MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1985
1985-03-06 708. öe. - 1985_VB 708/30
25 Kedves Elvtársak! Ez a mi politikai programunk a következő évekre. Olyan program, amely nemcsak a főváros kommunistáinak, hanem minden budapestinek támpontul szolgálhat. Olyan program, amely mellé érdemes odaállni. Olyan program, amely pártunk bevált politikai irányvonalát folytatja. Az egész budapesti párttagság nevében mondhatom: a XII. kongresszus óta végzett munkánk eredményei azt tanusitják, hogy pártunk az élet minden területén betölti hivatását, méltó vezető szerepéhez, képes a pártegységet megszilárdítani, az uj kérdésekben pedig megteremteni, tömegkapcsolatait fenntartani és erősiteni. Olyan időszakban élünk, amikor a szocialista épitó'munka egész sor területén igyekszünk uj utakat nyitni: a gazdaságban, a politikai intézményrendszerben, a közoktatásban és igy tovább. Párttagságunk megnyugvással látja, hogy a megújulási folyamatok élén mindenütt a párt és annak Központi Bizottsága áll. A budapesti kommunisták megértik azt, hogy sok szempontból járatlan utón haladnak. Teljes mértékben támogatják Központi Bizottságunkat az uj utak keresésében, a jövő cselekvési irányainak kimunkálásában. Tudják azt, hogy az útkeresés közben nem lehet minden lépés hibátlan, születhetnek olyan intézkedések, amelyekről kiderül, hogy utólag korrigálni kell őket.Ez azonban természetes, az úttörők munkájával mindig együttjár. A budapesti párttagság azt javasolja, hogy a XIII. kongresszus erősitse meg a párt évtizedek óta követett politikai irányvonalát. Bizik abban, hogy a kongresszus határozatai társadalmunk szocialista vonásainak erősödését, gazdasági, politikai és kulturális viszonyaink tovább fejiődését,az életszínvonalnak a gazdaság komoly fejlődésével megalapozott, érezhető javulását, a párt vezető szerepének egységének, eszmei és politikai befolyásának erőteljesebb érvényesülését fogják szolgálni. Pártunk vezető szerepének hathatósabb érvényesítése megkívánja azt, hogy maga a párt is megújuljon, hogy alkalmassá tegye magát a társadalmi változások kézbentartására. Ennek a megujulásnak.meggyőződésünk szerint.ki kell terjednie 2>ö