MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-05-17 533. öe. - 1978_VB 533/36

- 3 ­A főváros rendje, tisztasága, közbiztonsága javitása érdeké­ben a széles társadalmi összefogással elinditott akcióban szer­vezeteink hagyományos munkaformáikra támaszkodva megtalálták a helyüket. A dolgozói KISZ szervezetek akcióiban, várospolitikai feladata­inkban egyre nagyobb arányban vesznek részt az értelmiségi fiatalok is. 2./ A tanuló fiatalok KISZ szervezetei munkájának középpontjában a tanulmányi munka szinvonalának emelése, az oktató-nevelő munka javitásában való közreműködés állt. A középfokú tanintézetek többségében a KISZ tagok tanulmányi aktivitása erősödött. Terjedőben vannak a tanulmányi munká­hoz kapcsolódó differenciált egyéni vállalások. Az eddig al­kalmazott tanulmányi versenyformák főként a könnyen mérhető tényezőket emelték ki, az átfogó tanulmányi versenymozgalom bevezetése a következő mozgalmi év feladata. A szakmunkástanulók körében végzett mozgalmi munkánk fejlesz­tése kiemelt feladatunk. Eddigi eredményeink a szakma elsajá­tításának segitósében, a hivatástudat erősitésében jelentkez­tek. A tanulás körülményeit javitó formák közül az egyetemis­ták, főiskolások és a vállalati fiatalok patronálása, a peda­gógusok segitségével inditott tanulmányi és munkaversenyek, a tantárgyi és az un. műveltségi vetélkedők emelhetők ki. A felsőoktatási KISZ szervezeteink eredményesen dolgoztak a szocialista szakemberképzés fejisztéséért, törekedtek a hagyományos tanulmányi versenyformák kibővitésére, komplexeb­bé változtatására. Ennek ellenére a szakmai-tanulmányi tevé­kenység mozgalmi eszközökkel való segítésében még nem tud­tunk megfelelően előrelépni. A tanulófiatalok mind nagyobb arányban vállalnak részt a társadalmi-gazdasági feladatok megoldásából. Ha már évente a tanulóifjúság mintegy negyede vesz részt az épitőtábori IC

Next

/
Oldalképek
Tartalom