MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961

1961-04-10 99. öe. - 1961_VB 99/13

- , •- . M ORSZÁGOS LKVftXtR Az elmúlt hónapokban bevezetett bizonyos tanrendi racionali­zálás azt eredményezte, hogy a rajz feladatokat sikerült csök­kenteni anélkül, hogy az oktatás minőségét ez károsan befoláy­solná. Le lehetett mérni, hogy bizonyos témaköröket hány tan­szék ad elő ugyanazon karon ugyanazon hallgatóknak. Ez a fel­mérés eredményezte, hogy jó néhány átfedésre jöttünk rá, amit két professzor is előadott. A tananyag értelmezése körül is probléma vai • Az 1920-as anyagot is oktatják - emellett azzal egyetértenek, hogy a korszerű t echnikát oktassák. Ipari kutatásra vonatkozóan: azt képzeljük, s bizonyos kezde­ti eredméty van, hogy az úgynevezett külső megbizásokat - ame­lyek az egyetemen elég széles körben folynak - ugy lehetne eredményesebbé tenni, ha nem elsősorban vállalat és tanszék tárgyalna egymással, hanem a tárcák tárgyalnának az egyetem­mel, hogy milyen megbizatásokat végezzenek. Mérnökigény kielégítése: az Országos Tervhivatal összeállí­totta 15-20 évre előzetesen a számokat, az 5 éves tervnek az igényeit nagyj ából meg lehet és meg is fogják tudni állapitani az ipar felfutásából. Vannak konkrét számok, de ezek állami -vonalon lényegében még nincsenek jóváhagyva. A társadalomtudományi tanszékeknek van tekintélyük az egyete­men. A tanszékek élén olyan felkészült elvtársak állnak, akik elismert tekintélye a szakterületnek. Az elvtársak igyekeznek saját magukat jelentősen továbbképzeni: több elvtárs aspiráns. A társadalomtudományi tanszékeken is folyik bizonyos tudomá­-nyos munka. Kovács elvtárs kérdésére: a felvételi munka több vonatkozás­ban problémát jelentett az elmúlt években és jelent most is. A jelentkezéseken belül a munkás-paraszt hallgatók jelentkezé­se évről-évre csökken. A propagandamunka bizonyos mértékig ezt ellensúlyozza, de mind az előkészitő tanfolyamok számát figyelembe véve, mind a középiskolákból lényegében nagyon ko­moly erőfeszítéseket kell tenni annak ét. dekében, hogy a mintegy 52 f /i-ot elérhessük. Az elmúlt években a felvételi munka során követtünk el bizo­nyos hibákat. A Titkárság határozata szerint 52 $-ot kell el­érni munkás-paraszt fiataloknál, de olyanokat kell felvenni, akik elsősorban alkalmasak felsőoktatásra - a határozatnak ezt az utóbbi részét nem mindig vettük figyelembe, ami megmu­tatkozik a lemorzsolódásokban is. Az utóvizsgások jelenté­keny része munkás és paraszt származású fiatal. A norma rendszerről: az oktatók panaszkodnak a túlzott terhe­lésre. Ez karonként és tanszékenként is változik, különösen ahol egy tanszék több la rnak a feladatait látja el. Ezeknél 15-16, sőt 19 órás terhelése is van egy oktatónak. A laborató­riumokban is kedvezőtlen számok vannak. Van, ahol egy tanár­segédre 20 fiatat jut, ez az oktatás és nevelés szempontjából nem kedvező. Azok a konzultációk, stb., amelyek a nevelőmunkát vannak hivatva elősegiteni, nem számithatnak be a 8 és félóra terhelés be. n A normarendszert mindenképpen felülvizsgáladónak tartjuk. A termelőmunkából jött hallgatókkal kapcsolatban: a most be­iskolázott elsőéves hallgatóknak 40-45 jt-á egy-két éves üzemi gyakorlattal rendelkezik. Ezek a fiatalok, akik kiestek egy-két éve a tanulási gyakorlatból, ebben a félévben komoly nehézsé­gekkel küzdöttek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom