MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1964

1964-11-16 183. öe. - 1964_VB 183/50

ORSZÁGOS ú**** güknek a katonai szolgálatot. Tudatosítsuk a fiatalokban — a kato­nai bevonulás előtt, a katonaidő alatt és után —, hogy a haza vé­delmére való felkészülés, az i f j ú 6 á g fontos kö­telessége. Egyes fiatalok a békés egymás mellett élést helytelenül mint az el­lenséges ideológiai áramlatokkal való megbékélést értelmezik. Ez esetenként a burzsoá ideológiai nézeteket árasztó filmek, irodalmi termékek iránti túlzott érdeklődésben, valamint a kapitalizmusról al­kotott illúziókban jut kifejezésre. Sok fialal gondolatvilágában elvesztik osztályjellegüket olyan fo­galmak, mint a demokrácia, a szabadság. Gyakran nem értik a ka­pitalista országok dolgozó népének kizsákmányoltságát, osztályelnyo­mását. KlSZ-szervezeteink, úttörőcsapataink tartsák ébren a gyer­mekekben, a fiatalokban az embertelen kapitalista társadalommal szembeni gyűlölet szellemét. Igaz érvek, meggyőző tények segítségé­ved mutassák meg a burzsoá rend valódi arcát, oszlassák el a kapi­talizmussal kapcsolatos téves illúziókat. b) A szocialista hazafiság és internacionaliz­mus mindjobban áthatja ifjúságunk gondolat­világát. Erősödik a szocializmus sikerei által kiváltott nemzeti büszkeség, a rokonszenv a szocializmust építő és a szabadságukért harcoló népek iránt. Jelentős részük megérti a honvédelem fontossá­gát, öntudatosan vállalja a katonai szolgálatot. A katonafiatalok helytállásának jelentős szerepe van abban, hogy fegyveres erőink harci készültsége megfelel a követelményeknek. A helyes vonások mellett jelentkeznek nacionalista nézetek is. A magyarországi kapitalista múlt nacionalista maradványai kevered­nek bonyolultabb mai kérdésekkel. A káros nemzeti gőg ma gyak­ran „szocialista" mezben jelenik meg, mint saját eredményeink túl­értékelése, más szocialista országok sikereinek lebecsülése. A fiatalok jelentős része szükségesnek tartja a szocializmust építő népek gazda­sági és politikai összefogását Azonban e kapcsolatokat és egyezmé­nyeket tájékozatlanságból és az ellenséges propaganda hatására ese­tenként gyanakvással fogadja. A népek közti béke, barátság eszméje mélyen él az ifjúságban, azor.ban ez nem minden esetben fejlődik szocialista internacionalizmussá. Az igazi hazafiság legfőbb követelménye: a szocializmus építésében való aktív részvétel; a szocialista tábor egységének védelme és ál­landó erősítése; a szocializmust, a kommuniz­must építő népek testvéri kapcsolatának fej­lesztése; a még elnyomás alatt élő dolgozókkal 6 so

Next

/
Oldalképek
Tartalom