MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1970
1970-10-09 335. öe. - 1970_VB 335/39
- 3 A vitában felvetett észrevételek, javaslatok egyrésze helyi kérdésekkel foglalkozott. A jelentősebb rész fővárosi, illetve országos társadalompolitikai és gazdasági kérdésekre vonatkozik. Elhangzottak olyan vélemények és javaslatok is, melyekkel nem lehet egyetérteni, de ezeket a véleményeket sem minősíthetjük rosszindulatúnak, mert a párt politikájának, tekintélyének féltéséből erednek. Levonható a vitákból az a következtetés is, hogy vannak meg nem értett bonyolult kérdések is, melyek tisztázásával a kongresszus után folyamatosan foglalkozni kell. A budapesti kommunisták amellett, hogy általában elfogadták, egyetértésüke t fejezték ki az Irányelvekben foglaltakkal, számos észrevételt, java.slatot tettek, melyeket a következőkben fejezetenként foglalunk össze. I. A NEMZETKÖZI HELYZET, KÜLPOLITIKÁNK . Pártunk külpolitikai irányvonalával a párttagság egyetért. Nagyra értékeli a Központi Bizottság és a Kormány kezdeményező, aktiv külpolitikai tevékenységét. Örömmel tapasztalja azt a,nemzetközi tekintélyt, melyet a Magyar Népköztársaság kivívott. Kéri továbbra is tegyünk meg minden tőlünk telhető erőfeszítést'.a béke fenntartásáért, az európai és nemzetközi biztonságért. Külpolitikánkat és nemzetközi kapcsolatainkat változatlanul az internacionalizmus, a Szovjetülió és a.szocialista országokkal való testvéri együttműködés jellemezze. A béke fenntartása fontos eszközének tekintik a Varsói Szerződés további erősítését. A felszólalók elitélik az Indokina és Közel-Kelet térségében-kife5tett imperialista agresszív politikát. A legnagyobb felháborodást a;Z Egyesült Államok Vietnamban folytatott háborúja váltja ki. Egyetértenek v.z imperializmus ellen fegyverrel küzdő népek