MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1974
1974-12-09 442. öe. - 1974_VB 442/8
- 6 A jelentésben is szerepel a vallásosság: ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy nem 2-3 fő, hanem mintegy két tucat fiatalt kellett /Baptista szektások/ az utóbbi időben figyelmeztetni, - s ez a két tucat fiatal mintegy két tucat üzemet is jelent, ahová ezek kikerülnek, mint mérnökök. A másik ilyen: Budapest több pontján az utóbbi hónapokban megjdentek az un. "Erdély-kutatók", hogy megkeressék az igazi ősi magyar kultúrát és különböző gyűjtéseket végeznek. Emögött komoly nacionalista, soviniszta erők rejlenek. Erre is oda kell figyelni. Van egy un. "Márciusi kör" is, akik közül sok tucat személyi igazolványt gyűjtöttünk be, ha nem is történt velük szemben eljárás. Mindenesetre itt sem 3-5 főről van, vagy volt szó. Dienes Béla et: Kérdésemet azért tettem fel, mert rendkivül nagy probléma a különböző intézményeknél, hogy az ifjúságpolitikai határozat áttétele a gyakorlatba hogyan történjen. Egyik ilyen fő kérdés, hogy nagyobb lett a demokratizmus. Ez eszköz arra, hogy fő céljainkat elérjük. Mindjárt azonban vizsgálat tárgyává kell tennünk azt is, hogy a nagyobb demokratizmus a fő célok elérésére hogyan hat. A másik probléma: én, mint felhasználó nagyon gyakran találom szembe magamat azzal, hogy a végzett fiatal nem tartja élethivatásának pályáját, azt mondja, hogy ő egy pályatévesztett ember. Hogyan kivánjam én el ezek után, hogy munkája legjavát adja a szocializmus épitéséért, ha neki ez nem élethivatása, legfeljebb csak kereseti forrása. Kurucz István et: Nagyon sok szó esett a szemlélet változásáról. Ha egy javaslattal hozzájárulhatnék: évek óta komoly sikerrel folyik a Műszaki Egyetemen a fiatal oktatók részére a marxistaleninista képzés. Ebben az évben az Orvostudományi Egyetemen is beindult. Tekintettel arra, hogy mi szomszédok is vagyunk, nagyon szivesen indítanánk a Kertészeti Egyetemen is - akár kihelyezett formában is - továbbképzést. Kérem az elvtársak ezzel kapcsolatos állásfoglalását. Bozsó László et: A kerületi Pártbizottság ismeri a jelentést, nekünk hasonlóan pozitiv képünk van az egyetem munkájáról. Az őszi betakarítási munkák során az egyetem oktatói és hallgatói bebizonyították, hogy tudnak és vállalnak is áldozatokat. A kerületi Pártbizottság már korábban is kérte pártszervezet alakításának lehetőségét, - ez most ismét felvetődik. á'