Kecskemét, 1946. november (1. évfolyam, 28-39. szám)
1946-11-22 / 36. szám
HÍREK Nagy siker a Független Ifjúság műsoros estjén A Független Ifjúság által vasárnap este 5 órakor rendezett műsoros est a legteljesebb siker jegyében zajlott le. A vendégszereplő nagykőrösi Független Ifjúság műkedvelőd szebbnél szebb számokkal szórakoztatták a szépszámú közönsége* Az ezt követő hangulatos bálon 'az éjféli órákig maradt együtt a táncolókedvű fiatalság. — VIZSGÁLAT A TÖRVÉNYSZÉKEN. Vinczanti Gusztáv dr„ a budapesti ítélőtábla alelnöke november 19-én megkezdte törvényszékünkön a két évenként szokásos időszaki felügyeleti vizsgálatot. A tábla at elnöke előreláthatólag öt-hat napig ellenőrzi a törvényszék munkáját. — Átköltözik a szociális felügyelőség. A szociális felügyelőség a városíháza első emeletéről a Katón,a Jóasef-utcai Katona-háziba költözött. Nagy könnyítést jelent ez a felügyelőségnek, mert a városházi egy kis szoba helyett most három tága-s helyiségben lehet ^veszekedni“ a kérelmezőkkel. — Szentmise a Galambos-úti iskolánál. November 24-én, vasárnap a városföldi Galambos-úti iskolánál Baranyi László apátplébános szentmisét és szentbeszédet mond. A plébánia hivatal kéri az ottani hívek s z i ve s me gj ele n ését. — A Fűszerkereskedők Egyesülete felhívja mindazokat a kereskedőket, akik a forgalmi adóközösségnek nem tagjai, de oda belépési'; jelentkeztek, vagy jelentkezni óhajtanak, hogy a szükséges nyilatkozat aláírása és az intéző bizottság megválasztása céljából a Budai-utcai székházban 23-án, szombaton délután fél 6 órakor föltétlenül jelenjenek meg. Pénztárkönyvét minden jelentkező vigye magával. — Esküvő. Sáray Szabó László és Halmosi Aranka november 24-én délután 4 órakor tartják esküvőjüket a ref. templomban. 2744 — Sakk. Pénteken este versenyelőkészületek a Beretvásban. — Munkáskérdések mai problémái és megoldási lehetőségei címen fart elaődást Vadász Ferenc lapszerkesztő november 21-én, csütörtökön este fél 7 órakor a Polgári Demokrata Párt Nagyikőrösi-utca 26. szám alatti szókiházában, — Elveszett csütörtökön reggel két pepitakockás táblás füzet a Jókai-utcától a Kéttemplomközig. Kérem a megtalálót, jutalom ellenében adja le Sohwarcz Imre üzletében, légi Feldsteiin-üzletben. 2751 — Gyászhir. Részvéttel értesülünk. hogy Bíró Gyula ny. számvevőségi tanácsos 71 éves korában kedden reggel elhúnyt. Ma, csütörtökön délután 3 ónakor temetik a református temető halottasházától. — Hálószobák, konyhák, kombináltszekrények, könyvszekrények, rekamlék, íróasztalok, fotelok, asztalok, szókek nagy választókban részletre is Fiecher-bútorkereskedós, PetöfUu. 7a. sz. Bélára! az UJ-utcából. 2732 — Mari női és gyermekruha divatszalon (Kéttemplomlköz) értesíti a hölgyközönsóget, hogy őszi és téli divatlapjai megérkeztek. Kéri a höligyközönség szives pártfogását. Szőlőkarókkal verték agyon a házigazdát 2 évi fagyház lett a G. Szabó Ambrus nagykőrösi lakos szeptember végén kukoricafosztást tartott tanyáján. A mulatságon megjelentek Kokán Balázs és öccse Kálmán. Kecskeméti Bajázs és Kecskémé* József fiatal legények is. A ,-ulatságon G. Szabó Kokán Balázst megverte. Erre Kokán a barátaival bosszút forralt. Szőlőkarókkal fegyverkezve tértek vissza a mulatságra, a házigazdát felelőskukoricafosztás vége j ségre vonták, majd ütlegelni kezdték. A szerencsétlen G. Szabót úgy összeverték, hogy sérüléseibe másnap belehalt. Lakos Antal dr. tanácsa hétfőn vonla felelősségre a fiatal vádlottá kát Súlyos testisértés által okozott emberölésben mondotta ki bűnösnek Kokánékat, ezért Kokán Balázst 2 évi fegyházra, a többieket pedig 1 és félévi börtönre ítélte. HÍREK BUDAPESTRŐL A főváros 167 iskolaépülete közül * hetvenötöt teljesen, a többit nagyrészben helyreállították, romiskola már nincsen. A köztársasági elnök Bárányos Károly volt közellátásügyi minisztert földművelésügyi, Erőss Jánost közellátási és Bognár Józsefet tájékoztatási miniszterré nevezte ki. A lemondott Dobi István vol! földművelési miniszter lesz a Kisgazdapárt vidéki szervezési osztályának országos irányítója. Bállá Antalt, a távozó tájékoz!