MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-04-09 194. öe. - 1965_VB 194/36
3o 25 gépek "beállításával, amelyek a lakások karbantartása és felújítása terén felhasználhatók. A főváros azonban egyetlen olyan gyártó vállalatot sem talál, amely a Tanács vállalatai részére kis szériákban ilyen gépeket gyártana, Kivel sem a tanácsi, sem az építésügyi minisztériumi épitőipar vonatkozásában az elkövetkező években nem beszélhetünk a kapacitás fejlesztéséről) ezért a Házkezelési Igazgatóság házilagos kapacitását okvetlenül fejleszteni kell .Nagyon sokan állástfoglalnak ez ellen a vezető szerveknél, - elsősorban a szakszervekre gondolok, mint pl. a Tervhivatal - el akarják sorvasztani. Már pedig ha elsorvasztjuk, akkor még krimihálisabb less Budapest lakóházainak a helyzete és állapota, mint jelenleg. Ami a lakásszámokat illeti, ebben a tekintetben pontos helyzetképet adnak az elvtársak. Ennek; a helyzetképnek a siralmasságát csupán két témával kivánom aláhúzni, - többet nem mondok, bár még 12 témát is tudnák felsorolni. ORSZÁGOS LEVÉLTÁR