MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971

1971-08-13 358. öe. - 1971_VB 358/17

-ÍZ, A)­elé viszik és vannak művészek, akik anyagilag rosszul állnak. A Képzomüv ész-e ti Alap bizonyos összegekkel segiti ezeket. A szinészek terén vetődött fel legélesebben a munkanélküliség. 1969-ben 2<~>o-r:>l beszéltek. A vizsgálat alapján most 90 olyan művész van, akiknek nincs állandó szerződése. A szövetségen belül külön munkakört állítottak be, aki ajánlásokat tesz ezeknek a művész éknek. A TV és a rádiójátékok miatt a munkanélküliség ellenére is kevés a szinész. Például az. Avar egy hónapban 45o órát dolgozik. Az életmódjuk igen magas rezsit igényel. Ehhez képest mérve néha igen komoly anyagi gondokkal rendelkeznek. A Propaganda és Művelődési Bizottság 197I« áprilisában foglalkozott a fiatal művészek helgzetével. Ez a jelentés magában foglalja hogyan néz ki a fiatal művészek helvzete. Az Íróknál az a helyzet, .7 a kiadási politikánk jó, de a nyomdai kapacitás miatt késnek a müvek. A párthoz való kapcsolatot ez a jelentés ugy rögzíti, hogy nem sikerült kapcsolatot kialakitani a fiatal művészek többségével, és ez sok mindenben félreértést szül. A művészek körében uralkodik egy bizonyos belső dolog, hogy vigyáznak arra, hogy nehogy ugy lássék, hogy a párt tagsággal akarnak karriert elérni. A párt­tagság művészeti szinvonalá jó közepes körül van, nem jelentős helyet töltenek be a művészeti életben, nem tudnak befolyást gyakorolni a művészeti életre. Sarlós István elvtárs; Két évvel ezelőtt tárgyaltuk ezt a témát. Most is el­mondom azt, amit akkor mondtam. Átfogóbban, alaposabban kellene elemezni a művészek életét. A művészek í'elfogása más, mint a többi embereké. Mi is másképp nézzük őket, mint másokat. Tudomásul kell vennünk, hogy a pártirányítás is "másképpen jelentkezik ezek között. Hftl vannak ezeknek a' pártszervezetei? ^ művészeti pártszervezetek helyzete: nem együtt, egy időben dolgoznak, nem mindenki tagja a művészeti szövetségnek. Kezd egy olyan nézet kialakulni, hogy nem az első ember az első, hanem a harmadik, tehát nem az igazgató az első ember, aki vezet, aki irányit. Sok intézménnyel kell ezeknek a szerveknek kapcsolatot tartani, /minisztérium, művészeti szövet­ség, kerületi pártbizottság, stb./ Nem biztos, hogy ezeknek a szerveknek azonos a véleményük egy bizonyos dologról. Ezért nem tud eligazodni, nem tudja mit tegyen. Egyszerüsiteni kellene az irányitást. ífem biztos, hogy mindig a pártszervezetre támaszkodnak azokban a kérdésekben, amikben kellene. Ebben a helyzetben a párt­szervezet hátránybon van. Minden pártszervezetben minden párttag egyenlő. De a művészeti pártszervezetekben nincs igy. Itt nagy a tekintélytisztelet a tekintélyes művész felé. Tehát a pártszervezet­nek nagyobb tekintélyt kell szerezni. A művész hamarabb eljut különöbözŐ helyekre, mint a párttitkár. Tehát a pártszervezetek tekintélyét feltétlenül erősiteni kell. Ezen keresztül lehetne az egyéni ma atartásra is jobban hatni. Nem szabad belenyugodni abba, hogy a művész azért nem akar belépni a pártba, mert nem tudja megtartani a párt erkölcsi normáit. Ebből viszont nem szabad engedni. Felvetődött a munkanélüli művészek kérdése. Egy színházban van olyan 8-I0 művész, aki a fizetését kapja,, és nem csinál semmit. Az előterjesztés első mondata kivételével javaslom elfogadni az anyagot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom