MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1987

1987-10-14 767. öe. - 1987_VB 767/47

- 9 ­- A központi szervek több tekintetben visszalépésre kényszerülnek a koráb­ban elhatározott támogatásokhoz képest.A tervidőszakra pályázat útján el­nyert központi fejlesztési forrásokat, csak évenként és a mindenkori kö­rülményektől függően tudják biztositani. - A kilátásba helyezett bérpolitikai intézkedés második lépcsője a tervi­dőszak folyamán várhatóan nem realizálódik. A kérdést meglátásunk szerint továbbra is napirenden kell tartani,mert ez is az uj szabályozási és működési rendszer megfelelő működtetésének fon­tos eleme. A tapasztalatokat összegezve rögzithető, hogy a fővárosi ingatlankezelés a korszakváltás szakaszát éli.Az együttesen, de külön-külön is jelentősnek számitó intézkedések a bevezetés problémáin túljutva egyre inkább, a szol­gáltatás színvonalának javulásában is megmutatkozó, egységes rendszerré válnak. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy a szervezeti és sza­bályozási intézkedések összességükben helyesnek bizonyultak, ezért azok alapvető módositása nem lenne célszerű.A gazdasági körülmények változásá­val indokolt a kiigazitás, illetve - a magasszintü határozatokban foglal­takkal összhangban a feltételrendszert is érintően - továbbfejlesztést szükségesnek tartjuk. III. A jelenlegi rendszer továbbfejlesztésének lehetősége. A továbbfejlesztés keretében központilag az alábbiak vizsgálatát látjuk in­dokoltnak: Hosszú távon: l./A lakóházfenntartás oldaláról nélkülönözhetetlennek tartjuk, hogy a hosszútávú lakáspolitika, a lakásgazdálkodás átfogó továbbfejlesztése az épületvagyon nagyobbik részét képező lakóépületek,megőrzése célki­tűzéséből induljon ki. Ezen belül, a lakóházfenntartás támogatási rend­szerének a családok jövedelmi és szociális helyzetéhez igazodó, diffe­renciált kialakításához szükségesnek tartjuk, hogy a lakással közvetlenül kapcsolatos üzemeltetési és fenntartási terheket, tulajdonformától függetlenül mindenki azonos módon vi­selje. Az arra rászoruló családok,akik a terhek viselésére kép­telenek, számukra uj szociálpolitika, vagy egyéb támogatási forma a teherviselési képességet biztosítsa. Ennek biztosítása a társadalmilag elismert lakásnagyság és a család, az együttélők mindenkori jövedelmének függvényében indokolt. Az ingatlankezelési tevékenység önfinanszírozásának megteremtése, beleértve az időszerűvé váló feladatok pénzügyi forrását is, a mai gaz­dasági viszonyaink mellett alapkövetelmény. Számításaink szerint ennek lehetséges módozatai: 4T

Next

/
Oldalképek
Tartalom