MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965

1965-01-22 189. öe. - 1965_VB 189/9

GSné Oj 2./ Az üzemi demokrácia helyzetének és fejlődésének kér d éseiről szóló előterjesztés vázlata . Előadó: Nagy Richárd, Mint már a munkatervnél is jeleztük, a téma leszűkült az üzemi demokráciára, de az anyagban mégis törekedni kellene a szocialista demokrácia néhány általános kérdésére, A javaslatba bele is foglaltuk, A vázlatból nem derül ki, hogy az egyes kér­dések milyen nagyságrendben vannak. Nem egyenletes az egyes kér­dések nagyságrendje,^de valószinü, hogy az első rész és a befeje­ző rész lesz rövid. Összhangban van a KB, által tervezett anyag­gal, azonban ott erősebben eltolódik az állami vezetés problema­tikája, ­Molnár Ernő elvtárs : A munkaközösségben éppen tegnap vitatták ezt a kérdést. Ott is az üzemet fogja tárgyalni és minden mást mellékletként fog kezelni. Az anyaghoz: egyetértek az anyaggal, benne vannak azok a kérdések, amelyeket tanulmányozni kell. Azonban 2-3 elvi kér­déssel van problémám, A szükségesség kérdését veti fel és a fogal­mazásban van szerintem a probléma. "A tömegek aktiv bekapcsolása az élet területén" helyett a "bekapcsolódás fokozódása" lenne a helyes megfogalmazás. Nekünk bármilyen az óhajunk, a társadalmi állapottal is szembe kell nézni, hogy a nagy tömeg, ezt hogyan értelmezi. Nem tudom szükség van-e a demokratikus hagyományok elénk tárására. Mi szükség van arra, hogy ezt "piszkáljuk"? Erőtelje­sen megítélni azt, amirel növelni tudjuk - ez helyes. Nem helyes­lem azonban egy különálló pontnak kezelgetni. Bár fel kell dolgozni az üzemi demokrácia tényezőit, de helyette, vagy mellette fel kell dolgozni azt, ami növeli és fejleszti azt. Néhány helyen van ezzel kapcsolatban problémám, A demokrácia kérdését leszükitjük az üzem dolgozóinak és a vezetői­nek a viszonyára. Holott ez a rendszerünk egy lényeges sajátos­sága, bizonyos vezetők közötti viszony kifejlesztését is jelenti. Az alsóbb és felsőbb vezetőgarnitúra közötti viszonyt is jelenti. Nemcsak azt kell kutatni, hogy a termelési tanácskozá­sokon mi történt. A tapasztalat mutatja, hogy a demokrácia köve­telménye a nézetek egyeztetését, a feltételek megbeszélését és a szó korrekt tartását jelenti. Ez súlyosabban esik a latba a vezető apparátusban, A II/2 pontjában az üzemi demokrácia fórumainak kialakí­tása szerepel. Össze van keverve a dolog. Döntési jog tisztázatlan, - irja az anyag. Ha mi ezt összefoglaljuk - az üzemet értem ­különböző területén a helyzetet felmérve kialakitunk egy olyan ál­talánosító nézetet, hogy ki mire képes, mit kell fejleszteni, akkor egyetértek vele. A tervekbe való beleszólást világossá kell tenni, Megitélésem szerint éppen arról van szó, hogy nekünk tovább kell menni, hogy melyek azok a kérdések, amelyekbe be kell és bele tudjuk vonni a széles tömegeket. A tapasztalat széleskörű, de nem egyöntetű, A nézetek tisztázatlansága a legfőbb gond. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR

Next

/
Oldalképek
Tartalom