MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-11-16 183. öe. - 1964_VB 183/49

ó*s^ G0S uv**** Jelentősen gyarapodott a párt szilárd ifjú­sági bázisát jelentő fiatalok száma, akik jól megértik a párt politikáját, részt kérnek a szo­cialista építőmunka felatainak megoldásából, és tudatosan dolgoznak az ifjúsági mozgalom­ban. Egyre inkább életszükségletükké válik az aktív közösségi munka. Ennek a rétegnek számbeli növekedése, szocialista jellem­vonásainak gyarapodása fejezi ki leginkább a magyar ifjúság töme­geiben az utóbbi időben végbement kedvező fejlődést. Az ifjúság egészén belül számottevő az a ré­teg, amely általában támogatja politikai tevé­kenységünket, de még nem kapcsolódik be elég aktívan a politikai, társadalmi életbe. Világnézete, életfelfogása, erkölcse alapjában véve egészséges; rendesen dolgozik, tanul. Ifjúsági szövetségünk nevelőmunkájában — tagjaink, a párt szilárd ifjúsági bázisa mellett — erre a rétegre fordítsa a legnagyobb figyelmet. A fiatalok között vannak olyanok is, akik kötelességeiknek csak egy részét teljesítik, „má­ról holnapra" élnek. Közömbösek a politikai, társadalmi kér­dések iránt, viselkedésük sokszor kifogásolható. Ezekben a fiatalok­ban azonban számos jó tulajdonság is van, nevelőmunkánktól függ, hogy ezek uralkodóvá váljanak. Vannak a fiatalok között huligánok és huli­gánkodók is, akiknek száma ugyan nem nagy, de hatásuk veszélyes környezetükre. Megfékezésük, átnevelésük nemcsak a hivatalos szervek, a felnőttek feladata, ha­nem a fiatalok kötelessége is. 2. A két kongresszus között egyre jobban érvényesült a' kommu­nista nevelés hatása. A fiatalok eszmei, politikai, erkölcsi fejlődésére az egészséges tendenciák a jellemzőek. Nem lebecsülendő azonban még a burzsoá ideológia és erkölcs hatása sem. a) A különböző társadalmi rendszerű orszá­gok békés egymás mellett élésének elve ifjú­ságunk nagy tömegeinél teljes egyetértésre ta­lál. A békés egymás mellett élés tartalmát sokan leegyszerűsítik; nem értik, hogy ez egyet jelent a burzsoá ideológia elleni harccal, a kapi­talizmussal folytatott gazdasági, versennyel, a kommunizmusért, a békéért, a népek függetlenségéért, szabadságáért folytatott harccaL A képzetlenebb fiataloknál téves illúziókat is kelt. Egyesek lebecsü­lik az agresszív háborús erők mesterkedéseit, pacifista nézeteket val­lanak; nem tartják fontosnak a honvédelem erősítését és kötelessé­4.3 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom