MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972
1972-01-14 368. öe. - 1972_VB 368/30
2 a/ Nem könnyen, de az eltelt néhány év alatt sikerült elérni, hogy az egyetemen a tanulmányi és vizsgafegyelem a korábbi gyakran laza szinthez képest mind az oktatók, mind a hallgatók között jelentős mértékben javult. Ennek a pozitiv változásnak az alapja, az egyes karok által kidolgozott tanulmányi és vizsgaszabályzatok, amelyek előirják és biztosítják az oktatók és hallgatók jogait, ill. kötelességeit. Az állami vezetés kidolgozza és időben közli a tanulmányi félév pontos beosztását. Az alapszervi KISZ vezetőségi tagok és az adott évfolyamokat oktató tanszékek időnként összehangolt tervezéssel biztositják a félév folyamán az oktatási terhek viszonylag egyenletes elosztását. Ez azonban még messze van a kivonatos állapottól. Ezt esetenként egyaránt okozzák a túlzott hallgatói követelések, ill. az oktatók egy részénél jelentkező értetlenség, vagy kényelmesség. b/ Az egyetem technikai feltételei az utóbbi hat évben nem sokat javultak. Ennek olyan objektiv akadályai voltak, amelyeket az egyetem vezetése maximális törekvései ellenére sem tudott elháritani. Ma már országosan ismert, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem fejlesztése, a felszabadulás óta, a többi egyetemhez képest elmaradt. A felszabadulás óta az egyetem csak egyetlen uj épületet kapott; a Budaörsi uti kollégiumot. Ez sem kollégiumnak épült, s az ELTE mellett több más intézmény hallgatói is használják. Az egyetem legfiatalabb tanulmányi épülete 1913-ban épült. Az egyetemen lévő tűrhetetlen zsúfoltságot mutatja, hogy a Bölcsészettudományi Kar 3500 hallgatója és közel 400 oktatója a volt Piarista gimnáziumban kénytelen összezsúfolódni, amelyet 800 középiskolai hallgatóra épitettek. / Előfordul, hogy helység hiány miatt a folyosón tartanak órát/. Ha nem is tartjuk döntőnek, de méltatlan helyzet, hogy a legtöbb oktatói kategóriában az ELTE-n megállapított átlagfizetések, az azonos oktatói kategóriák országos átlaga alatt vannak, s gyakran elmaradnak még az újonnan szervezett főiskolák mögött is.