Kecskemét, 1946. november (1. évfolyam, 28-39. szám)

1946-11-22 / 36. szám

Látta-e már a B O G ÁT S-FO TO új kirakatát? Ha nem, még ma tekintse meg! FOTO-SZALON, R&kóczi-út 17—19. Városi bérpalota. 2377 SZÍNHÁZ Zsúfolt ház, forró siker az első „Kecskeoiér'-akcióson Lapunk első akciós előadásán ol­vasóink zsúfolásig megtöltötték a né. zőteret és forró hangulatban végig­tapsolták az „Alexandra“ nagysayrű előadását. A nagy siker minden bi­zonnyal megismétlődik hétfői ak­ciósunkon is, amikor is a társulat a rendkívül szellemes, mulatságos víg­játékot, a „Nyitott ablak“-ot mutatja be, ' MOZIK MŰSORA: Otthon: Csütörtökön fél 5, fél 7: A titokzatos idegen (Uray), péntek­től fél 5, fél 7: Vágyak a viharban (új amerikai; Claudette Cojbert, Bay .Milland). « Városi: Csütörtökön 7 órakor dísz­­bemutató, Budapesttel egyidőben: Őrség a Rajnán (új amerikai, Bette Davis, Lukács Pád), péntektől fél 5, fél 7: Őrség a Rajnán. Árpád: Csütörtökön, pénteken fél 5 fél 7: Heten, mint a gonoszok (mu. latságos vígjáték). napi balsiker után fokozottabban szükség van a bajnoki pontokra, mint bármikor ezelőtt. A KMTE együttese ugyanakkor Gyulán játszik, a MÁV Gsongirádra megy, az ökölvívók pedig fél 5-kor a nagyállomás csarnokában a Szol­noki MÁV boxoilóival mérkőznek. Elfogták a „három Lajost“ Megírtuk, hogy a rendőrség elfog­ta Kovács Lajos és Nagy Lajos fia­talembereket, akik egy nagykőrösi gyógyszerész istállójából lovat lop­­atk el. Most kézrekeriilt a banda or­gazdája is, Szakállas Lajos személyé, ben, aki a lopott lovakat Lajosmi­­%én és Csongrádon értékesítette. Ki­hallgatásuk során kiderült, hogy a három Lajos Kecskemét- egész kör­nyékén számtalan betöréses lopást követett el. Vasárnap: K9C—Postás Vasárnap délután ismét fővárosi csapat lesz a KAC itthoni ellenfele. Ezúttal a Postás csapata jön Kecs­kemétre, amely Budapesten a kö­zelmúltban 5:0 arányiban győzte le a KMTE együttesét. A mérkőzésre nagyban készüj a kéklfehérek csa­pata, mert a váratlan múlt vasár­— Köszönetnyilvánítás. Mind­azon rokonok, ismerősök, jóbará­tok és jószamszédok, az Erdőhiva­tal tisztviselői Kalász László főta­nácsos úrral, a Fogyasztási Adó­hivatal alkalmazottai Csapiár Vil­mos ügyvezető úrral, akik felejthe­tetlen jó férjem és édesapám, Ugrik Gyula f. 'hó 18-i temetésén megje­lenték, ravatalára koszorút vagy csokrot helyeztek, mérhetetlen fáj­dalmamban ezáltal is enyhíteni igyekeztek, fogadják hálás köszöne­­temet. özv. Ugrik Gyuláné és fia­­— Géz- és kádfürdő a szokott üzemnapokon ismét nyitva. Fűtve. 2655 GES FELESBE kiadó 5 hold szőlő 3 hold gyümölcsös veteményes földdel'. Belső­­nyíiri megállónál, özv. Far­kas Józisefné. 2691 MOSÁST, takarí­tást olcsón vállal szerény­­igényű asszony. Bethlen-vá­ros '88—a- 2602 ÍRÓASZTAL, lószerszám, konyhásizelkrléiiy. angoma­­nyulaik ke.' reccie.1, cipők, 25 literes télbem bor eladó. —­­Kada Elek-u. 16. 2694 TÉVEDÉSBŐL valaki a vasárnapi Kai*. Egylet ősz­szejövelteiáről elvitt egy barma kalapot- Kérőik vissza­hozni. 2677 ELADÓ köt ló után való erős iigásik)»c'sik Szélmalom­­utca 9. sz. 2678 ELADÓ a Zsil fc-ay-faluban egy 264 niégyszögöLes- ház­hely. Értekezni lehet: Ep­­rieskert-nttaa 1®. szám -alatt, a tulajdonossal. 