MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972

1972-12-22 391. öe. - 1972_VB 391/49

- 3 ­Elsőrendű feladat annak biztositása, hogy az egyetem rendelkezésére álló szellemi és anyagi erőforrások kihasználása maximális legyen. b./ A fizikai szülők gyermekei felvételének és tanulmányaik segitése terén elért tiszteletreméltó eredménye)!: mellett sem kerülheti el a vezetés figyelmét, hogy hosszabb távon számbeli arányuk csökkent. A folyamat megállitása és megforditása érdekében az egyetem, az MM dolgozza ki a további tennivalókat. E munkához a Budapesti Pártbizottság a maga részéről is megadja a szükséges segitséget. c./ Az oktató-nevelő munka továbbfejlesztésével kapcsolatban a VB. igényli, hogy minden egyetemi munka középpontjában a hallgatóság álljon. Mind a nevelés, mind a szocialista demokrácia fejlesz­tésének kulcskérdése a tanár-diák viszony szorosabbá fűzésében van. Ebben elsősorban a kommunista oktatók mutassanak példát. d./ A hallgatók között végzett munka egyik legnagyobb gyengesége, hogy egyetemi tanulmányaik során a hall­gatók többsége még minimális gyakorlatot sem szerez a közéleti tevékenységben, nem ismeri kellően a társadalmi életben jelentkező gyakorlati problémákat és azok meg­oldási lehetőségeit. Tartalmában és módszereiben is tovább kell fejlesztőni a marxizmus oktatását, törekedve a tanultok alkalmazá­sának elsajátitására. Folyamatosan ki kell dolgozni uj, nyelvezetükben is az egyetem jellegének megfelelő jegyzeteket. Az oktatóktól, elsősorban a kommunista oktatóktól meg kell követelni, hogy oktató-nevelő munkájukban alkal­4<3

Next

/
Oldalképek
Tartalom