MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-05-17 533. öe. - 1978_VB 533/35

II. A KISZ IX. kongresszusa határozatának megfelelően a KISZ tevé­kenységének középpontjába az alapkötelességek teljesitése, a munkában, a tanulásban, a haza védelmében való helytállás került. 1./ A dolgozói KISZ szervezetek értékes munkát végeztek a nép­gazdasági feladatok végrehajtásában, a fiatalok részt vettek a fővárosi ipar intenziv fejlesztésében, a várospolitikai célkitűzések megvalósításában. Szervezeteinkben a KISZ-tagok termeléssel összefüggő egyéni vállalásainak száma nőtt, tartalmuk gazdagodott. A párt­szervezetek cselekvési programjai alapján szervezeteink részt vettek olyan összetett feladatok megoldásában is, mint a vállalatok exporttervének teljesitése, a munka és üzem­szervezés fejlesztése, a nagyértékü gépek kapacitásának ki­használása. A szocialista munkaversenyben és különösen a NOSZF 60. év­fordulója tiszteletére kibontakozott munkaversenyben az ifjúsági brigádok, KISZ-tagjaink példásan helytálltak. Az ifjúsági brigádokban dolgozó fiatalok létszámának növekedé­se mellett nőtt az egyéni ifjúsági versenyformákban, az Alkotó Ifjúság pályázaton, az ujitó mozgalomban 03 a KISZ-Ra­dar akcióban résztvevők száma. A fővárosi munkaerő-gondok enyhitéséban, a munkaerő-gazdálko­dást rövid távon is segitő KISZ-es munkaformák kialakításában keressük a lehetőségeinket. A fővárosi nagyberuházásaink, valamint a helyi célkitűzések felett vállalt KISZ védnökségekben KISZ szervezeteink növek­vő eredményeket értek el. A lakásépítésben, az egészségügyi, a szociális és kulturális ellátás területén, valamint a sport és kulturális objektumok épitésében, a tömegközlekedés, a környezetvédelem feladatainak megoldásában a fővárosi fiatalok százezreit aktivizáltuk. 3r

Next

/
Oldalképek
Tartalom