MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-07-02 355. öe. - 1971_VB 355/11

-3­Felmerült itt a rendszeres továbbképzés fontossága. Az egyetemi képzés megvizsgálása, esetleg leszükitése, de ugyanakkor a továbbképzés megteremtése fontos feladat leríne, s ezt a továbbképzést az egyeteme­ken kellene megoldani. Ez rendkivül költség-igényes nagy beruházást kivan, s az egyetemektől külön létre­hozni nagyon helytelen lenne. A nyelvi kérdésekről leÍrtakkal egyetértek: a nem nyelvészképzés alapja ne az egyetemre kerüljön. 10 évi tanulás után ne nekünk kelljen megtanítani az oda­kerülő hallgatókat a nyelv elsajátítására. Jó lenne, ha az egyetemre ugy kerülne a hallgató, hogy valamit már tud. Egy kérdéssel szeretnék behatóbban foglalkozni, ez pedig a kétfokozatú képzés:ennek kialakításánál az anyag nem veszi figyelembe, hogy a felsőfokú technikumok, fő­iskolák beindulásánál a kísérleti stádiumban vagyunk. Nagyon sok pro és kontra hangzott el ezzel kapcsolatban, és mi kis türelmet kérünk ebben a kérdésben. A vállalatok nyilatkozatával kapcsolatban: ilyen szakember még kisem tette a lábát vállalathoz, csak jövőre fog kikerülni. A vállalatnak tehát éppen olyan vélekedése lehet, mint ahogy mi is megrajzoltuk, hogy milyen szakembert szeretnénk kiadni. Egyetértek azzal, hogy helyesebb lett volna a vegyészmérnökök helyett a gépészekkel kezdeni, de ők nem vállalták a kísérletezést, ezért ott kellett kezdeni, ahol készséggel vállalták ezt a munkát. Ahhoz, hogy ezeket a hibákat felszámolhassuk sok segítséget kell kérnünk a helyi pártbizottságoktól, mert ennek valóban van súlyos politikai és társadalmi vetülete is. Türelmet és segítséget szeretnénk kérni ebben a vonatkozásban az elvtársaktól is. Katona Imre elvtárs: Az a helyzet, hogy ez az anyag nem a VB. elé készült elsősorban. Az anyag a KB. által létrehozott, un. főbizottság részére készült. Nincsenek kibontva olyan kérdések, amelyek kibontása egy VB. állásfoglalásához feltét­lenül szükséges lenne. Másrészt ritkán tárgyalunk ilyen jellegű anyagot, s ennek a tárgyalási formáját is ki kell alakítani. Semmiképpen sem javaslom, hogy bármilyen kiegészí­tés, vagy megállapítás megváltoztatása történjen az anyagban. Minden észrevétel, ami itt elhangzott legyen mellékelve az anyaghoz. Ezt az anyagot szakemberekből létrehozott bizottság hagyta jóvá, nekünk nem az a szerepünk, hogy ezt az anyagot ilyen értelemben jóváhagyjuk, - ezért mellékeljük észrevete­leinket. Ebben a vizsgálatban azért adhatunk pluszt, mert jelentős mértékben bevontuk a felhasználókat, mert eddig mindig a képzőknél folytattunk vizsgálatot. Ezért nem értek egyet Sarlós elvtárs véleményével.

Next

/
Oldalképek
Tartalom