MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1983
1983-12-14 676. öe. - 1983_VB 676/51
-13tikai oldala nem választható el egymástól. így a szakmai és politikai vezetés összehangolt munkálkodása fontos feltétele a sikeres kutatómunkának, és az eredményes ideológiai-politikai tevékenységnek. A pártszervezetek - az intézetek nagyságából következően — nem nagy létszámúak, politikai súlyuk, szerepük azonban jelentős. Minden intézetben aktivan közreműködnek a tervek kidolgozásában, azok végrehajtásának ellenőrzésében, a kutatómunka szervezeti és személyi feltételeinek biztosításában és megoldásában, az alkotómunkához szükséges nyugodt munkahelyi légkör biztosításában, a személyi minősítések kialakításában. A párttagság összetétele, a pártszervezetek szervezettsége alapszervezetenként igen változó képet mutat: van ahol minden második kutató és van olyan, ahol 60 dolgozó közül csak három a párttag. Egyes intézetekben feltűnően kevés a dolgozók és a párttagság létszámához képest a párttag-vezető. Az elsőszámú vezetők többsége tagja a pártnak, de a középvezetők esetében az arány lényegesen alacsonyabb. Kedvezőtlen, hogy a szakmában élenjáró kutatók közül viszonylag kevesen tagjai a pártnak. A párttagság korszerinti összetétele sem kedvező, többségben van az idősebb korosztály. A 30 éven aluliak aránya valamennyi alapszervezetben nagyon alacsony. /6.sz. melléklet/. A párttagok többsége személyes példamutatással járul hozzá a jó alkotómunkához nélkülözhetetlen tartalmas emberi kapcsolatok kialakításához, fenntartásához. A pártvezetőségek összetétele kor, nem és tudományos tevékenységi körére nézve egyaránt jól tükrözi a tagság összetételét. A párttitkárok és vezetőségi tagok többsége szakmailag elismert. A színvonalas pártmunka jelentős energiát von el kutatói munkájuktól. A vezetőségek érdemi kérdésekkel foglalkoznak, az alapszervezetek többségében jól irányítják az operatív politikai munkát. Az állami és pártvezetőségek érdemi kapcsolatában erőteljes fejlődés érzékelhető. Korábban néhány helyen e kapcsolatok jobbára csak az igazgató és párttitkár személyes együttműködésére épültek, és sok esetben a felmerülő problémák tényleges megoldására nem került sor. Jelenleg az együttműködés valamennyi intézetben tartalmas, tervszerű, folyamatos és szervezett. A pártszervezetek szervezeti élete rendszeres, bár erősen hatnak a kutatói munka sajátosságai. Taggyűléseken főként szakmai, ideológiai, a munkahely belső életét érintő kérdésekkel foglalkoznak nagy aktivitással. Kevesebb szó esik a szervezeti élet, a pártfegyelem, a pártépítés témaköréről, általában csak akkor, ha felsőbb pártszerv azt előírja. Ebből is adódik, hogy döntésre érett, feszültséget keltő személyi ügyek rendezésére nem, vagy csak túl későn kerül sor. A szakmai tevékenység ellenőrzése, segítése érdekében vezetőségi üléseken, taggyűléseken gyakori az állami vezető, vagy egy-egy munkacsoport beszámoltatása, azaz véleménycsere megszervezése a végzett munka tartalmi vonatkozásairól, a benne résztvevők munkájáról. A párttagság elegendő információval rendelkezik a főbb munkákról és megvan a lehetősége, hogy ezzel összefüggésben közvetlenül is véleményt nyilORSZÁGOS LEVÉLTÁR