«tásügyi minisztert egyetemi tanár; kinevezésre fogják előterjeszteni. A BESzKÁRT üzemében me'ei ünnepséget rendeztek az ezredik villamoskocsi kijavítása alkalmából. A Gazdasági Főtanács elhatározta a téli hónapokra a zsiradék- és cukorfejadag emelését. Már a tavasszal forgalomba álHt-210 dunai hajót. Ádám Lajos, a világhírű magyar sebészprofesszor 67 éves korában meghalt. í Komis Gyula lemondott a Petőfi Társaság elnöki tisztéről. Az ügyvédi kar az internálás1 rendszer sürgős reformálását köve teli. 40 vagon karácsonyfát hoznak Erdélyből és rokkantaik fogják árulni Nagy-Budapest területén. Bay Zoltán műegyetemi p/ofes* szór a hold utáni most a napba kúle rövidhullámokat. í Január 1-én életbelép a pontrenrí szer: pamutárut és cipőit csak jegyi', tudunk majd vásárolni. A belvárosban tegnap éjszaka elfogták két nőt, akik egy hazatérő embert akartak levetkőztetni. A budapesti gazdasági rendőrség októberben 10.000 méter textilárut foglalt le. ják az amerikaiak által visszaadott 32 ihlíwnÍHtyt tám&fyat a s<zaúátis (.ttiitytydaszg. Varsányi Ilona és társai nagy munkát végeznek A „'Kecskemét*' tudósítójától. A város szociális felügyelősége Varsányi Ilona felügyelőnő vezetésével -óriási munkát végzett október hónapban. Mindenekelőtt biztosította az 5 napközi otthonban gondozott gyermekek étkeztetését. A külföldi segélyakcióikból 32 intéz, mányit részesít támogatásban. A rendszeresen érkező UNRRA- adományokon kívül az ír VörösKe, reszt, a Don Suisse (Svájc) és az amerikai Magyar Segélyakció küldött élelmet és ruhát. Az UNRRA- bizottsághoz érkezett kérelmek száma 8050. Újabb kérelmeket a bizottság nem fogad el. Felelősségteljes munka hárul a ha di fogo 1 ygo n dozó kirendeltségére ;s. Októberben 1243 hazatérő fogoly utazott át a nagy állomáson. Sajnos, közöttük csak 28 kecskeméti van. Elfogták a Benedek-telep háziszarkáit Többszer forint értékű árút lopkodtak össze a tolvajok A „Kecskemét“ tudósítójától. A Benedek József és Fia cég kecskeméti telepén az utóbbi időben gyanús körülmények között napról-napra nagy értékű gépalkatrészek, húsneműk és egyéb dolgok tünedeztf-k e]. A cég megtette a feljelentését a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, a nyomozás azonban támpontok hiányában nem tudott kibontakozni. A napokban szerencsés véletlen folytán a rendőrség kezére került Szabó László telepi munkás és három társa. Kihallgatásuk során bevallották, ’hogy a nagyértékű tárgyakat ők lopkodták el a telepiről olymódon, hogy a munka befejezése után egyikük kiment a telep kerítéséihez. a többiek pedig a tetőn át kidobálták neki a nap folyamán összegyűjtött zsákmányt. Kihallgatásuk folyik, mert valószínű, hogy a telep házi tolvajbandájának még több bűncselekmény is van a rovásán. Lassan fogy a 100.000 forintos szántási hitel A kiutalást a régi gazdákra (s kiterjesztik 2721 — Kitűnő dauerokat készít ismételten Farkas fodrász, Arany János-utca. 2163 — A kecskeméti Nemzeti Parasztpárt 24-én, vasárnap délelőtt, 10 órakor választmányi ülést tart. A választmányi tagok az ügy fontosságára való tekinteti el pontosan jelenjenek meg. KATALIN-EST November 23-án, szombaton este léi 6 órakor kezdődik a Szociális Missziós Társultat hagyományos Katalin estje a Katolikus Egylet sárga termében. Az érdekes műsor után tánc és büffé. Megjelenés utcai ruhában. Felhívás Felkérjük azt a magyar .honvéd zászlóst, aki az elmúlt hetekben tért haza nyugati fogságból, állói ismeri és együtt vo'l Róna János pécsi tanítóval, hogy közölje nevét és cicát Kovács Bélával, a Kisgazdapárt főtitkárával, Budapest, Semmelweis, utca 1. sz. alatt. — A Jogászegylet november 22-én, pénteken délben 12 órakor rendkívüli közgyűlést tart. — Előadás a Kát. Egyletben. December 1-én, advent első vasárnapján délután dr. Beresztóczy Miklós apostoli, protonotárius, kanonok, miniszteri osztályfőnök előadást tart a Katolikus Egyletben „Egyházunk és iskoláink“ címmel. — A Kisgazdapárt nagytermében 24-én, vjasámap délelőtt fél 11 órakor Tamássy Jenő dr. miniszterelnökségi s. titkár, jogakadémiai tanár „Az erdélyi magyarság helyzetéről“ tart előadást. Mindenkit szívesen lát a pártvezetőség. — Ref. karácsonyi vásár december 8—9-én az újikollégium dísztermében. — ,A KMÁV Sport Otthoniban f. hó 24-én, vasárnap délután 6 órakor tánc. 2749 — Értesítem a t. gazdaközönséget, hogy f. 'hó 26-án Teggeil 100 kg-on felüli sertést ponltban készpénz ellenében átveszek. — Oláh György kereskedő, Burga-utca 24. Telefon: 271. 2748 — Esküvő, Somodi Annuska és Bán Vilmos f. hó 23-án délután fél 4 órakor tartják esküvőjüket a róm. kát. nagytemplomban. 2704 — A Magyar Parasztszövetség kecskeméti szervezete 1946. évi novemfoer hó 23-án, délután 5 órai kor a Gazdasági Egyesület nagytermében (Rákóczi-út 5.) műsorral egybekötött táncestélyt rendez. A műsor a következő: 1. Köszöntő1 mond: Hajnal János, a kecskeméti szervezet ügyv. elnöke. 2. Komjáthy Albert: Magyar néphez című versét szavalja: Buzogány Zsuzsa. 3. Népdal kórus, előadja a Mezőgazdasági Középiskola népdal kórusa, Nemesszeghy Lajos karnagy vezetésével. 4. Előadást tart Kiss Sándor nemzetgyűlési képviselő, a Magyar Piarasztszövetség orsz. igazgatója. 5. Zana Dezső Ady-verset szaval. 6. Népi tánc. Táncolják: Ba, kos Éva, Bakos Jolán, Csősz Ilonka, Csókás Judit, Horváth Mária, Varga Júlia, a ref. tanátónőképző intézet tanulói, kíséri a ref. tanítónőképző intézet énekkara. 7. Népdal kórus, előadja a mezőigazdasági "középiskola népdal kórusa, Nemesszeghy Lajos karnagy vezetésével. 8. • Zárszót mond: Szappanos Árpád, a kecskeméti szervezet titkára. Műsor után tánc. Tánchoz a zenét Kállai_ Kálmán és cigányzenekara szolgáltatja. — A Magyar Orvosok Szabad Szakszervezete 25-én, hétfőn délután fél 6 órakor taggyűlést tart Rákóczi-út 1. szám alatti helyiségében. Tárgy: Tisztújító közgyűlés előkészítése. A tagok teljes számú és pontos megjelenését kéri az elnökség. — A legkiválóbb nappali vagyéjieili bőrtápláló „Vitamin“ krémek, zsíros vagy száraz púderok, rúzsok és porusösszehúzó arclemosók kozmetikámon kaphatók. Bodaoz Juló. Klapka-utca 21. 2689 — Hölgyek figyelmébe! Aki arcbőrével nincs megelégedve, ne kísérletezzen különböző krémekkel. Hanem forduljon, Bodacz Juló kozmetikushoz. Klapka-utca 21. 2690 _ A magánalkalmazottak szakszervezete kecskeméti csoportja f. hó 28-án, csütörtökön délután 5 órakor taggyűlést tart a szabad szakszervezetek székházában. — Fodrászgyűlés f. hó 24^én délelőtt 9 órakor a szökött helyem. — Tárgy: az új osztályába sorozás kiosztása. Mindenki pontosan jelenjem meg. Farkas elnök. 2702 — Orvosi htr. Dr. Szarvas András egyetemi magántanár, belgyógyász, röntgenológus és tüdőszaknrvos rendelését Batthyány-utca 4: szám alatt újból megkezdte. 2688i A muH héten kiutalt 100.000 forint szántási hitelt, melyet a rászoruló újigazdák megsegítésére kapott a város, igen lassan jegyzik. Mivel az akció e hónap 30-án lejár, a Termelési Bizottság elhatározta, hogy. a hitelkeretből a rászoruló régi gazt dáknak is juttat, j A szántási hitel iránti k érelme - | két a Termelési Bizottságnál lehet | benyújtani.