MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1982
1982-03-24 630. öe. - 1982_VB 630/89
- 7 A változást befolyásolta, hogy mindkét foglalkozási főcsoportban a munkaerőkereslet meghaladta a kinálatot, igy a munkavállalási szándék nagy része - amit a képzettségi szint növekedése is erősitett - nem fizikai munkaterületeken realizálódhatott. A tercier szektor, és különösen a nem anyagi ágak létszámfejlesztése indokolta is a nem fizikai arány növekedését. Befolyással van az összetétel alakulására az a tény is, hogy budapesti székhelyű vállalatok központjai, a kutató intézetek zöme a fővárosban Működik. ami a nem fizikai létszám arányát növeli. A foglalkozási összetétel alakulását azonban döntően az befolyásolta, hogy a létszámleadó ágazatokban a nagyarányú fizikai csökkenés mellett a nem fizikaiak száma csak jóval kevésbé mérséklődött. A fizikai létszámot, ill. annak visszaesését ugyanis a munkáltatók gépesitéssel, szervezéssel - különböző mértékben - kiváltották, nem fizikai területen ez csak kevéssé, vagy egyáltalán nem valósult meg. Az aktiv keresők foglalkozás szerinti összetételére jelenleg és a következő években is jelentős hatást gyakorol a naponkénti ingázás alakulása. Szerepük különösen fizikai területen kerül előtérbe-, mivel körükben több mint 80 %-os a fizikaiak aránya, a budapesti lakóhelyüek 51-52 %-os arányával szemben. / 8.sz. melléklet/ / Az agglomerációs övezet naponkénti ingázóinak iskolai végzettséggel összefüggő mobilitása őket is egyre inkább a nem fizikai munkaterületek felé orientálja és ennek megvalósulását - többségében - rövid idő után a fővárosba történő beköltözés követi./ 2./ A munkaerőforgalom. A munkaerőmozgás jellemzője az elmúlt években, hogy az ágazatok közötti átrendeződés az iparban és az épitőiparban növekvő létszámveszteséget okozott, a nem anyagi ágak pedig egyre kisebb létszámnyereséget realizáltak. A forgalom irányát befolyásoló tényezők között meghatározó jelentőségű az elérhető jövedelem és általában a munkaintenzitás és munkakörülmények. Élénkiti a munkahelyváltoztatást az általános túlkereslet, s a vélt, vagy ténylegesen magasabb kereseti lehetőségek kedvezőbb körülmények között. £3