MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1975
1975-09-26 463. öe. - 1975_VB 463/28
- 3 Erősödött a KISZ szervezeti egysége, a fiatalokra gyakorolt politikai hatása. A fővárosi feladatok végrehajtásában aktívabban vettek részt a KISZ-tagok és a fiatalok. Érezhetőbb és konkrétabb a budapesti ifjúsági mozgalom eszmei, politikai, cselekvési egysége. Mindezek a tartalmasabb tömegpolitikai rendezvényekben és akciókban tükröződtek vissza és hatással voltak a KISZ-fiatalok párttaggá válására. A KISZ-oktatás a fiatalok tömeges, szervezett politikai képzési formája, jól szolgálta a fiatalok ideológiai, világnézeti nevelését, közéleti, politikai aktivitását. Gond, hogy elsősorban a munkásfiatalok köréből kevesen vesznek részt a KISZ-oktatásban. Az ifjúsági szövetség politikai képzésének rendszeréről, 1974. októberében hozott KISZ KB határozat differenciáltabb politikai oktatáshoz nyújt lehetőséget, ezzel is segitve a fiatalok közvetett úton történő befolyásolását. Mindezekkel együtt ténylegesen széleskörű társadalmi közüggyé vált az ifjúsággal történő céltudatosabb törődés, foglalkozás. A pártszervek irányításával, a tömegszervezetek és -mozgalmak, az állami, a gazdasági szervek és -vezetők nagy többsége érzi és érti az ifjúsággal kapcsolatos kötelezettségeit. A családi nevelés is változott, ugyanakkor mégis a személyes ráhatás, az egyéni jellemformálás nevelőmunkánk egyik gyengesége. Ha valaha igaz volt, ma talán különösen igy van: hogy leginkább az ifjúságtól esik legtávolabbra a kispolgáriság, az egoizmus, az önzés és a harácsolás, ahol pedig fellelhető, a felnőtt generáció adja a táptalaját. Ezért nagy a szerepe a személyes példamutatásnak, a felnőtt generáció helyes életfelfogásának. Nem lehet és nem is lenne igazságos az ifjuág hibáit menteni, melyek az ifjúkor sajátosságaiból is adódhatnak, mint pl. a meggondolatlan csatlakozás olyan ügyek hez, amelyekkel tulajdonképpen később önmaguk sem azonosulnak. II. A fiatalok párttagfelvételének előkészítése A pártszervezetekben fokozatosan kialakult a pártépitési tervek készítésének rendszere, amely az utóbbi időben gondosabb munkáról tanúskodik és jobban megfelel a határozatok, \alamint az élet szabta követelményeknek. Többségében mint "nevelési tervet" kezelik. Z£