2679 1 HOLD szőlő ai kunsizenit­­milkióvi megálló mellett el adó. Értekezni Iieíböt: Belső­nyír 26- 2680 SÉTATÉR-ulca 10. és Szent Gellért-uitjca 4. számú adó­mentes háiz eladó. Értekezés: Sétatér-u. 19- 2681 GYÜMÖLCS FACSEMETÉK eladók. Sétatér-u. 19. 2682 KÜLÖNFÉLE bútordarabok, setzJiom és takarék tűzhely el­adók. Megtekinthetők: e diéluljíni óráHbam. Jókjai-u. 3—a. I. öm- 2685 KÖNNYEBB báziimuinkát — vagy gyermekiek gondozását vállalom. ÍII.. Sorház-utca 2,1. síz- ' , 2686 MAGYAR-u’ica 7. számú ház e%dó. Értekezési: a helyszí­nen- 2676 NŐI díivaitszalonlba elsőrendű munkaerő segédtaek elmein­­ne. Cím: Wtesslelélnyi-u. 10. sz. Soósnónál. 2673 BONTÁSBÓL kiWarült csie rép, léc lés deszka eladó. Szánkás 147. sz. alaitit. 2606 ÖZV. B. Tóth Lászlómé, Károlyi-u. 6- szám alatti lakos összes okmányait 'és 50 f<jrinto,t -tílveszi'Jeltit. Kéri a megtalálót, juttassa el a fenti címre. 2696 RÖFÖS-, rövidáru üzlethez a közponlüon társat keresek. Tatay-Sér 3. ELADÓ férfi bóránybéléses ÜGYES jólfőző mindieniest ünneplő nagyika£)átl. Érdek­lődni: Sziédhlenyá-vláros 49- Sánta szabónál. 2697 KÉT köbméter 10 méteres deszka és 80, továbbá lő mázsát bíró sízéíeskoesi el­adó. Kápolnám. 10. 2698 KüLÖNBEJÁRATU búttoTo­­znit szoba kiadó Sétatér-u. 14. sz- 2700 ELADÓ egy pár új gumi­csizma 42'—43-as számban olcsón. Petőfi-u. 5. 2701 GYERMEK sportkocsi. ke­veset használt és gyalupad eladó. Beilhlen-krt- 2. 2703 KIAiDÓ a Szolnoki-begyben szoba-konryhó s lakás sízőlő­­miunka fejében. Értekezni lehelii: ILI.. Sétatéirt-utca L szám alatt. 27'11 Sorsjegy* vásár kedvező fizetési feltételeikkel a HÍRLAPTERJESZTŐ IRO­DÁBAN (Luther-udvar). Új­jáépítési sorsjáték húzása december 5. Osztály-sorsjáték III- o húzása: diec 11. és 13. KÉTLAKÁSOS uagyportájú ház két részben, js eladó. Osongrádirút 29. 2,731 IDŐS magános asszony el" mennie gyermekek mellé, ahol háiziimunkákbam is gédkeene- Címe: a, Fucihis elöílj újságárusnál! 2722 250-ES motorkerékpár el­adó- Erzsébet-köriút 1. 2723 JÓ állapotban levő 16 má zsát bíró sízéteskoosiit eladó. Akácfa-u. 10. 2724 FIGYELEM! Ajtók, ablakok kén .rámás kisebb-nagyobb ab­lakok üvegezve eladók. VI kér.. Zöldfai-u. 62- 2726 MINDENES bejárónőit felve­szlek egész napra. Va.k-Roty­­tyán-u. 17. 2726 ALIG használt Singer varró, gép eladó. Csóka-utca 63- szám. 2736 JÓ állapotban llevő fekete női télikabát eládó- Mátyási utca 6. 2741 CSONTOT, ócskavasat, HL- met áMamdóaai vásárolunk. Schlésinger vasit? kp Má 2704rja-körút 18. ' 2672 a kiadó«*. állandóra felveszek. Mezei utca 5. 2712 EGY férfi és egy női fekete téliikiabájí eladó. IV., Bánftfy u'ica 13. 2713 ELVESZETT 19-én. délután a Csányi-uitoától a Szabad­ság-térig puska kisagy. Ké­rem a megtafiálót, juttassa el a rendőrségire- 2714 SrNGER Varrógéphez orisó­­lartót (botbin'l) keresek meg. vételre. Angóranyulák el­adók. Hosiszú-u. 8. 2715 Ndiazabók szíves pártfogását kérem, Szőkie Feremcné, Wesselényi uiflía (Mónus-ílélte villanyüz- Ictben). Gombhúizás-t válla­lok. 2707 ELADÓK ágyneműk, női télíkabát,. icipőkí. férfi bar kanos, hosszú bőrkabéjt, egy öltöny, szmoking. női ruhák és nekiivailó anyagok, babajkekmgyék,. (Jsongrádi­­út 19 ü-rgés- '21746 TANYÁSKERTÉSZT város­földi tanyámba fdliveseek. Kiaszap-u. 20. 2717 ELADÓ egy hold príma fe­kete föld a városhoz közel Éétekezós1: Píoór liingatlan­ir, ódában. Károlyi-u- 13. szám. 2718 KIADÓ akarta és kevés sző­lőtőke kitermelésire. meg­egyezés szer,im[i. Értkezni: Rákóczi-út 6. Kisgazdapárti iroda- 2730 Kézimanka-elfinyomiia nagy választékban géphim­­zést vállal. Bocsfcad-utca 18. Mezei Lajosné. 274Ó ELADÓ myúlkéttre'oek. IX., Szent István-város 23. sz­­(Bika-közi átjáró.) 2719 ELADÓ egy új felívásait, bamraajtó tóikkal együtt és egy ruhaszekiróiiy. II. Für­dő-utca 41. 2720 EGY báránybélésea férfi téliikabát eladó. Kőhíd-utca 14. sz. 2669 HÁZTARTÁSI alkalmazottat, miegbízhatót, lehetőleg bizo­nyítvánnyal, felveszek. Fe­kete, Nagykőnösi-utica 4. sz­emélet 2i73á KÉT hold szedő eladó fcada­­falván lak óépü 1 e t-ekkel Cím 2®e Eladó egy kis családi ház kerttel. Értekezni: a Sertés-malom meHÖett. Ganai-utca. Pityi László vall. KIADÓ másfél hold feles­­szőlő Felsőszékióban. Eladó magasszáirú gálaoipő. fehér esküvői cipő 38-as. gumii­­csizjmiai 36-os. Va'k-BoPyán­­utca 3. sz. 2706 FÉLHÁLÓ eladó. ILI-, Har­­gilba-u. 6. sz. 2743 SÜRGŐSEN eladó kövesút és vaisdt melSiefllt elteidilő négy hold szőlőnek való príma föld 4600-ért. óim a kiadó­ban- 2742 Menyasszonyi és koszo­rúslányi ruhák olcsú áron kölcsön kaphatók PETRI MlHÁLYNÁL színház II. emelet. 2671 ELADÓ fél családi kis háiz. Sétatér-u. 17. Értekezni le- Insi'v: Vak-Bottyán-utca 19. UgyaPptt küliönbejáraflú bú­torozott szoba kiiaidó. 2743 KÁRTOLÓGÉP és rokka «F adó. Nagykőnösi-u. 42- 2746 NAGY szolidő rosta eladó, vagy gabonáért elcsor-élhotő. Voelker-telep, X.-u. 1. 2745 VIZET hord olcsóin), fát- vág résziből pénzért) is. Érdek­lődés: Pető fii-utca 20., dél­után 1—3 között. 2747 ELADÓ príma disznóbőr ak. tatáska alkalmi áron Bem. ntca 4. szám alatti fűszerüz. leíjl.'ein. 2727 MU.STMÍÉZ kapható kgr- 4.20 poriul(nTt Bcm-iuíca 4. szám alatti fűszerüzte-tben. 2728 EGY pár viselt lószerszám eladó. Vörösmarty rtitoa 12. szóm. 272l9 ELADÓ alig használt sötét félhálószoba bútor, esetleg terményért elcserélhető- — B-ern-u. 6. síz. 2739 Darabos rézgálic kapható kicsinyben és nagyban mázsánként 306 Ft-, ért (adóval együtt) Kecskeméti | Vegyipari Kft.-nél (Rézgálic gyár) NAGY 2643 mesekönyvvásár Klein bácsinál cserekönyvtár Gáspár András­­utca 10. szám. Értesítés Tisztelettel tudomására adem a t. kereskedő- és ipa­ros lársadalio-mnak, hogy cím­­festőmester-i műhelyemet meugyitottani és a mai mo­dern -igónyiekuak roegfeilélöen doljtozom- Szíves pártfogási kérve: Kósa Gyula, Ótemető­­utciíu 1- sz. 2644 NfiSY FOTO Luther-palota | VÁGÓ utca 1 számiú ház el­ad ó, többnejidlbeli laikás és Jstáló. Vétel esetén azomiia I elfoglalható. Értekezés hely­színem. 2f"9 49 DARAB 160Xl60-as me­legágy» üvekkeret teli (majd - nem új) eladó. Megíekönthe. tő: Törökfái 186- 2499 TABÁN-utca fi. számú há­­ra-m&t elcserélném szőlőért és földért. Értekezni lehet a fenti címen. 2334 ELADÓ Tőrökfiád 2. szám alatt 50 drb mieliegágyí rámia üvegezve. Értekeizmi: ugyam­­o'ltt, külső téglagyárral szem. ben- 2642 NAGYOBB mieninyiségű nád eladó Beteőnyírbeav amely sziegésre és verésre alkaímas. Érdieklődni: Máriai-utca 9. szám alaitt. 