MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972
1972-12-22 391. öe. - 1972_VB 391/50
-Párnázzák a marxizmus tanításait, megnyilvánulásaik és magatartásuk tükrözze a marxista-leninista meggyőződést. A pártszervezetnek, a KISZ-nek fokoznia kell a politikai aktivitását a hallgatók körében. E munka egyik alapvető fórumának továbbra is a kollégiumokat kell tekinteni, melyekben a fejlődés pozitiv jellege ellenére is sok lehetőség mariid kihasználatlanul. Az egyetem vezetése gondoskodjon arról, hogy a különböző egyetemi fórumok által végzett nevelőmunka a jelenleginél összehangoltabban, szervezettebben folyjék. e./ A KB. oktatáspolitikai határozatainak végrehajtása során a tartalmi és módszertani változtatásokkal együtt megfontoltan folytatni kell a korszerű egyetemi struktúra, ezen belül a hatékony integrált szervezetek kialakítására irányuló munkát. A mérnöktovábbképzés uj szervezetén belül az egyetem is jobban használja ki lehetőségeit az uj szervezet korszerű tartalommal való kitöltésében. f./ A Tudománypolitikai Irányelvek végrehajtásának további teendői között a szellemi és anyagi eszközök koncentrálása, az akadémiai és ipari kutatóintézetekkel való együttműködés fejlesztése változatlanul súlyponti feladatként szerepeljen. g./ Az állami és pártvezetés tegyen a szocialista demokrácia tartalmi fejlesztésére alkalmas intézkedéseket, tartsa fenn és fejlessze az alkotó, épitő munkalégkört. h./ A pártszervezet gondoskodjon a párttagság szervezeti fegyelmének javitásáról, erősitse cselekvési egységét. A pártépitést a hallgatók és a fiatal oktatók körére kell koncentrálni, gondosan ügyelve a pártépitő munka £ő