MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1977
1977-04-20 505. öe. - 1977_VB 505/31
- 4 zatássá alakult a korábban KISZ akciókra koncentráló pártinstruktori tevékenység is. Ezt a fejlődési irányt továbbra is ösztönözni kell, mert az eredmények elsősorban az oktatásban, s csak kis mértékben a nevelésben realizálódtak. Az ez évben másodszor megrendezett ifjúsági parlament az előzőhöz képest fejlődést mutatott. Megfelelően dolgoznak a hallgatói képviselők az egyetemi és kari tanácsokban. Kiépült a hallgatói tanszéki képviselet, s bár működése még nem zavartalan, ez a munka évente váltakozó 2oo-25o hallgatónak nyújt közéleti tapasztalatot. Évente cserélődve több, mint félezer hallgató segit a fizikai dolgozók gyermekeinek egyetemi előkészítésében, a főváros területén szakmunkástanulók korrepetálásában. A kezdeti hibák leküzdésével a szorosabb tanár-diák viszonyt ösztönzik az oktatókról időközönként adott hallgatói véleményezések. Hallgatói tömegrendezvényeink politikai tartalma mélyült, hangulatuk javult. Különösen ki kell emelnünk az utóbbi években szervezett Forradalmi Ifjuság'i Napok sikereit. A hallgatók közéleti tevékenységének természetesen a hallgatók kb. 87 %-át egyesitő, több, mint 6000 tagot számláló KISZ szervezet az alapvető fóruma. A KISZ-ben - az aktivisták mellett - közel ezer hallgató visel funkciót. Mindez együtt azt jelenti, hogy KISZ tagságunk több, mint 40 %-a konkrét társadalmi megbízatással rendelkezik. A kollégiumi munka fejlődésére jellemző, hogy két legnagyobb kollégiumunk, a Münnich Kollégium 197L-ben, a Schönherz Kollégium 1976-ban elnyerte a kiváló kollégiumi cimet. Az elért eredmények ugy összegezhetők, hogy a korábban inkább befelé forduló kollégiumi munkastílust egyre inkább a tömegpolitikai munlát segitő és összegyetemi jellegűvé sikerült fejleszteni. Továbbra is találkozunk - szórványosan és elsősorban kulturális területen - szűk kollégiumi körök politikailag hibás törekvéseivel, amelyekkel szemben politikai eszközökkel lépünk fel. Ezek hatékonyságát a kollégiumi élet KISZ irányításának erősítésével is javitani kell. Összegezve megállapítható, hogy a politikailag elkötelezetten cselekvő'hallgatók köre bővült. Ez a megállapítás nem adhat okot az önelégültségre, mert a passziv hallgatók köre változatlanul jelentős. További sikert - a világnézeti-politikai nevelőmunka fejlesztése mellett - a politikai szervező munka /elsősorban az éves KISZ megbizások rendszere/ hathatós fejlesztésével érhetünk el. 4. Az aktivitás előbbiekben érzékeltetett fejlődése azzal is összefügg, hogy hallgatóink nagy többsége - az egyetemen kivüli és belüli hatások eredményeként - materialista, kialakulóban lévő marxista világnézetű. Tudva azt, hogy a világnézeti hovatartozást tükröző számokat nagy óvatossággal kell kezelni, megemlitjük, hogy egy 1975-ben végzett vizsgálat szerint a hallgatók 82 %-a vallotta magát materialistának, 34