklyó- zúsára szolgáló rendszabálynak minősíti. Francia-Szovjet Társaság küldöttsége Tbilisziben A Francia—Szovjet Társaság küldöttsége Tbiiiszbe érkezett, hogy megismerkedjék a Grúz Szocialista Szovjet. IiÖztársa. ság sikereivel. Moszkván kívül a küldöttség már járt Lenin grádban és Sztálingrádban Május 3l-re Összehívták Londonba a Béke Hívei Vddg.UoHg.iesszusznak, áttandá bizottságát A Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottságának Irodája közli, hogy az állandó bizottság május 31-én Londonban tartja teljes ülését. Az ülésszakon megvitatják a stockholmi békefelhívás aláírásgyűjtési kampányának lefolytatását. Az állandó bizottság londoni ülése foglalkozni fog a béke hívei második világkongresszusáuek előkészítésével, amelyet ez év őszén hívnak egybel Csehszlovákia felmondta a Hagy- britániával kötött kulturális egyezményt Csehszlovákia kormánya a brit nagykövetségnek átadott jegyzékében felmondta a csehszlovák—brit kulturális egyezményt és felkérte a Brit Tájékoztató Hivatalt, hogy zárja be valamennyi prágai és bratiszlávai hivatalát, valamint a British Councilt. A jegyzék megállapítja, hogy a brit kormány, a BBC, a tá. jékoztató szolgálat, a British Council, e csehszlovákiai intézetein keresztül a Csehszlovák Köztársasággal szemben ellenséges és a kulturális egyezménnyel összeférhetetlen tevékenységet folytatott. A jegyzék megemlíti, hogy a BBC cseh- és szlováknyelvű rádióadásai a népi demokratikus rendszer ég Csehszlovákia kormánya ellen irányulnak. Ennek a tevékenységnek semmi köze sincs a két ország kulturális kapcsolataihoz. A jegyzék második részében a brit tájékoztató szolgálat tevékenységével foglalkozik és megállapítja, hogy a brit tájékoztató szolgálat hivatalai olyan helyekké váltak, ahonnan a Csehszlovák Köztársasággal szemben ellenséges propagandát terjesztettek. Olyan egyéneket alkalmaztak, akik államellenes tevékenységet végeztek a Tájékoztató Hivatal helyiségeiben, mint például Jiri Citek, az egyik illegális szervezet tagja, aki ellen bűnvádi eljárás indult a köztársaság védelméről szóló törvény megszegése miatt. A jegyzék rámutat: „Mindezekből világos, hogy a brit tájé koztató szolgálat olyan ellenséges tevékenységbe bocsát, kozott, amely durván visszaél a csehszlovák földön nyújtott vendégszeretettel és hivatalaiban megtűrte a felforgató elemek tevékenységét, sőt segítette a köztársaság ellenségeit a maga propaganda eszközei- vél/ A British Council alkalmazta a hép ellenségeit, mint Richard Poliak őrnagy és társai voltak, akik illegális terrorista csoportot szerveztek és vezettek, fegyvert gyűjtöttek, kémkedést folytattak és merényleteket készítettek elő. A jegyzék utal dr. Ama Rides, a British Council személyzetének e volt tagja nyilatkozatára, amely világosan leleplezi a Council valódi célját. A jegyzék befejezésül megállapítja-, a csehszlovák kormány mindezekben a tényekben a kulturális egyezmény durva megsértését látja. A cseh- és szlováknyelvű rádióadások, a British Council tevékenysége visszaélés a kulturális egyezmény alapján nyújtott kiváltságokkal. Ezek tevékenysége teljesen ellentétben áll az egyezmény szellemével és betűjével. A csehszlovák kormány ezért kívánja, hogy e hónap 20-áig a British Councilt, valamint a brit tájékoztató szolgálat minden csehszlovákiai intézetét zárja be a brit kormány. „Örömmel jelentjük, hogy jó munkát végeztünk“ portokkalt az egyénit kis- és középparasztsággal.' A Párt útmutatása szerint oktatjuk s buzdítjuk őket is munkaversenyre. Traktotistáink valamennyien aláírták a békelvet és körzetükben 1800 aláírást gyűjtöttek. i A kunkéntnüklósi gépállomáshoz tartozó területen véget értek a tavaszi szántásvetési munkák. Az erögépeh egymásmellé sorakoztatva, megtisztítva várják n cséplés kezdetét A tavaszi kampány idején jómunkát végeztünk. A gépállomás átlagteljesítménye 138 százalék. A brigádok is igyekeztek. Egyéni versenyben Saum János traktoros 2H százalékos eredményt ért cl. A brigádok már a cséplőgé. pékét javítják, tüzetes, alapos átvizsgálással, nehogy a cséplés ideje alatt okozzanak visz- szaesést a hibák, Tíz darab cséplő javítását június 1-rc tűzték ki. A javítások alatt is továbbfolytatják a tanulást és a nép. névelő munkát. Állandó érintkezésben állunk a termelőcsoNépnevelóink munkáját segíti elő NÉPNEVELŐ füzet olvasása Munkánkat a jövőben az élért eredmények nyomán továbbfokozzuk. Makkai János ^ Véradó-szolgálat Kecskeméten A Szabadságharcos Szövetség kebelében mozgalom indult Kecskeméten is a véradószolgálat megszervezésére. Az önként jelentkező véradókat mindenekelőtt beható orvosi vizsgálatnak vetik »Iá, meg állapítják, hogy aká„- az adót. akár a vérátömlesztés ró eset leg rászorulót nem éri e valami ártalom a vérátcraleszi esnél. A teljes kivizsgálás után nyilvántaitásba vés dk és igazolvánnyal látják el a véradókat.