MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1984
1984-11-14 699. öe. - 1984_VB 699/47
- 39 A kommunális hulladék elhelyezése és ártalmatlanítása a Fővárosi, a Pest megyei Tanács és az érdekelt állami szervek közötti szoros együttműködéssel történjen. A Budapesten keletkező kommunális hulladékokat a fővárosi lerakóhelyek telítődése miatt már a közeljövőben növekvő arányban kell Pest megyei lerakóhelyen elhe3 lyezni. A 8 millió m fővárosi hulladék fogadását előirányzó megyei elhelyezési lehetőségek figyelembevétele mellett is az időszak első felében a fővárosban új hulladékhasznosító mű megépítését kell előirányozni, amely az övezeti hulladék egy részének elhelyezését is szolgálja. A budapesti agglomerációban keletkező veszélyes hulladékok biztonságos kezelését és ártalmatlanítását az erre a célra kiépítendő országos hálózat keretében kell megoldani. A hálózat kiépítését a főváros közelében lévő telephely kialakításával, valamint az égető berendezés megépítésével kell megkezdeni. Az Aszód térségében létesülő lerakó gyorsított kialakításával kell megteremteni a végleges tárolás feltételeit, nem zárva ki az agglomerációban keletkező veszélyes hulladékok más megyék területén való elhelyezésének lehetőségét sem. Fokozni kell a természet és tájvédelem szerepét, növelni kell a zöldterületek arányát, javítani a főváros és az övezeti települések rendjét és tisztaságát és az állampolgári fegyelmet. A főváros tűzvédelmének javítása szükségessé teszi a tűzoltóság műszaki-technikai fejlesztését és területi decentralizációját. A nagy lakótelepekre legalább készenléti bázisokat kell telepíteni és kielégíteni a tűzoltás vízszükségletét. Az övezetben néhány nagyobb településen szükséges új tűzoltó egység telepítése. A budapesti agglomeráció térségét, a fővárost és az övezetéhez tartozó településeket településfejlesztési és rendezési szempontból egységesen kell kezelni. A fővároson belül kiegyenlítettebb, arányosabb fejlesztési tevékenységet kell folytatni a belső és külső kerületek között. Mérsékelni kell az egyes településrészek, főként a belső városrészek túlzsúfoltságát, a városon belül az alapfokú ellátásban meglévő indokolatlan különbségeket. 47