MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1985
1985-03-06 708. öe. - 1985_VB 708/29
24 a lakóhelyi közösségekben Társadalmi, gazdasági feladataink megoldásához jelentős erőket mozgósíthat a vállalatok növekvő önállósága. A vállalatvezetés uj formáitól, módszereitől, a belső mechanizmus fejlesztésétől azt várjuk, hogy segítségükkel a ter melésben ujabb tartalékok tárulnak fel. Jó szervezési megoldásokkal javítani lehet a vállalatokon belüli érdekeltséget, növelni lehet a kisebb egységek kollektíváinak és vezetőinek, minden dolgozónak a felelősségét. A vállalat munkásai és alkalmazottai ilyen módon közvetlenebbül bekapcsolódhatnak a feladatok meghatározásába, jobban sajátjuknak érezhetik a vállalati gazdálkodást, az éves termelési programot, s ennek megfelelően gazdaként vehetnek részt a tervek megvalósításában. így vezethet el a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztése, a vállalatvezetési formák bővítése, a társadalmi tulajdonban levő termelőeszközök hatékony működéséért érzett felelősség és a gazdálkodás demokratikus ellenőrzése erősödéséhez, a dolgozóknak a döntésekben való aktívabb közreműködéséhez, a munkahelyi demokrácia teljesebb érvényesüléséhez. Ezeket a tendenciákat kívánjuk erősíteni az élet más területein is. A helyi szervek, az intézmények önállóságának növekedése kedvező feltételeket teremt ahhoz, hogy az állampolgárok közvetlenül vagy az őket képviselő szervek, testületek utján résztvegyenek ügyeik intézésében, saját sorsuk alakításában. Szocialista demokráciánk fejlődésének soron lévő nagy kérdése az érdekegyeztetés mechanizmusainak olyan tökéletesítése, amelynek eredményeként felszínre tudják hozni az eltérő érdekeket, lehetővé tudják tenni jó összehangolásukat, s ugyanakkor biztosítják a közérdek elsőbbségét. E mechanizmus kialakulásával párhuzamosan a közvélemény előtt is világossá kell tennünk: hazánkban az egyén saját érdekeinek érvényesítését csak a közérdek tiszteletben tartásával és szolgálatával érheti el. 23