MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1972
1972-10-20 387. öe. - 1972_VB 387/15
I. A vállalat gazdasági helyzetének értékelése 1./ A vállalat termeléspolitikai a és IV. 5 éves, tervének legfontosabb célkitűzései Vállalatunk a III. 5 éves terv időszakában három házgyár üzembehelyezésével ugy fejlődött, hogy a tervidőszak utolsó évében 6.4-50 lakást adott át az 1965. évi bázisévben átadott 1.723 lakássál szemben. Egyidejűleg elértük, hogy a tervidőszakban átadott 21.147 lakás 75 %a már korszerű technológiával készült. Vállalatunk tevékenységének középpontjában a X. Kongresszus határozatainak megvalósitása áll. Fő feladatunknak tekintjük gazdasági és politikai téren egyaránt, hogy ennek érdekében koncentráljuk erőinket. A lakásépités jelentőségét aláhúzza számunkra az a körülmény, hogy a IV. 5 éves tervben épülő lakások közel egynegyede a fővárosban kerül felépitésre, s ennek mintegy felét vállalatunk kollektívájának kell megvalósítania. A Fővárosi Tanács megrendelése alapján épülő lakások közül 70 %-é.\ mi vitelezzük ki. A lakásépítéssel szemben támasztott növekvő mennyiségi igény kielégítése érdekében nagyobb részben saját erőből üzembe helyezzük negyedik házgyárunkat és rekonstrukcióval egybekötve bővitjük 1. sz. Házgyárunk teljesítményét. Ezen intézkedéssel biztositani akarjuk, hogy a IV. 5 éves tervidőszak végére évi 13.000 lakást gyártsunk és közel 12.000 lakást adjunk át. így a IV. 5 éves tervünk; 45.600 lakás 30B iskolai tanterem 2.400 óvodai férőhely 1.700 bölcsődei férőhely 16.000 m2 kereskedelmi létesítmény átadását irányozta elő. A IV. 5 éves tervből 1972-re jutó kommunális programot az I. félév végén felülvizsgáltuk és a fővárosi általános helyzet javitása érdekében a centenáriumi verseny felajánlásaként megemeltük. 2./ A vállalati terv végrehajtásának feltételei, a vállalat káderhelyzete és az anyagi tényezők szempontjából Az 1972. évi I. félévi tervünket - annak ellenérei hogy volumenben és arányokban maximumot irányóztuk elő - teljesítettük és időarányos eredményeink kimagaslóak, A vállalat eddigi működése során fél éves szinten először sikerült az egész évre előirányzott lakásmennyiség 43,3 #-át átadni. Az éves termelési érték terv 49,5 %-át teljesítettük. Az elért eredmény 80 %át a termelékenység emelkedése eredményeként hoztuk. Ab