26411 2 KÖBMÉTER deszka és há­romnegyedes 1 collos. 8 mé­ter hosszú darabokban el­adó. Érdeklődni: Kápolna-u. 10- szám. 2647 Bort állandóan veszek F A R K A S 2163 Seentmiklós-u. 12, AAn És szikviz 11 H állandóan VUH kapható "ffifO GERGELY-SÖRRAKTÁR NYÁR UTCA2. SZ BORT cég, Damjanich- u. 3, Telefon 210. legmagasabb napi úron veszek FEKETE JÓZSEF 2670 pcsipón válaszfaltégla, ívKtrSl&j) épülelfa kaphatóka Gőzmalom tatelepén, ■_________________aluljáró mellett. 2165 három tonnás nagyrakterü­­ifldlGlüvfe letű teherautómmal mindennemű áru sxáUitását újból meg> kezdtem. Szíves pártfogást vár Reiszmann Józselné Mateosz fuvarozó. Iroda Erkel-u. 7. Telephely Reiszmann Sándor-u. 6. 27:0 Istállótrágya vagontételben, príma minőségű, (érett, félérett, viliázható) igen előnyös áron megrendelhető a Hegyközségek és Szőlősgazdák Szövetkezeténél, ezelőtt Gazdák Szövetkezete, Széchenyi-tér 6. 2726 BORT, állandóan napiáron vásárolunk Mintapincészet, Széchenyi-tér 12. sz. PlEikcifOky röpcédulák közzététele kizárólagos joggal Magyar Központi Híradó Rt. (MTI) hirdető irodája Kecskeméti kirendeltség vezetője: U R Y LÁSZLÓ (Részvényoyomda — .Kecskemét* szerkesztősége) Tollat Tadnyúlbőrt, nyersbőrt, — gyapjút a legmagasabb napi áron állandóan vesz Garasiy Trombita,-uftaal 3- (Leégejtf gőzmalom mellett-) 2547 ELADÓ kis családi ház, Hu tiyadi-város 6—a- Bepedek­­lelqi után, első köz 2663 GYERMElKSZERETö' tiszta leányt kereset gyermekeim mellé. Varga Bélámé, Jókai­­utca 43. 2654 ALIG hsuszuálf Remteél Író­gép eladó. Körösi-utca 40. szám. 2651 ELADÓ Szent koré herceg­ül ca 4. számú és Bethlen­­város 14. számú ház. Érte­kezés Révész,—Fejér iigyvé dekniél. 2591 ELADÓ Jókai-utoa 3-a szám alatti emieleteB bérháa. Érte­kezés Révész—Fejér ügyvé­dieknél. 25193 ELADÓ egy lányka világos télikabát. Kölcsey-utca 24. szám. 2633 UJ állapotban lévő Singe­­vairróigép eladó. Fehér-u. 26. szám- 269Ö KÉT köbméter fenyődesaká, ké*t szélesbocsíi és két) ló Eladó. Erkel utca 7- 2589 Ó- és újbort állandóan vásárol Beode Mi­hály Nugykőrösii-utca 28. szám. 2624 50 MÁZSÁT bíró széleskocsi 5 tonnás autó pőítíkocsi eladó Nagykőrösi-utea 28. Bendénéí- 2616 SZÉCHENYI-körút 34—36. számú kis családi ház 40© niszőles telekkel eladó. Érte­kezni Nagykőrösi-utca 26 sz. al®tt. 2609 ELADÓ (Röndőrfalu) Külső­­kőrút 19. és 21. számú ház. Küllőn is megvehető. Érte­kezni lehet a helyszí­nen. 2569 SZÉP zománcozott kályha eladó Cisongrádi-u. 14. sz. Köaltésisii. 2676 JÓLFÖZŐ szakácsnőt ke­reslek. Nagykőrösi-u. 9. 2484 Wolford faiskola értesíti t. vevőit, hogy meg­kezdte GYÜMÖLCSFA olt vá­nyainak kiárusítását szokott helyén Tizedes.u. 8- 2389 HARISNYA, dzsemper, férti mellény kötéséi é» arindeu nemű fcötési munkáit válla­lok- Nyár-«. 2. 26» AZONNAL beköltözhető kis­ház etedé. Nádasdy-utca 6. szám. 2516 FÜRDŐKÁD eladó. Csong­­rádi-út 50. 2667 KECSKEMÉT A Kisgazdapárt poütik«Wapja Felélőt azertesstő és H»<J6: HOMOKI JÓZSEF Főszerkesztő: Mt. RÉVÉSZ LÁSZLÓ Szerkeastőaég éskhúfáhtvataü Részvény-i Telefoni 19.

Next

/
Oldalképek
Tartalom