MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-12-21 186. öe. - 1964_VB 186/90
megjelenő példányszám több mint fel© a fővárosban fogy el« A TV térhódítása, a művelődési igény fokozódása arra készteti a népművelés terén dolgozókat, hogy egyre inkább keressék a korszerű formákat, módszereket, melyekkel a népmüvelés hatékonyságát fokozni tudják* Ugyanakkor, amikor a határozat végrehajtásában eredményekről beszélhetünk, még elég sok problémával találkozunk. Jelentésünk azt kivanja megmutatni, hogy a határozót teljesítésében meddig jutottunk. Nem vállalkoztunk arra, hogy mindazokat a kérdéseket tárgyaljuk, amelyekkel a határozat foglalkozó bt, hanem esek a szorosan vett iskolánkivüli népmüvelés lényegesebb kérdéseit érintjük., I i _^dományos_ismeretterjesztés^ • A határozat feladatul jelölte meg a tudományos világnézetet megalapozó természettudományos ós az üzemek termelési feladataihoz kapcsolódó műszaki ismeretterjesztést, a szocialista hazafi-ság és erkölcs érzésének és tudatának fokozottabb fejlesztését, és ezzel kapcsolatosan a nacionalizmus, sovinizmus elleni harcra, a kispolgári etikai nézetek birálatára hivta fel a figyelmet. Az ismeretterjesztés formái közül elsősorban a munkásakadémiák rendszerének megszilárdítását és fejlesztését jelölte meg. N / X / Ismeretterjesztő munkát végző szervek együttes munkája nyomán az elnult 3 évben tartalmában és számszerüségében tovább fejlődött az ismeretterjesztése " elő adások száma; hallgatók száma? 1961/62 15 850 836 000 1962/63 16 690 830 400 1963/64 , 19 677 " 997 500 • Az elhangzott előadások több mint 70 százalékát TIT előadók tartották, ezekről rendelkezünk pontos kimutatással, 'Figyelemreméltó, hogy a természettudományok javára sikerült arányváltoztatást elérni. Részesedése az összelőadasokból / beleértve, a műszaki előadásokat is / az. 1961. évi 39,4 %-ról 44 %-ra növekedett, A természettudományokon beiül elsősorban a földrajzi, egészségügyi,