MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1979

1979-05-16 558. öe. - 1979_VB 558/16

14 Závori László: Hogy esetleg Pol. Biz.elé kerül a téma, az most jutott tudomására. A KB. osztályai által benne lesz az igény, mit hogyan kell csinálni, össze lehet ollózni határozatokból, tankönyvekből. Keveredik a dolog: gazdaságpolitikai célkitűzésekről vagy a hozzá vezető útról kell dönteni, és ez utóbbiról van szó; hogyan hajtjuk végre Budapesten, kerületekben, nagyüzemekben. Milyen furca vissza­hallani ezeket a kérdéseket ! Elolvasta a KB. határozatot és Nyers elvtárs beszédét valamint a KB. irányelveket, de lényegét illetően ezt tartalmazták, ezt fogalmazták meg 1966-ban mint szándékot. Az azonban nem ugy valósult meg - szerencsére - . Operativan csinál­tuk a dolgokat. A helyzet megváltozására példa a X. kongresszus határozata, és a XI. kongresszus határozatában teljesen megváltozott a kép /: idéz a határozat szövegéből :/. Ez a határozat már követel­ménytámasztó az operátiv munka érdekében, lo év alatt nem ugy való­sult meg, ahogy akkor le volt irva ! A most beterjesztett vitaanyag /: nem jelentés :/ ténylegesen bizo­nyos kérdéseket élesen vet fel, de igy néz ki a helyzet az elmúlt évi tapasztalatok alapján a budapesti pártszerveknél és pártszerve­zeteknél. A BPB középtávú előre gondolása, kezdeményező szerepe tekintetében egyetért Dienes elvtárssal. Még az 1980-as tervvel sem foglalkozunk. Ez nem hiba, ez az állapotunk. Meg kell állapitani a helyzetet, ami­ben vagyunk, ezért igaz az 5. oldalon leirtak, mert bemutatja, hogy mi nics, ami kivánatos lenne. Javasolja megvárni a Pol.Biz.állásfoglalást. A témával kapcsolatos előterjesztés nem szerepelt napirenden az el múlt 15 alatt /: archivurai anyagokból sem talált rá példát :/. Ez nem bűne senkinek. A volt gazdaságpolitikai osztály szervezeti sza­bályzatában nem is szerepelt feladatként a gazdaságszervező munka ! Javasolja a témára szeptemberben visszatérni. Somogyi Sándor : A gazdaságszervező munka aktuális feladataira eligazítást adott a Budapesti Pártaktiva. Ami a várható lépéseket vagy a VI. ötéves tervet illeti, ki tudna arra választ adni. Mi marad tehát ? Ha mégis PB elé visszük, mindenekelőtt a munkastílus, munkamódszer oldaláról általánosén lehet megközelíteni a kérdést. A helyzet, amire Závori et. célzott: a téma évtizedeken keresztül a PTO feladata ill. feladatköre volt, mint a munkastílus egy része, a GPO pedig csinálta a maga napi munkáját. Évek kellettek hozzá, hogy ez helyre került és egy helyre került. Javaslata: ha PB elé visszük a témát, próbáljuk meg stilus, munka­módszer oldalról közelíteni, a tényeket csak mint példákat tudjuk szerepeltetni. Ha ráírjuk, hogy vitaanyag, akkor gondolatokat ébresz­tőén a PB. elé kerülhet, de akkor meg valami határozati javaslatot kell készíteni a PB. elé. Szálkai István: /KB.IMKO / Az IMKO szervezésében munka folyik,tapasztalatszerzés, Bonifért et. foglalkozik iele, a BPVB elé került anyagot is áttekintette. Nem tudja, szerencsés-e hog^y döntés szülessen most ttt, mivel Pol.Biz. elé javasolják VIII. hóban. Hogy a javaslatot elfogadják-e, nem tud­ja. Anyaggal kapcsolatban: jogos a felvetés, hogy a határozatban rögzí­teni kell, hogy mit kell csinálni, de azon sem csodálkozik, hogy ez nem történt meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom