MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1971
1971-08-13 358. öe. - 1971_VB 358/16
-«Aí 3./ Jelentés a művészeti területen dolgozó pártszervezetek és kommunista művészek helyzetéről , a területen folyó pártépitési munkáról. Pe.ják Emil et. 1969-ben egy átfogó jelentésben állástfoglalt a VB. sok kérdésben. Azóta előre léptünk, rendszeresebb, szervezettebb az alapszervezeti élet, bár a megjelenés 4o-5o%-os, de ez is haladás. Országos kultúrpolitikai kérdésekről ddott tájékoztató, információ vonalán nagyot lenditett előre a kongresszus. Kedvezőek a minisztérium, illetve a különböző szakmai szervek által adott politikai tájékoztatók, eszmecserék. Előrelépés van a világnézeti nevelés vonalán. Az esti egyetem iránt ez évben is nagy az érdeklődés, több száz főt tudunk képezni. A pártépités is valamit javult, hiszen 1967-től mintegy loo főt vettek fel" ezek a pártszervezetek. Művész ebből 22. Sz évben S művészt vettek fel. Ez még mindig nagyon kevés; a képzőművészek és a szinészek vonalán van még mit tenni. Kelen Béla elvtárs: /kérdés/ A fiatal művészek helyzetével kapcsolatban: elmondják, hogy kevés a párttal a kapcsolatuk. Hogyan áll ez a helyzet? ria^y Hichárd et. /kérdés/ Mennyi a munkanélküli szinész? Pál Lénárd elvtárs: /kérdés/ A 7. oldalon 6. sorától leirtak nem tudom mit akarnak kifejezni. Dogmátizmust, szektás befolyást, vagy mit? Peják elvtárs /válasz/ A fiatalok kérdése rendkívül bonyolult. A tartózkodásnak sok oka van. A kezdő szinészek anyagi dotációja igen nagy. Idejük nagy részét leköti a szakmai munka. A másik: elterjedt körükben egy olyan szemlélet, hogy ha fiatal korában jelentkezik, közeledik a párthoz, rásütik a komfornista bélyeget. Ezt összeegyeztetni körükben rendkivül szerte ágazó munkát "igényel. A másik az, hogy a tekintélyes művészek közül még sokan nem tagjai a pártnak. Ezek példája vonzó. László fibor elvtárs /válasz/ Zenészből nincs Budapesten munkanélküli. A képzőművészet terén nem lehet megállapítani, ki a foglalkoztatott, ki nem. Ezek körében is vannak olyan művészek, akiknek a müveit rendszeresen zsűri