MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964
1964-12-21 186. öe. - 1964_VB 186/22
A felmérésnél kiderült, hogy nem voltak a feltételek biztosítva. 1961-ben 7950, 1962-ben 7200, 1963-ban 500-re csökkent le, 1965-ben még alacsonyabb lesz, mert a tervek nem voltak reálisak, nem vették figyelembe az erőforrásokat. Csökkenteni kellett a tervet. Tavaly májusban csökkentették 13 millióval. Ezt az épitők vállalták, mégsem tudták teljesíteni ezt sem. A helytelen tervezésben része volt a tervező szerveknek, a minisztériumnak, de nem ez volt az egyedüli ok. Imit lehetne, azt sem teszik meg, ha lehetne dolgozni, akkor sem dolgoznak. A KB. határozata alapján a jövő évi terv számok nagyjából megfelelőek. Rajta kell tartani a szemünket, figyelemmel kisérni, hogy tervszerűen dolgoznak-e, átadgák-e a szakipari vállalatoknak a lakásokat időben, vagy módosítják-e az átadási szerződéseket. Az anyagban szerepelnek pozitiv vonások is. Pl. a lakások felszereltségének alakulása. Kérdés, helyes-e ez? ííincs elég pénz és a kapacitás is kevés, ugyanakkor a lakások felszereltségét növeljük. Meg kellene nézni, hogyan lehetne a bútorok beépitett szekrények, berendezések terhére a lakások számát növelni. Ha nem tudunk elég lakást adni, meg lesz a saját bútorával mindenki, csak beköltözhessen. Előrehaladást kell elérni a társadalmi munkaerők bevonásában is. Ne;:, lehet letérni erről az útról, főleg a társas-ház épitési akcióban lehet sok munkaerőt mozgatni. Csak meg kell találni a módját, hogyan lehet.