MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1961
1961-04-10 99. öe. - 1961_VB 99/14
A - 4 — ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Az üzemből jött fiatalok első félévi vizsgaeredményei - bár az év-folyamátlagnál rosszabbak voltak, - de a tavalyi elsőéves^ munkás-paraszt hallgatók arányánál - akik nem voltak azelőtt üzemben - jobbak. Feltétlenül szükséges, hogy ez az arány növekedjék, mert ennek kedvező politikai, tanulmányi, munkafegyelmi hatását le lehetett mérni, amikor az elsőévesek vizsgaeredményeit vizsgáltuk. Antal Zoltán e.: az Országos Statisztikai Hivatal kollégiuma foglalkozott a második t> éves terv mérnök- és technikus igényével. Most már elfogadták ezt és határozatok is születtek. Tudomásom szerint többszáz millió Ft-os keretet adtak 1965-ig az egyetemek fejlesztésére . Szekér elvtárs: A tantermek kihasználási százalékának fokáról: ennek ismerete lényeges feltétele, ho?y a Műszaki Egyetem pártszervezete, tanári vezetői fellépjenek olyan igénnyel, hogy a mérnök létszám emeléséhez szükséges megfelelő beruházások épitési munkáinak elkezdése. Egy napot töltöttem az egyetemen, ahol az embert olyan kép fogadja, amihez hozzá kell szólni. Ezt kizárólag segitő szándékkal mondom el. A Műszaki Egyetemen - de sok más egyetemen is - olyan szemlélet van, hogy eléggé a tőkés polgári országok adataiból indulnak ki, bizonyos kényelemszeretetből, amelyeknek a fenntartása egyáltalán nem indokolt. A régi időben egy tanszéknek külön tanterme, laboratóriuma, tanároknak külön szobáik voltak. Ragaszkodtak ahhoz, hogy ezeket csak saját maguk használják. Ma ez nem célszerű. Délelőtt a laboratóriumok egyrésze nem foglalt. A Villamosmérnöki kar tanszékei úgyszólván kicsit leterheltek. Délután a tantermek nagyrésze nem foglalt és a laboratóriumok foglaltak. Ezért nagyon helyes, hogy ilyen felmérés készül. Az is helyes, hogy diszpécser szolgálatot szerveznek a tantermek, laboratóriumok elosztására, és annak reggeltől estig történő kihasználását biztositják. Ez nagyon fontos feltétele annak, hogy az oktató helyiségeket jól kihasználják. Jelentős számban lehetne emelni a beiskolázást véleményem szerint, hogy ha ilyen felmérések készülnének és megfelelő adatok birtokában megvivnák a tanárok az ezirányu harcot. j£z nem azt jelenti, hogy egyes tanszékeken nem fontos egyes laboratóriumok megépitése. Azonban az volna célszerű, hogy megfelelő emberek bevonásával felülvizsgálnák az ilyen irányú javaslatokat és észrevételeket. Másik megjegyzésem: a villamos gépész és vegyész hallgatók beiskolázására vonatkozik. Megitélésem szerint - és mások szerint - túlságosan óvatosan iskoláztunk be az elmúlt egy-két esztendőben az első évfolyamokra, aminek hátrányait a következő esztendőkben sajnos érezni fogjuk. Elsősorban a vegyész, villamos és a gépész karon is fokozni kellene a beiskolázandó mérnökök számát, mert a harmadik 5 év es tervben várhat-óan mémökhiány fog mutatkozni. Harmadik kérdés a minisztériumok és a Műszaki Egyetem kutatási együttműködése. Igaza vanKancler elvtársnak, hogy a helyes irány az lenne, hogy a minisztériumok és a Műszaki Egyetem egymással kötnének kutatási s.*ep&ődé&4-» együttműködést.