MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1965
1965-04-09 194. öe. - 1965_VB 194/37
3/1 - 26 ftz első az, hogy van Budapesten több, mint 3.ooo érvényes birói határozat, amely mögött lakásügy van, de amely birói határozatokat a legjobb indulattal sem tudunk figyelembe venni és holnap a kerületi tanácsok nyakába xkxxp&iL tudják varrni, ha akarják, hogy törvénysértéseket követnek el, törvényekéit, birói döntéseket nem tartanak be. A másik, ennél súlyosabb, és szerintem szerepeltetni kellene az anyagban. Általában azt szoktuk #ondani, hogy lakás: lit^sí De azért mégis más a helyzet, ha megnézzük, hogy 1964-ben a tanácsi beruházásból épitett összes szövetkezeti és bérlakások 25 #-a garsonlakás, amikor pedig a Minisztertanács rendelete szerint csak lo 'fo-a. lehetett volna az. Aki 1963-ban garsonlakást kapott, az ma a loo.ooo jogos lakásigény lő között szerepel a kerületi tanácsoknál, mert a garsonlakassal nem oldottuk meg az Ő lakáskérdését. Miért van ez? Azért, mert hálunk a sok mutató közül,sajnos, elsősorban csak a lakásszámot veszik figyelembe és mellette természetesen a forintot, a brutto-netto költséget is, továbbá a lakások kvadrátméterét. Véleményem s'zerint ezt a három alapvető mutatót kellene egyforma súllyal kezelni, mert most nem ugy kezelik. 1964-65ben egyetlen háromszobás lakást sem épitettünk, sem szövetkezeti, sem bérlakást, pedig tudjuk, akik ebben a sárgaházban dolgozunk, hogy a háromszobás lakásokra vonatkozó igény is százával-ezrével merül fel. Becsapjuk tehát a kormányzati szerveket, amikor arról tájékoztatjuk őket, hogy a lakásszámot teljesítettük és a bruttonetto költségen felül, vagy csak minimálisan felette állunk. Becsapjuk őket, mert véleményem szerint nem teljesítettük, mert nem megfelelő súllyal kezeljük a kvadrátmétereket sem. A 25 $ garsonlakás mindent megmagyaráz. Még csak egy mondatban szeretnék e témáról szólni. Csak egy mondatot kellene szerepeltetni róla. Mintegy 5-6 éves témája a fővárosi Tanácsnak, hogy a lakásbérleti jogviszonyt szabályozó uj rendeletre volna szükség. Nem kell több róla, csak egy mondat. Tudjuk, hogy az ÉM-ben dolgoznak rajta. Tudtommal 5 éve! ORSZÁGOS LEVÉLTAR