MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978
1978-02-08 525. öe. - 1978_VB 525/47
- 10 Megvannak ennek a folyamatnak bizonyos vonásai, alakulnak, vagy erősödnek. Ha még fejletlenek is, nekünk már most figyelembe kell venni azt, hogy merre halad az élet. Tehát az összetételnél azt kérjük, hogy minden kerület arra ügyeljen, hogy saját területén a hozzátartozó pártszervezetekben alapvetően feleljenek meg az új tagfelvételek az adott terület társadalmi összetételének. A munkások felvétele pedig valamivel haladja meg az előbb emiitett okok miatt a dolgozók közötti részarányukat. A határozat az összetételnél sorol, kiemel a szellemi dolgozók területéről is bizonyos kategóriákat. Elsősorban műszakiakat, közgazdászokat, jogászokat, orvosokat, pedagógusokat, művészeket, vagyis a ténylegesen értelmiségi munkát végzőket. Ez nem jelenti, hogy alkalmazotti zárlat van. Ha közülük valaki megfelel a követelményeknek, onnan is fel kell venni a pártba, de nem a körükből kell törekedni a szellemi dolgozók utánpótlására. Kimondja a határozat azt is, hogy biztositani kell az államhatalmi szervekben, a követelményeknek megfelelő jelentkezők felvételét. Gondolunk itt olyan helyekre mint a rendőrség, minisztérium, főhatóság, tanácsok, ügyészség, biróság. Tehát azt a nagy visszafogást, amelyek ezeken a területeken jelentkeztek, oldani kell. Jó egynéhány állambatalmi szervnél nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, csökkent a párttag létszám, méghozzá elég erősen. Felhívjuk a figyelmet a nők tagfelvételének további szorgalmazására és a fiatalok közötti párttaggá nevelő munka jelentős megjavítására. A fiatalok felvételénél különösen két területre kell nagy gondot forditani. A munkás fiatalokra, valamint az egyetemistákra, főiskolásokra. Ez csak ugy lehet sikeres, hogy ha a párt az üzemi, az egyetemi, főiskolai KISZ H