MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1983
1983-12-14 676. öe. - 1983_VB 676/47
-9A határozat nyomán erősödött az a felismerés, hogy a körzeti pártszervezetek befolyásukat csak a lakóterületen tevékenykedő egyéb szervekre építve növelhetik, illetve a munkahelyi pártszervezetekben kezdik elismerni a lakóterületen végzett közéleti tevékenységet. Növekedett a lakóterületen pártmegbizatásként tevékenykedő párttagok száma. Gond van a körzeti pártszervezetek véleményezési jogának gyakorlati biztosításában, a körzeti párttagság folyamatos tájékoztatásában és az átjelentkezési fegyelem területén. II. Az I. kerület trásadalomtudományi kutatásokkal foglalkozó intézeteinek helyzete, az intézeti pártszervezetek tevékenysége Kerületünk egyik jellegzetes vonása társadalomtudományi kutató intézetek viszonylag nagy száma, koncentráltsága a várnegyedben, (6. sz. melléklet). Szakmai tevékenységük közös jellemzője a 60-as évek fordulóján kibontakozott, a korábbiakhoz képest gyorsabb ütemű fellendülés. A fejlődés együttjárt az intézeti létszámok gyarapodásával, az anyag- és eszközellátottság javulásával, új részlegek, létesítmények létrehozásával. Az 1970-es évek második felében a kutatóintézeti hálózat intenzív fejlesztése került előtérbe. Ebből adódóan a kerületi intézetekre is feladat hárul az oktatás, a tudományos kutatás és a gyakorlat szorosabb kapcsolatainak megteremtésében, továbbá a szervezeti keretek korszerűsítésében. 1. Az intézetek szakmai munkája Az intézmények szakmai tevékenységét alapvetően meghatározta a társadalom szükségleteiből és az adott tudomány sajátosságaiból künduló tervezés. Az új ötéves terv (1981 — 1985) indulásával bizonyos változások következnek be a tudományos tervezésben is. A társadalomtudományi kutatóintézetek — az Országos Távlati Tudományos Kutatási Tervben (OTTKT) megfogalmazott kutatási főirányok mellett — megbízásokat kaptak aktuális társadalompolitikai témák kidolgozására az Országos Középtávú Kutatási - Fejlesztési (K+F), valamint a korábbiaknál nagyobb mértékben a KB Agitációs és Propaganda Bizottság által ajánlott kutatási programok keretében (7. sz. melléklet), s ezekre támaszkodva közvetlen ajánlásokat dolgoznak ki a politikai vezetés számára. Az intézetek tudományos tervében továbbra is nagy szerepet játszanak azok a tárcaszintű kiemelések vagy intézeti prioritások, amelyek egy-egy szakterület kutaásainak szintézisére irányulnak, (pl. a Magyar Értelmező Szótár, a Magyar Néprajzi Lexikon kötetei, a Magyarország története sorozat eddig megjelent nyolc félkötete, a Magyar Művészet történetének VI. kötete, stb.). Ezek a munkák - összefoglalva a szaktudomány legújabb eredményeit - nagy szolgálatot tesznek az oktatásnak, általában a műveltség emelésének, s magát a szaktudományt is újabb kutatási területek felé orientálják. Az említett kutatásokon kívül, amelyek közvetlenül vagy közvetve kapcsolódnak a társadalmi gyakorlathoz, a kutatóintézetek erőik egy részét az alapkutatásokra, az elméleti-módszertani jellegű problémák megoldására összpontosítják. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR