MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975

1975-09-26 463. öe. - 1975_VB 463/27

- 2 ­« a KISZ párttaggá nevelő tevékenységét, megjelölik a feladatokat, tö­rekednek a differenciáltabb, tervszerűbb munkára. A KISZ-szervek és -szervezetek a párthatározatok és a KISZ VIII. kongresszusának állásfoglalása alapján ugyancsak megkülönböztetett figyelmet szentelnek a fiatalok párttaggá nevelésének. Testületi ülé­seken megfogalmazták és elsősorban az éves akcióprogramokban rögzí­tették a konkrét tennivalóikat. A kedvező tagfelvételi munka mellett is, az 1974. december 30-i ál­lapot szerint az összpárttagok csupán 10,5 %-át adják a 30 év alatti kommunisták, 1970-ben arányuk 9,7 % volt. /A főváros felnőtt lakos­ságának 23,4 %-a 18-30 év közötti fiatal, 1975. I. 1-i adatok alapján./ I. A fiatalok körében végzett politikai nevelőmunka néhány tapasztalata A fiatalok párttaggá válásának megelőző szakasza, elengedhetetlen feltétele, a párt- ós a KISZ-szervezetek politikai nevelőmunkája, melynek eredményeként fokozódott a fiatalok közéleti aktivitása, azo­nosulása a párt politikájával. A pártszervezetekben kialakult politizáló légkör kedvezően befolyá­solta a fiatalokat, hatására kifejezésre juttatták egységes és helyes megítélésüket, fontos politikai kérdésekben. Pl. a szocialista orszá­gok politikai, gazdasági együttműködésének fontossága, a Szovjetunió­val kialakult kapcsolataink fejlődése, a Szovjetunió és a szocialis­ta országok hatékony, együttes fellépése a békéért és biztonságért folyó harcban, valamint különböző belpolitikai kérdésekben. Rendkívül érzékenyek mindarra amiben formalizmust, megrögzött kötött­séget tapasztalnak. Fogékonyak az újra, a korszerűre és támogatnak minden hasznos kezdeményezést. A KISZ-szervezetek a népgazdaság, a társadalom javát szolgáló munka­akciókra nagy létszámban tudták mozgósítani a KISZ-tagokat és a KISZ-en kívüliek jelentős részét. Ezek az akciók lehetőséget adtak a fiataloknak tehetségük és kezdeményező készségük kibontakoztatásá­hoz, szakmai fejlődésükhöz. Az elért eredményeken kivül, ez elmélyí­tette bennük a hivatástudatot, erősítette a munkához való szocialis­ta viszonyt. 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom