MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-02-08 525. öe. - 1978_VB 525/48

11 ­szervezetekkel közösen még jobban próbál meriteni a legjobb fiatalok köréből. Csak ugy lesz eredményesebb ez a munka, hogy ha a konmrunista munkahelyi vezetők és pedagógusok nevelő munkája is javul. A fiatalok mintegy 20 %-a nem a KISZ ajánlásával került a párttaggyülések elé. Gond ez is nem egyszer, hogy miként viszonyuljunk ehhez a dologhoz. Ez nem Szervezeti Szabály­zat ellenes. A Szervezeti Szabályzat nem kötelezővé, hanem lehetővé teszi a KISZ ajánlást. Ugyanakkor a KISZ tagok ese­tében az lenne a természetes, ha azért az egyik ajánlója a KISZ volna. Tehát törekedni kell arra, hogy a KISZ ajánlása az tovább növekedjék, de semmiféle erőszakoskodás ezen a területen nem érvényesülhet. Azt tartom helyesnek, ha 30 év alatti fiatal kéri a felvételét a pártba és nem a KISZ az egyik ajánlója, hogy azért az ilyen esetben is legalább a helyi KISZ vezetőség véleményét kérjük ki. Ez növeli a pártvezetőség informáltságát. Amit az összetétel alakítására a Titkársági határozat tar­talmaz, az a tagfelvételt illető gyakorlati munkánknak talán, egyik legkritikusabb pontja lesz az elkövetkezendő időben. Ez a felfogás egyúttal azt is teljesen világossá teszi, hogy az arányok előirását, felvételi kereteket kategorikusan, mindenütt meg kell szüntetni. Az elveket és a helyi lehetőségeket ismerve saját maguk a pártszervezetek alakitsák ki elképzeléseiket a tagfelvételi munkájukat illetően. Ehhez adjanak az irányitó pártszervek megfelelő segitséget. Ugyanakkor kétségtelen, hogy ez a mód­szerünk az irányitó pártszervek részéről sokkal inkább igény­li a folyamatos elemzést, befolyásolást, irányitást. Csak igy lehet megoldani azt, hogy ne az év végére regisztráljuk azt, hogyan sikerült területünkön a tagfelvétel. 4./ A Titkárság által jóváhagyott határozat tartalmazza azt,hogy a párt utánpótlásának nevelését minden párttag feladatává kell tenni. Mindannyian tudjuk, a pártszervezetek elég je­lentős részénél kialakult az ajánlók köre. Nagyon, sokszor

Next

/
Oldalképek
Tartalom