MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1978

1978-02-08 525. öe. - 1978_VB 525/46

- 9 ­3./ A Titkárság egyetértett azzal, hogy a tagfelvétel összeté­. tele alapjában feleljen meg az adott terület, tehát a kerület, üzem, hivatal dolgozói szociális összetételének. Ez egy fontos dolog, mert azt hiszem ebben a megközelítés­ben első izben fogalmaztuk meg az összetételre vonatkozó tennivalókat. Ez annyit jelent, hogy Budapesten 60 % fölött kell lenni a munkások arányának. Az állami statisztika a fizikai dolgozókat számolja és mutatja ki. A fizikai dolgo­zók aránya Budapesten 60 % körül van az összes aktiv dolgo­zón belül. A mi statisztikánk a munkásokhoz sorolja a terme­lést közvetlen irányitókat is és ezért indokolt, hogy a fővárosban 60 % fölött alakuljon a felvételeken belül a munkásarány. Ez azt jelenti, hogy a kerületeknek megint csak alapos elemző munkát kell végezni saját területükön. Mi nem fogunk követelni 70 - 75 $ó-os felvételt azoktól a kerületektől, ahol az ott dolgozók társadalmi összetétele ettől lényegesen eltér. Tehát nagyon differenciált lesz a kép kerületenként. Őszintén megmondom, kicsit félünk is ettől. Ha ossz budapesti mértékben jól dolgoznánk mindenütt, a társadalmi összetételt jól vennénk figyelembe, ki kellene jönni a 60 % fölötti aránynak. Sajnos a tavalyi év nem ezt mutatta. Ezt azért mondom, mert 1977-ben tovább csökkent az új párttagokon belül a munkások aránya. Ebben az évben, véleményem szerint jobban figyelembe vesszük azt, amire a párt programnyilatkozata bennünket figyelmez­tet. Azt, hogy a párt élő, eleven szervezet, amely szoros kölcsönhatásban van. a társadalmi folyamatokkal. A program­nyilatkozat erre azt mondja, hogy a következő 15 - 20 évben végbemenő társadalmi fejlődés az osztályok és rétegek közöt­ti különbség csökkenésével a párt fokozatosan az egész nép marxista - leninista élcsapatává válik. Világos, hogy ez nem a mai helyzetünkre szól. Ahhoz, hogy ez igy kialakuljon egy hosszabb idő szükséges. De azt sem lehet állitani, hogy ennek a folyamatnak bizonyos vonásai nincsenek meg jelenleg. hCr

Next

/
Oldalképek
Tartalom