MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-08-13 358. öe. - 1971_VB 358/77

- 4 ­a szervezett fórumokra korlátozódik. Egyénileg a kommunisták már nem igen kezdeményeznek vitákat. A vezető testületekben, a színházak művészeti tanácsaiban, választmányi szakosztályi üléseke n már inkább visszahúzódnak, s arra hivatkoznak ,hogy nincs is mód - pl. a művészeti tanácsokban ilyen Jellegű vitákat kezdeményezni. Sokszor azt várják, hogy ezekben a testületekben valahonnan kívülről, felsőbb párt, állami szervek képviselőitől kapjanak segítségeket, indítékot a vitához. A vitakészség ilyen hiánya mutatkozott meg pl. a Képzőművészek Szövetségének vezető testületeiben, a szövetségi kiállítás zsűrizésével kapcsolatban, a színházak művészeti tanácsaiban. A művészeti területen dolgozó pártszervezetek befolyásának, tekintélyének fontos tényezője a párttagság művészi színvonala, alkotó tevékenysége. Ugyanakkor le kell szögezni, hogy a művészeti területeken dolgozó pártszervezetek működésének, a párttagsággal szemben támasztott követelmények­nek politikai, ideológiai normái ugyanazok, mint a más területen dolgozó pártszervezeteknél. Nem a tehetség valamilyen meghatá­rozott szintje, vagy valamely művészeti stilusfelfogás kell, hogy egyesítse a kommunistákat, hanem a munkásosztály politikai ideológiai céljainak követése, a párt politikájáért való közös felelősségérzet és együttmunkalkodás. A művészeti terü­leten dolgozó pártszervezetek ezt az alapvető elvet icen nehezen tudják érvényesíteni és sokszor a kommunista művésze­ken belül is kevoredik a párthoz tartozásuk politikai, ideológiai követelménye, a művészi stilus ós művészi kvalitás szintjével. A párttagfelvétel is a fenti elvek nem egységes értelmezése és felfogása következtében torzulást szenved. A művészeti területen dolgozó pártszervezetek egyik oasy problémája, hogy a párttagság átlagos életkora viszonylag magas. A viasgált pártszervezeteknél az átlagos életkor 45 év körül van. Sokszor a vezetőségi tagok életkora ennél is magasabb. Ez a tény különösen felhivja a figyelmet a pártépitési munkára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom