MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1970

1970-10-09 335. öe. - 1970_VB 335/40

4 megsegitésével. Megállapították, ho 0 y a meglévő ellentmondások ellenére a nemzetközi helyzet a szocialista világrendszer részé­re kedvezően alakult. Néhány felszólaló ugy véli a vietnami népnek és az araboknak nyújtott segítség túlzott terhet jelent népgazdaságunknak* Egyetértenek azzal, hogy következetes külpolitikai elveink alap­ján fejlesszük a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élését. Ennek szellemében bővitsük kapcsolatainkat a kapitalista országokkal. Javasolták; - a kongresszusi beszámolóban kapjon helyet a "harma­dik világ" társadalmi és nemzetközi problémába* - ítéljük el Izraelt, viszont határoljuk el magunkat egyes arab államok anarchikus cselekedeteitől. - A kongresszust követően az illetékes szervek dolgozzák fel és propagálják; a békés egymás mellett élés, az európai biztonsági rendszer megteremtésének elvi és gyakorlati kérdéseit, a nem­zetközi méretekben folyó ideológiai harc külpolitikai, a moi szociáldemokrácia politikai és ideológiai tevékenységének jel­lemző vonásait. II. TÁRSADALMI FEJLŐDÉS liKK FŐBB JELLEMZŐI; Párttagságunk egyetért társadalmi fejlődésünk, az osztályszer­kezetben bekövetkezett változások értékelésével. Általános igény, hogy tovább erősödjön a munkásosztály vezető, szerepe, javuljon gazdasági, politikai és társadalmi helyzete. Helyeslést váltott ki az irányelvek azon megállapítása, hogy a párt-, állami és társadalmi szervek intézkedéseinél mindig szá­moljanak a munkásokra, tömegekre gyakorolt hatásával. Sok hozzá­szóló hivta fel a figyelmet arra, hogy munkahelyi kérdésekben

Next

/
Oldalképek
Tartalom