MSZMP Budapesti Végrehajtó Bizottságának ülései (HU BFL - XXXV.1.a.4.) 1960

1960-05-23 77. öe. - 1960_VB 77/43

' S3 ORSZÁGÍX? IJVÉLTÁR - 2 ­5 éves tervben beállításra kerülő 3ooo uj ágy. A gazdasági fejlődés ellenére azonban a több évtizedes egészságügyi intézetek teljes rendbehozására még a jövőben is jelentős.összegekro lesz szükség. Nehezíti az előrehaladást az is, hogy az egészságügyi­intézetek épületeinek felújítási- munkálatait az épitőipari vállala­tok - viszonylag alacsony forint kihatása miatt - vontatottan végzik. Tovább kell javitani az egészségügyi dolgozók védőruha ellátottságát, a legfontosabb műszerek minőségét. Kincs jelentős előrehaladás a kor­házkultura szinvonalának emelésében. A£ orvosokhoz viszonyítva az egészségügyi dolgozók - főleg nővérek - létszáma alacsony. A gyógyult tbc-s betegek munkába való visszaállítása nem megy kielégítően. Az üzemegészségügyi ellátás komoly fejlődésen-ment keresztül. A bel­gyógyászat mellett ma már bőr-, fog-, röntgen- és laboratóriumi ellá­tás is rendelkezésére áll a dolgozóknak. Rendszeresebben végzik a szűrővizsgálatokat, az üzemorvosi gondozói munka kiszélesedett és már megelőző tevékenységet is folytatnak. Az orvosi rendelők anyagi ellátottsága megfelelő. Az üzemek vezetői gondoskodtak a rendelők a jobb felszereléséről. A kerületben működő üzemorvosi rendelők jó kap­csolatot teremtettek a szakrendelőkkel. Az üzemorvosok száma elegen­dőnek bizonyul a dolgozók egészségügyi ellátására. Az üzemorvosok anyagi érdekeltségét különböző módon érvényesítik. Nehézséget okoz még, hogy az üzemorvosi rendelők felszereléssel való ellátása több szerv között oszlik meg, a dolgozók vizsgálatának ás kezelésének szervezettsége még nem kielégítő. A Politikai Bizottság határozatának megjelenése óta a lakosság egész­ségügyi ellátásban történt fejlődés. Előrehaladás van a körzeti or­vosi rendelők létesítésében. Jelenleg 25 körzeti orvos 8 rendelőben működik és 1961.-ben már mind a 3o körzeti orvos rendelőben fogja betegeit ellátni. A körzeti oryosl állások száma eggyel növokedetti Javult a körzeti orvosok kapcsolata a lakossággal és a rendelőintézet­tel. Módjukban van a beteg állapotát végigkísérni. A kerületben átlag egy körzeti orvosra 25oo lakos jut, ez jobb az országos átlagnál-, A kerület széttagoltsága miatt azonban a megoszlás nem egyenletes.Pl,f hegyvidéken 17oo~2ooo, a belső területen 3>ooo-35oo lakos jut egy or­vosra.

Next

/
Oldalképek
Tartalom